„A legnagyobb baj az, hogy nincs minőségi betegellátás: kevés az ápoló, kevés az orvos, be kell vetni olyanokat is, akik saját elmondásuk szerint az egyetemen csináltak utoljára EKG-t, nincs elég ember és legfőképpen nincs elég idő mindenre. A kollégák elmondják, hogy a túlélésre játszanak minden nap. A prioritási sorrendnek megfelelően először az orvos által előírt terápiát, gyógyszeres kezelést kell végrehajtani, a sok feladat mellett viszont háttérbe szorul az alapellátás. Így fordulhat elő az, hogy vasárnap reggel és hétfő dél között nem érnek oda az ápolók, hogy kicseréljenek egy pelenkát. Mostoha körülmények vannak” – meséli egy vidéki kórház ápolója az elmúlt hosszú hetek tapasztalatait. Ő maga krónikus belgyógyászaton dolgozik, de hamarosan rá is rá kerül a sor, hogy "beforogjon" az intézmény Covid-osztályára dolgozni, kollégáitól pedig állandóan hallja a tapasztalatokat. Azt mondja, az ő osztályáról is folyamatosan kirendelnek ápolókat a fertőző részlegre, van, aki szívesen megy, és önként jelentkezik, de aztán úgy jön vissza az osztályra, hogy nincs az a pénz, hogy még egyszer visszamenjen.
Hiány
„A kórház is bajban van, már nem tudja, honnan szerezzen embert.
A múltkor a látássérült, masszőrként dolgozó kollégát is beállították a covidos betegek mellé.
Mindenkinek azt mondom, ha nincsenek komoly tünetei, inkább maradjon otthon, ott legalább meg tudják etetni, itatni, a kórházban nem biztos, hogy erre jut elég idő” – mondja és hozzáteszi, azt is látni kell, hogy az egészségügyi dolgozók közül sem alkalmas mindenki erre a munkára. „A múltkor a kolléganőmnek kellett szólnia az orvosnak, hogy hiába nézi meg még háromszor a beteg pupilláját és pulzusát, meghalt. Látszott, hogy az orvost ez sokkolta, hiszen az ő szakmájában nem igazán találkozik azzal, hogy a betegei meghalnak.”
Erről számolt be egy budapesti orvos forrásunk is, aki szerint náluk van elég ember a betegek ellátására, viszont sok orvosnak olyan feladattal kell megbirkóznia, amivel eddigi munkája során nem. A lapunk által megkérdezett orvos nem dolgozik Covid-osztályon, endoszkópiás beavatkozásokat végez, ami előtt le kell szűrni a betegeket, így neki a szervezési feladatai növekedtek meg jelentősen, a pácienseknek ugyanis tesztet kell szereznie. Az osztályáról sokakat kirendeltek, amit most már megéreznek; azt mondja, elláthatók a betegek, de egyre nagyobb az orvosok és ápolók hiánya.
Ápoló forrásunk megjegyzi, a méltatlan körülmények könnyen aláássák a munka szeretetét, az ő intézményében is többen felmondtak az elmúlt időszakban. „Ez sokkal több, mint kimozdulás a komfort zónánkból. Gyakorlatilag nincs élete az embernek!”
„Brutális volt”
Hasonló tapasztalatokról számol be egy budapesti krónikus belgyógyászaton dolgozó ápoló forrásunk is, aki szintén nem Covid-osztályon van, ám szerzett tapasztalatatot az ellátásban, ugyanis az ő osztályán is megjelent a koronavírus, végigsöpört a betegeken és a dolgozók háromnegyede is pillanatok alatt kiesett a munkából. "Katasztrofális állapotok uralkodtak, alig maradt néhány ember, aki fel tudta venni a munkát.
Telefonálgattunk, hogy melyik kijelölt járványkórház tudja átvenni a betegeinket, aztán szóltak, hogy egyik sem, oldjuk meg magunk.
Hirtelen nem volt elegendő védőeszközünk, azt sem tudtuk, mit csináljunk. Brutális volt, egy hét alatt annyi túlórám összegyűlt, mint máskor soha” – meséli az ápoló.
Azt mondja, néhány napig voltak fennakadások, de aztán sikerült szerezniük elegendő eszközt és védőfelszerelést, bár olyan előfordult, hogy nagyobb méretű védőruhákat kaptak. Akkor viszont „túl kellett ezen gyorsan lépni, mondogattuk egymásnak, hogy nem baj, ha elveszel benne, hajtsd fel, és örülj, hogy van.” Az osztályon fekvő betegeiket folyamatosan tesztelték, próbálták egyik kórteremből a másikba pakolni őket, hogy a negatív teszteredményűek együtt legyenek, elkülönítve a még pozitív tesztet produkálóktól, és az egészségügyi dolgozók is visszatértek lassan a karanténból, így „a káosz is kezdett normalizálódni. A halálozás nem volt magas, inkább azt volt a nehéz megmagyarázni a betegeknek, hogy hiába tünetmentesek, ne mászkáljanak át egyik szobából a másikba, ne adják tovább a vírust.”
Most viszont már teljes csend honol az osztályon. A kórháznak ugyanis üresen kell tartania bizonyos számú ágyat, az általunk megszólaltatott ápoló osztálya pedig kiürült, mert a víruson átesett, már negatív betegeket átrakták másik osztályokra, a részleget fertőtlenítették, így aztán most felszabadított ágyakkal várja, hogy érkezzenek újabb betegek. Hogy ez mikor, és hogy fog megtörténni, arról nem kaptak információt az osztályon dolgozók sem, egyelőre átvezényelték őket más részlegekre.
