Több száz esetben intézkedett a rendőrség a kijárási tilalom első éjszakáján

  • narancs.hu
  • 2020. november 12.

Katasztrófa

Egyebek mellett 123 helyszíni bírság került kiszabásra, de öt kutyasétáltatóval szemben is fellépett a hatóság, és kocsmákat is zártak be.

A szigorú kijárási tilalom bevezetése óta első alkalommal tartott online sajtótájékoztatót az operatív törzs. A csütörtök délutáni eseményen Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a rendőrség megkezdte az ellenőrzést a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a rendezvények megtartására, illetve a vendéglátóüzletekre vonatkozó szabályok betartásával kapcsolatban.

Az alezredes megköszönte a lakosság jogkövető magatartását, és elmondta, hogy szerdán este éilletve éjszaka kevesen voltak az utcákon, az ellenőrzöttek nagy része pedig rendelkezett a kijáráshoz szükséges igazolással. Ugyanakkor hozzátette, a rendőrség 273 esetben intézkedett a kijárási tilalom megszegése miatt, 80 embert figyelmeztettek, 123 személyre helyszíni bírságot szabtak ki, 70 emberrel szemben pedig szabálysértési feljelentést tettek.

Az is elhangzott, hogy a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt öt ember ellen, míg a gyülekezés tilalmának megszegése miatt nyolc személlyel szemben intézkedtek. A vendéglátóüzletek nyitvatartási korlátozását több helyiség is megszegte, így 30 napra bezárattak egy VI. kerületi sörözőt illetve egy Fiumei úti presszót is.

Orbán bejelentette: zárnak a középiskolák, az éttermek, színházak, kijárási tilalom lesz este 8 után

A felsőoktatás is online tanrendre áll át. Hetente tesztelni fogják a kórházi, óvódai és bölcsödei dolgozókat, tanárokat. Orbán Viktor hétfő délelőtt újabb bejelentést tett. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a járvány Európában továbbra is felszálló ágban van; elmondása szerint a kórházakat felszerelték, minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk, védőfelszerelés.

Mint ismeretes, Orbán Viktor hétfőn jelentette be a szigorú korlátozások bevezetését. Ezek értelmében szerdától bezártak a középiskolák, az éttermek, a színházak, és este 8 után kijárási tilalom került bevezetésre. A miniszterelnök később egy Facebook videóban jelentette be, hogy bevonják a hadsereget is a kijárási tilalom és a közrend fenntartásába, de ahol lehet, az egészségügybe is. Erről egyeztetett a miniszterelnök a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel. „A katonáink most nem a háborúban védik a hazát, hanem besegítenek a rendőrségnek, a központi közigazgatásnak és ahol erre szükség van, az egészségügyi ellátásban is.” – tette hozzá Orbán Viktor.

Figyelmébe ajánljuk