Ha nem zárunk le mindent két hétre, itt is az lesz, mint Olaszországban
GillyJPG.jpg

Ha nem zárunk le mindent két hétre, itt is az lesz, mint Olaszországban

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020. április 16.

Katasztrófa

Nem elegendők a mostani korlátozások, sokkal szigorúbb intézkedésekre lenne szükség. Kijárási tilalom, tömeges tesztelés és alapjövedelem a három feltétele annak, hogy Magyarország elkerülje az emberi és társadalmi katasztrófát.

Dr. Gilly Gyula orvos, egészségpolitikai szakértővel készült interjúnkat teljes egészében a Magyar Narancs csütörtökön megjelent számában olvashatják.

Magyar Narancs: A Magyarországon eddig meghozott intézkedések mennyire alkalmasak a járvány visszaszorítására?

Gilly Gyula: Leghamarabb egy év múlva lehet védőoltás a Covid-19 ellen, és addig nagyon leegyszerűsítve három stratégiával lehet védekezni a vírus ellen.

(…)

A harmadik viszont a legradikálisabb stratégia, ami nem azt célozza, hogy időben elhúzva az ellátórendszer kapacitásán belül tartsa az esetszámot, hanem hogy teljesen állítsa le a járvány terjedését. Én ennek a híve vagyok, és ezért azt mondom, a mostaniaknál sokkal erőteljesebb intézkedésekre lenne szükség. A Magyarországon eddig bevezetett korlátozások, az iskolabezárások, a kijárási korlátozás nem rossz intézkedések, mindenképpen lassítják a vírus terjedését. De nem biztos, hogy ezek elegendők. Venni kéne egy nagy levegőt és legalább két hétre sokkal szigorúbb kijárási tilalmat bevezetni, és lezárni szinte mindent. Ez azért nagyon fontos, mert ha sikerül az emberi kontaktusokat nagyon nagy mértékben csökkenteni, akkor azzal meg lehet állítani a vírus terjedését. Vuhanban a lezárások után szinte azonnal leállt a vírus terjedése. Ilyen szigorú intézkedések hiányában viszont inkább egy olyan elnyújtott tetőzésre lehet számítani, mint ami Olaszországban történt. Ott már hetek óta érvényben volt a legszigorúbb kijárási tilalom, és még mindig meredeken nőttek az esetszámok.

Sokan azért tartanak a teljes lezárástól, mert a régi, megszokott életükhöz képest a lehető legradikálisabb intézkedésnek tartják. De ez hibás gondolkodás, mert valójában ez a legkevésbé drasztikus lépés, mert nem a tavalyi életünkhöz kell hasonlítani. A kéthetes teljes lezárásnak ugyanis nem a kéthetes enyhébb korlátozás az alternatívája, hanem a hosszú hónapokig tartó, sok-sok lezárással járó korlátozás. Ez viszont sokkal nagyobb gazdasági és még nagyobb emberi károkat okozhat.

(…)

A teljes lezárás és a tömeges tesztelés mellett a harmadik legfontosabb járványügyi intézkedés az alapjövedelem bevezetése lenne a korlátozások idejére. Évek óta folyik a politikai vita a feltétel nélküli alapjövedelemről, de a veszélyhelyzet idejére félre kellene tenni az ezzel kapcsolatos ideológiai kérdéskört. A jövedelempótlás hiányában emberek tömegei alapvető egzisztenciális kényszerhelyzetből még 39 fokos lázzal is ki fognak menni az utcára, és megpróbálják eltitkolni a tüneteiket, mert különben nem fognak tudni élelmet szerezni a családjuknak. Így is rengetegen elveszítik a megélhetésüket ezekben a hónapokban. Csak az a nagyon kevés ember tudja átvészelni ezt az időszakot, akinek van elegendő tartaléka, hiszen mivel sok minden leállt, új munkát sem könnyű találni. Az alapjövedelem viszont nem csak segít otthon tartani az embereket, de megtartja a vásárlóerejüket is. Ezzel tehát egy sokkal szigorúbb leállást át lehet vészelni anélkül, hogy a természeti csapásból súlyos emberi és társadalmi katasztrófa is válna. Nincs helye most annak, hogy ideológiai hitvitákat folytassunk a munkaalapú társadalomról és arról, hogy helyes-e munka nélkül jövedelmet adni bárkinek. Ez egy járványügyi kérdés. Nagy baj, hogy ebből politikai kérdést csinálnak. Olaszországban a helyzet túlpolitizálása is hozzájárult a tragédiához. Lombardia tartományi elnöke ellenzéki, és a kormány politikai okokból még akkor sem vette komolyan a vészjelzéseket, amikor már nagy volt a baj.

A teljes interjút a Magyar Narancs e heti számában olvashatják.

Digitális vásárlásra és előfizetésre itt van lehetőség.

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.