A 213 áldozatból 27-nek nem volt „alapbetegsége”

  • narancs.hu
  • 2021. december 8.

Katasztrófa

Egy 24 éves és hét ötven év alatti elhunytnak sem volt más egészségügyi problémája a vírusfertőzésen kívül.

A koronavírus-járványról szóló szerda reggeli összefoglalóban említett 213 halálos áldozat adatait nézte át a 444, és arra jutott, hogy az áldozatok átlagéletkora 71,5 év, és az elhunytak zöme, 63 százaléka magasvérnyomás-betegségben szenvedett. 

A táblázatból kiderül, hogy jó néhányan több betegséggel is együtt éltek – a 36 046. áldozat, egy 70 éves nő elhízással, cukorbetegséggel, magas vérnyomással és érszűkülettel is küzdött –, de az áldozatok között 27-nek nem volt semmilyen alapbetegsége. 

Ennek azért van jelentősége, mert azok körében, akik úgy tartják, a koronavírus-járványt a hatóságok nagyobbnak tüntetik föl a valóságosnál, rendszeres beszédtéma a közösségi oldalon, hogy az egészséges szervezet legyőzi ezt a vírust, ahogyan az influenzát.

A legfiatalabb olyan áldozat, akinek nem volt alapbetegsége, 24 éves volt. Hét olyan ember is elhunyt az előző napon a vírusfertőzés következtében, aki még nem érte meg az 50. évét, és csak a covid miatt veszítette életét egy 90 éves férfi, valamint egy 94 éves és egy 98 éves nő.

Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy az elhunytak közül kik vették fel a koronavírus elleni védőoltás első, második vagy harmadik adagját, ezt nem közli a kormányzati oldal, pedig erre nem csak a politikusok lennének kíváncsiak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.