A védőfelszerelésben nincs hiány vidéki ápoló forrásunk osztályán sem: van szemüveg, plexi, sebészi maszk és kesztyű. Vagyis többnyire az, amit egyébként is használnak a krónikus belgyógyászati ellátáskor. Baj akkor van, ha az osztályon is megjelenik a vírus, akkor ugyanis védőruhára lenne szükségük. „A kesztyű a csuklómig ér, de ha forgatok egy ágyban fekvő beteget, még a könyökömmel is hozzáérek, úgyhogy ezek a felszerelések minket különösebben nem védenek” – mondja és hozzáteszi, ezért is mondják, hogy a Covid-osztályon kisebb valószínűséggel fertőződnek meg az ott dolgozók, mint más osztályokon, ahol nincs olyan szintű védelem. Ez történt az egyik kollégájával is, aki két hónapot dolgozott Covid-osztályon, majd visszatért hozzájuk és néhány nap alatt pozitív lett a tesztje. (Beszélgetésünk után nem sokkal forrásunk jelezte: ő is covidos lett.)
A kórházban dolgozókat folyamatosan szűrik gyorstesztekkel, ami azonban önkéntes alapon működik. Forrásunk arról számolt be, hogy míg eleinte 50-60-an álltak sorban a szűréseknél, addig ma már 5-6-an, mert félnek attól, hogy esetleg pozitívak lesznek, kiesnek a munkából, és még kevesebben lesznek a betegellátásban, ők pedig ülhetnek otthon a 60 százalékos táppénzzel.
Idegen terep
„Védőfelszerelés nálunk is van, nem kell attól félnem, mint tavasszal, hogy mi lesz, ha elfogy – kezdi beszámolóját egy budapesti kórházban dolgozó orvos. – „Viszont borzasztóan fárasztó az, hogy egyrészt ez nem az én szakterületem, másrészt az osztályos munkát is csinálni kell a covidosok ellátása mellett.” Az orvos intézményének egyik Covid-osztályán jelenleg éjszakai műszakban dolgozik. Egy turnus után, ami 1-2 hét, kap néhány nap pihenőt, majd tesztelik, és ha negatív, akkor visszamegy az osztályos munkájához. Pár hét múlva pedig ismét beáll a Covid-osztályra.
„Hozzánk a közepesen súlyos esetek kerülnek, akik például átmenetileg vagy tartósan oxigénterápiát igényelnek, akár még tudnak is szólni, hogy szükségük van az oxigénmaszkra, vagy felteszik maguknak. Valamelyik éjjel három olyan beteg is volt, aki fulladt és nagyon oda kellett rájuk figyelni. Amióta ezen az osztályon dolgozom, 4-5 nagyon súlyos eset volt, ilyenkor átszállítják őket az intenzív osztályra” – meséli a tapasztalatokat és hozzáteszi, az igazán súlyos betegek vagy idősek, vagy van valamilyen társbetegségük, de olyan 50-es évei végén járó pácienssel is találkozott már, akinek csak magas vérnyomása volt, vagy minimálisan volt elhízva, mégis nagyon rossz állapotba került. Arról viszont nem tud, hogy bármikor használni kellett volna a Magyar Orvosi Kamara Etikai kódexének ajánlását. „Olyan eset volt, hogy egy 90 éves néni a Covid mellett stroke-ot is kapott, egyeztettem az intenzív osztályos kollégákkal és a családdal és mindenki belenyugodott, hogy rajta már nem tudunk segíteni.”
Azt mondja, a munkára való felkészülést a kórház szervezte meg, a kórházhigiénés kollégák megtanították nekik a helyes beöltözést-kiöltözést, az intenzív osztályon pedig megmutatták, hogyan kell kezelni a lélegeztetőgépet, de azt mindannyian tudták, hogy azt annyi idő alatt nem lehet megtanulni. „Inkább a pre-intenzív ellátásra készítettek fel. Sokat olvastunk utána, voltak előadások házon belül, és ma is bármikor felhívhatom a belgyógyász vagy infektológus kollégákat, ha segítséget kell kérnem. Ez nem optimális, nem lettem szakember, de némi rutint szereztem, a napi feladatokat jól el tudom látni."
Már felismerem azokat a tüneteket, amelyek arra utalnak, hogy hamarosan rosszabbodik a beteg állapota, és ami a legfontosabb, hogy már nem ijedek meg a feladattól.
Forrásunk szerint ez a válsághelyzet jól rámutat az egészségügyi ellátórendszerben uralkodó transzparenciahiányra, hiszen covidos betegeket is ellátó orvosként fogalma sincs, hogy más intézményekben hány beteg van, hány üres ágy és hogyan oldják meg a koronavírus-fertőzöttek ellátását. „Nincs központi direktíva, és nincs rálátásunk arra, mi történik a szomszédban. Nem tudjuk, hogy ha megtelik egy osztály, hová küldhetjük a betegeket. Hogy akit kirendeltek, mikor engedik vissza, mert most már nekünk is nagy szükség volna rá. Nekünk naponta le kell jelenteni az egyes adatokat (szabad ágyak száma, hány beteg van, hány haltak meg). Még sincs egy központi adatbázis, ahol utána tudnék nézni, mi van máshol. Pedig ez az átláthatóság nagyban megkönnyítené a munkánkat.”
