Sok itt a cowboy, kevernek a melegek, fogát feni a vámpír: a fesztivál fedélzetén (a szervezők állandósult fordulata) idén mindgyakran szerencsénk volt korunk legdivatosabb mozihőseihez. A Holtkomolyt elnézve például Joe Sullivan rendező biztos tudna mit kezdeni a milliós summával, még ha a filmkészítésről a magunk részéről le is beszélnénk. Vámpírtrash-komédiája ugyanis - részben a kis költségvetés miatti esetlen technikai megvalósításoknak, részben a kiöregedett pornósztárok talentumával bíró főszereplőknek hála - a szemünk előtt vérzik el. Ám mit is várnánk egy efféle filmtől? A briliáns ötlet szerint a Titty Twister franchise New York-i melegbárjának egységében akkor indul be igazán a vérszopás, mikor városi gerillák ama szent céltól vezérelve szállják meg a lokált, hogy a jelenlévőket kigyógyítsák homoszexualitásukból - végleg. Rövid mészárlás után maroknyi meleg veszi fel a harcot a vámpírokkal és a hetero világuralmi terveit dédelgető, hol Frank Langellát és Christopher Lee-t, hol pedig Lugosi Bélát utánzó vezetőjükkel. Ahogy utóbbi fogalmaz: "Soha nem iszom... gyömbért" - azaz a vér melegen az igazi!
Ugyancsak szívóágon
mozgéroz a Titokzatos bőr című - beteg lelkű felnőtteknek szánt - erkölcsi tanmese. Itt nincsenek kitikkadt vámpírok, csak nyers szívás, gyereksorsokat vágva taccsra. A kansasi városkában élő két nyolcéves gyerkőc sorsa egyetlen halloweeni este folyamán változik meg - mondhatni alapjaiban. Egyikükben már fiatalon hiányos apakép alakul ki, anyja (Elisabeth Shue - jól áll neki a viszkispohár) lába előtt térdeplő soros hódolójának szerepét félreértelmezve előbb a csendes kisváros, majd a Nagy Alma (vö. kukac) blow job istenévé tornássza fel magát. Ezalatt a település másik végén csapattársa orrvérzéstől kísérve először ájul el, s a későbbi állandó zuhanások következtében a paranormális jelenségek kutatójává, valamint testrabló-szakértővé képzi magát, talán még az igazi szerelem is megtalálná, ha nem irtózna az emberi érintéstől. A fiatalon tönkrevágott életutak másfél órás nyomozása sokkoló végkifejletbe torkollik, mikor a (kizárólag) szerkezetében a Pillangó-hatásra, tabudöngető verbális megnyilvánulásaiban Todd Solondz műveire hasonlító alkotásban kiderül, hogy a pedofil baseballedző közreműködésével miként simultak először össze a tinibőrök. Mivel a végefőcím erről nem számol be, csak remélhetjük, hogy a film készítése során a kiskorúakat alakító színészpalánták lelkivilága nem sérült komolyabban.
Konkvisztádorok helyett csapzott kutatók és vietnami exkatona, Eldorádó helyett Paititi, az elveszett város - a dolgok lényege mit sem változott Werner Herzog óta. A cél: bármi áron eljutni a kiszemelt desztinációig, a legvadabb felfedezői fantáziát kielégítő álmok beteljesüléséig. E gondolatsor jegyében kerekedik fel (kétszer is) rémálomszerű túlélőtúrájára a Tigris-király házának főhőse, Tahir Shah felfedező és apró csapata. Az Ideglelés nyomdokain a perui esőerdőben XXI. századi Aguirreként caplatva hűséges kameramanjával, továbbá az említett nyápic veteránnal és kevéssé lojális helyi kísérőivel törtet a dzsungel mélyén rejlő kincsek felé. Mire a kezdetben lelkes utaskísérőkön kitör a rettegés - nem mernek az inka varázslónő uralta hegyeken átmászni -, a naiv mozinézőben is bizonyossá válik a kétely: áldokumentumfilmmel nézett farkasszemet.
A 13. Titanic a tavalyi cannes-i fesztivál legjobb színész díjával (a forgatókönyvért is kaptak) jutalmazott, Melquiades Estrada három temetése címet viselő Tommy Lee Jones-opuszszal nyitott. A színész első rendezése
pikáns texmex
csemege. Az amerikai-mexikói határvonalon még mindig dívik a redneck életmód, a lakókocsiparkok világa gyorsan abszorbeál bárkit, aki hosszabb időre üti fel sátrát a környéken. Különösen igaz ez az amúgy sem IQ-bajnok újdonsült határőrzőre és b. nejére: majd agyonnyomja őket a kortárs vadnyugat eseménytelen, szeszbűzű tespedtsége. Az infrás csúcstechnológiával járőröző gringók (némileg ellentétben a közhiedelemmel) már annak is örülnek, ha a puskájukon működik a távcső, és szolgálati dzsipjük elsőre beindul. A határőr szerepében Barry Pepper élvezkedik, s prérifarkasnak nézve gyorsan lepuffantja Melquiades Estradát, akit illegális mexikói munkavállalóhoz illően gödörben kaparnak el. A többi őr lapít, ez arrafelé nem is bűn, a porfészkekben mégsem maradhat semmi titokban. Tommy Lee elrabolja a határok őrzőjét, és Melquiades többnapos tetemével hármasban indulnak neki a mexikói újratemetésnek. A kerettörténet csak az epikus méreteket öltő vezeklést szolgálja, a perzselő napon kereszt helyett tettének súlyos végtermékét cipelő gyilkos bűnhődéséé a főszerep. Felkínált lehetőség a változásra az ököljognak ebben az erőszakos és öntörvényű, idejétmúlt, de valami sajátos becsületkódex alapján mégis funkcionáló világában. A megváltáshoz vezető út vérrel, tequilával és humorral (betört orrú menekülő orrtörőt gyógyít, majd arcba nyom) van át(meg?)itatva. A bizarr road-movie alatt lassan különös, tisztelet alapú barátságféle alakul ki a gyilkos, a halott és a büntetés-végrehajtó között. Szegény Melquiades leginkább a flashbackekből szólna bele a dolgokba, de angolul nem beszél, így Tommy spanyolul kommunikál vele. Ha nem lenne biztos, hogy a rendező Texasban született, gondolnám, rühelli a helyet. Hát, nem turistacsalogató reklám, de elég jó film.
Mint kontextusukból - érthető okokból brutálisan - kiragadott példáink is mutatják, a Titanic továbbra is életveszélyes - viszont kétségkívül naprakész, már ami a trendeket illeti, és mindenesetre roppant szórakoztató volt.
