Két magyar meghalt a görögországi kánikulában

  • narancs.hu
  • 2024. június 23.

Katasztrófa

Mindketten a tengerben lettek rosszul.

Cipruson, Törökországban és Görögországban is napok óta meghaladja a 35 fokot a napi középhőmérséklet, és az extrém melegnek halálos áldozatai is vannak. A görögországi Nei Pori nevű üdülőhelyen a héten 24 órán belül két magyar turista is meghalt – tudósított a TV2 Tények című műsora.

A haláluk pontos okát nem lehet tudni, de a beszámoló szerint köze lehet hozzá az extrém forróságnak. 

Az egyik áldozat egy középkorú férfi, aki a tengerben hirtelen lett rosszul. A mentők sokáig próbálták megmenteni, de a helyszínen meghalt. 

Egy 59 éves magyar nő is meghalt az üdülőhely közelében, de neki nem tudtak segíteni. A vízben úszó holttestre egy kisgyerek talált rá. Az elhunyt leánya a televíziónak azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem ismeri a haláleset részleteit, de édesanyja tudott úszni, és nem volt szívbeteg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Második gyermekkor

Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.

Üzenet

Brazíliáról mindenki a mesés tengerpartra, a karneválra meg a focira asszociál, pedig valaha (50–60 évvel ezelőtt) ott is pontosan olyan embertelen katonai diktatúra volt, mint Dél-Amerika legtöbb országában.

Vele a szégyen

Amikor a miniszteri kinevezése után Szalay-Bobrovniczky Kristóftól megkérdezték, nem zavarja-e, hogy elődje, Benkő Tibor hivatásos katonatiszt volt, ezzel vágott vissza: a magyar haderő a kormány fejlesztéseinek köszönhetően magától is „tudja, hogy mit kell csinálnia”. Neki pedig az a feladata, hogy a katonaságot vonzóvá tegye, elsősorban az ifjúság körében.

Üldözik Matolcsyt!

Hol tűnt el és mennyi pénz a jegybank alapítványából? Most azon kell izgulnia sok jó embernek, hogy közülük az ÁSZ feljelentése nyomán ki megy majd, vagy nem megy, mikor és mennyi időre börtönbe.

Minden határon túl

A világháborúról szóló művek sora végeláthatatlan, ám a téma lefedettsége igencsak aránytalan, az erdélyi zsidók soája például meglehetősen alultárgyalt volt korábban.

Az Infláció Réme

  • Király Júlia

Valamikor réges-régen, amikor a közpénz még nem vesztette el közpénz jellegét, a Magyar Nemzeti Bank még nem magántőkealapok gazdagításán szorgoskodott, az euróért még nem adtak többet 260–270 forintnál, és még működtek Magyarországon a fékek és az ellensúlyok, szóval abban az időben, amire már a legeslegöregebb magyar ember sem emlékszik, akkoriban történt.

Felejtsük el!

Önkormányzati szociális bérlakás miatt áll a bál Szarvason. Az ellenzék szerint jogosulatlan volt a kiutalás, a nyertes pályázatot az egyik városi fideszes képviselő „menedzselte”. A kedvezményezett az egyik nemzetiségi önkormányzat alelnöke.

Elveszik, hogy osztogathassanak

Az önkormányzatoktól elvett pénzből indította el a kormány a Versenyképes Járások Programot, és ettől várja azt, hogy még a 2026-os választások előtt mindenütt épül valami. A lebonyolítás láthatóvá teszi az országgyűlési képviselők, fideszes választókerületi elnökök meghatározta hierarchiát.

Zsákutca

A szerencsén is múlt, hogy a XI. kerületi önkormányzat meg tudja akadályozni egy böhöm társasház felépí­tését a Sas-hegy oldalában, a tájvédelmi körzet szomszédságában. Más esetekben hiába derülnek ki a korábbi stiklik és összeférhetetlenségek, sokszor nem lehetséges a kármentés.

Lakásból utcára

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.