Koronavírus: Bezárják a múzeumokat és a könyvárakat is Budapesten

  • narancs.hu
  • 2020. március 12.

Katasztrófa

Új intézkedéseket jelentettek be a koronavírussal kapcsolatban.

Csütörtök reggel az Operatív Törzs tárgyalt a fővárossal, ennek eredményeképpen Karácsony Gergely főpolgármester a következő új intézkedéseket jelentette be:

  • Megszüntetik a buszvezetőknél történő jegyárusítást, a jövőben csak automatából lehet jegyet venni.
  • Minden fővárosi fenntartású múzeum és könyvtár be fog zárni. Karácsony hangsúlyozta, hogy nem lesz vetítés, illetve előadás azokon a helyeken sem, ahova kevesebb mint 100 ember fér be.
  • Ezen felül arra kérik a kormányt, hogy közös protokollt dolgozzanak ki a tömegközlekedés tekintetében (Hév, MÁV, Volán), hiszen a főváros csak a BKV járataival kapcsolatban hozhat döntéseket.
  • A munkáltatókat arra kérik, lehetőség szerint mindenkit küldjenek távmunkára, ahol ez nem megoldható, ott rugalmas munkakezdést kérnek, elkerülve ezzel a reggeli csúcsforgalmat.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a fővárosi operatív törzs vezetője pedig arra kérte a kerületeket, hogy a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban mindig a kormány Operatív Törzsének iránymutatásait tartsák szem előtt.

false

Karácsony Gergely főpolgármester szerdán jelezte, hogy számos kérdésben fordultak az Operatív Törzshöz, amelyre eddig nem kaptak választ. Ezen felül a kerületek is útmutatásra várnak, addig is ki-ki saját meglátása szerint hozta meg a koronavírussal kapcsolatos helyi szabályokat.

Kerületi szigor

A XII. kerületben felfüggesztették a személyes hivatali ügyintézést, egészen pontosan azt javasolják a lakosoknak, hogy a hegyvidéki önkormányzat szakirodáival kapcsolatos ügyeket lehetőség szerint elsősorban interneten vagy telefonon intézzék az elkövetkező időszakban.

Déri Tibor Újpest momentumos polgármestere március 9-én a kerületi Operatív Törzs megalakításáról döntött, az aktuális tennivalókról, protokollokról rendszeresen tájékoztatják a kerületi lakosokat. Többek között felfüggesztették a helyi nyugdíjasklubok működését, több kerületi rendezvény,- beleértve a március 15-i ünnepségeket is – elmarad. Terézvárosban ugyan továbbra is lehet személyesen ügyeket intézni, de a nagyobb ügyfélforgalmat bonyolító hivatalok bejáratához kézfertőtlenítő készülék kerül.

A főváros is több döntést hozott a koronavírus ügyében

Felfüggesztik például az első ajtós felszállást a BKV járművein, és növelik a fertőtleníttés gyakoriságát. Szerdán délelőtt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is hozott néhány döntést a koronavírus elleni védekezésben: a Facebookon számolt be arról, hogy előbb a fővárosi intézmények vezetőivel tárgyalt, majd megtartotta alakuló ülését a Budapesti Egészségügyi Fórum (BEF) az egészségügyért felelős kerületi vezetők részvételével.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.