Pfizer és Moderna vakcinákkal oltják majd a kismamákat, saját kérésre

  • narancs.hu
  • 2021. március 26.

Katasztrófa

Az első oltás a várandósság 12. hete után, a második a szülést követően adható be.

Terheléses támadás érte az oltásregisztrációt ellenőrző kormányzati oldalt, ezért nem volt elérhető – mondta Kiss Róbert alezredes az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. A rendelkezésre álló adatok szerint "több mint 600 ezer rosszindulatú támadás történt". Az oldalt kezelő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő büntetőfeljelentést tett.

A sajtótájékoztatón Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, megkezdték a felkészülést az iskolák és óvodák újranyitáshoz. Mint azt a kormány már tegnap bejelentette, elkezdik oltani a pedagógusokat, az óvodai és a bölcsődei dolgozókat is. Maruzsa közlése szerint azokkal kezdik a vakcinációt, akik március 24-ig regisztráltak. Azt, aki még nem regisztrált, arra kérik, március 29-ig tegye meg, mert az oltakozást velük folytatják, oltásukra a tervek szerint a húsvét utáni héten kerülhet sor.

Az államtitkár elmondása szerint eddig a pedagógusok 55 százaléka regisztrált oltásra. A körülbelül 102 ezer főből pedig már 20 ezren meg is kapták. Maruzsa kiemelte, aki később akar élni a lehetőséggel, azt soron kívül már nem fogják tudni beoltani. A pedagógusokat, bölcsödei, óvodai gondozókat sms-ben fogják oltásra hívni, a kórházi oltópontokon zajlik majd a vakcináció.

Müller Cecília a sajtótájékoztatón ismertette a napi koronavírus adatokat. A járványügyi adatok indokolják a korlátozások további fenntartását - tette hozzá. A tegnapi nap során 190 ezer helyett csupán 21 600 adag AstraZeneca oltás érkezett csak Magyarországra. Ez kifejezetten nagy problémának titulálta.

A kismamák vakcinációjáról elmondta, a szakmai ajánlások szerint az érintettek saját kérésére történhet

A kismamákat a jelenlegi szakmai ajánlások szerint mRNS alapú vakcinákkal oltják majd, vagyis Pfizer vagy Moderna oltást kaphatnak.

Az oltás idejéről szintén ajánlást fogalmaztak meg: az elsőt a várandósság 12 hete után, a másodikat a szülést követően kaphatják meg a kismamák. A várandósok is regisztráljanak, majd vegyék fel a kapcsolatot a kezelőorvosukkal, szülész- nőgyógyászukkal és a háziorvosukkal – mondta Müller Cecília.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.