Kidőlt fák, elárasztott pincék, épületkárok miatt volt szükség a tűzoltók segítségére

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 6.

Katasztrófa

A legtöbb beavatkozás Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvívője azt írta, 1295 esetben kidőlt fák miatt, 236 alkalommal vízszivattyúzás, 228 esetben pedig épületekben keletkezett károkhoz hívták a tűzoltókat. 60 esetben elakadt járműveket mentettek, 55 helyszínen pedig magasból veszélyesen lógó tárgyakat távolítottak el.

A legtöbb beavatkozásra Budapesten, Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt szükség, de szinte nem volt olyan része az országnak, ahol ne kellett volna segíteniük a tűzoltóknak a viharok miatt.

Csak Budapestről több mint 4100 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. A viharkárok elhárításán folyamatosan dolgoznak a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók.

A XIV. kerületi Ond vezér útján egy 30 méteres fa négy autóra dőlt rá. A XVIII. kerületi Garam utcában egy 30 méteres fa három oszlopot döntött egy házra. A XXI. kerületben, az Áfonyás utcában két 10 méteres fa is villanyvezetékre dőlt. Az V. kerületi Bécsi utcában 30 méterről hulló vakolat veszélyeztette a gyalogosforgalmat. A XXI. kerületben, a Medve utcában egy fa házra dőlt, amely emiatt lakhatatlanná vált. Az épületet két embernek kellett elhagynia, elhelyezésükről az önkormányzat gondoskodott.

 
Autóra dőlt fát távolít el az útról egy tűzoltó a vihar után Hódmezővásárhelyen 2023. augusztus 5-én
Fotó: Donka Ferenc / MTI

Pest megyében Verőcén, a vasútállomáson megcsúszott és a vasúti sínekre dőlt a támfal. A sár két sínpárt árasztott el. Zebegénynél szintén a hegyről lezúduló kövek és iszap okozott fennakadást a közúti és vasúti közlekedésben. Dunavarsányban egy családi ház kéménye dőlt le, megrongálva ezzel a ház tetőszerkezetét.

Hajdú-Bihar megyében a legtöbbször Debrecenben, utakra dőlt fák miatt kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk. Hortobágyon két családi ház tetőszerkezetét is megbontotta a szél.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében villám csapott egy mezőkövesdi melléképületbe, Mezőkövesd és Bogács között pedig egy szalmabála gyulladt ki villámcsapás miatt. A villámok miatti tüzeket a tűzoltók oltották el. Encsen egy családi ház kéményébe csapott a villám, amelyet vissza kellett bontani. Putnokon 2 családi házat a villámárvíz miatt 400 homokzsákkal kellett megvédeni.

A Fejér megyei Pusztaszabolcson és Nagylókon hét családi ház tetejét bontotta meg a szél.

Csongrád-Csanád megyében utakra, épületekre dőlt fák miatt hívták a tűzoltókat. Hódmezővásárhelyen a Szent István téren iskola kerítésére dőlt egy fa.

Vas megyében, Gasztonyban több házat is körbevett a megáradt Rába, oda a tűzoltók is csak csónakokkal tudtak bejutni. Egy anyát és a gyermekét csónakkal hozták ki a víz által veszélyeztetett épületből. Csákánydoroszlón és Gasztonyban több családi házat homokzsákkal kellett megvédeni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.