A honvédség egyik legmodernebb helikoptere zuhant le Horvátországban

  • narancs.hu
  • 2023. június 21.

Katasztrófa

A balesetet horvát és magyar szakértők vizsgálják. A helyi sajtó szerint egy kifeszített drótkötélbe repülhetett bele a magyar helikopter.

Magashegyi kiképzésen vett részt a 86. Kiss József Helikopter Dandár Különleges Légi Műveleti Osztag Airbus H145-ös helikoptere, amely szerdán Horvátország területén, Drnis város közelében lezuhant, három magyar katonával – mondta szerda délutáni tájékoztatóján a tragédia körülményeiről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A kormány és a tárca nevében részvétét fejezte ki a kötelességteljesítés közben, a haza szolgálatában elhunyt két katona hozzátartozóinak.

 

A harmadik katonát továbbra is keresik.   

A balesetet vizsgálják, a helyszínen tartózkodik a horvát légierő vizsgálóbizottsága, a horvát vezérkari főnök és a politikai vezetés. Odautazik Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke is egy szakértői csoporttal. A baleset részleteiről, bekövetkezésének okáról a vizsgálat befejezése után fognak beszámolni – mondta aminiszter, aki a tájékoztatón nem tudta megerősíteni azt a sajtóértesülést, hogy a helikopter egy zipline huzalba – két magaslat között kifeszített drótkötélbe – repült volna bele.

A gyakorlat, amelyen a magyar katonák részt vettek, a Zára (Zadar) környékén található különleges légikiképző-központ szervezésében zajlott.

 

A miniszter azt mondta, a vizsgálat befejezéséig a honvédség nem röpteti a balesetben érintett géppel azonos típusú Airbus helikoptereit.

 
Rendőrtiszt a Horvátország középső részén fekvő Drnis város közelében történt helikopterbaleset helyszínén 2023. június 21-én. Szolgálatteljesítés közben lezuhant a Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere a fedélzetén három emberrel. A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik. Fotó: MTI/HINA
 

 Mint korábban a 24.hu emlékeztetett, a lezuhant helikopter a Magyar Honvédség legmodernebb gépei közé tartozik.

A HM még 2018-ban jelentette be, hogy húsz gépből álló flottát vásárol a német Airbus Helicopterstől. A hírek szerint összesen mintegy 100 milliárd forintot fizetett ki a magyar kormány a járművekért. Az első két helikopter 2019-ben érkezett Magyarországra.

Azt, hogy a beszerzés lezárult, és megérkezett az utolsó H145M típusú könnyű, többcélú helikopter is a szolnoki bázisra, másfél éve jelentette be még az előző vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz. Azt mondta, most már a magyar pilóták annyit tudnak repülni végre, hogy nem csak a képességeiket tudják szinten tartani, hanem folyamatosan fejlődhetnek is. 

 
A Magyar Honvédség Airbus H145M-es helikopter-köteléke Budapest felett, az altisztavatási ünnepség alkalmából tartott bemutatón 2022. július 16-án.
Fotó: Lakatos Péter / MTI
 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.