Hetedik éve kerül megrendezésre a Zürich Art Weekend, a rákövetkező héten pedig a nagymúltú művészeti vásár, az Art Basel. A változatos kulturális rendezvényeken a lokális és a regionális jelenlét nem megfojtja, hanem kiegészíti egymást. Ezért is lehet, hogy egyszer sem találkoztunk a két esemény kapcsán a periféria fogalmával, ami a mai napig szerepel építészeti és művészettörténeti kiadványok, konferenciacímek leírásában.
Megtanultuk egyetemi szemináriumokon, hogy építészetünk, urbanisztikai megoldásaink, képzőművészetünk a nyugati műhelyekkel összevetve kizárólag időben megkésettek és pozíciónkból kifolyólag periférikusak lehetnek.
Ám amikor egy művészt három kontinensen három különböző galéria képvisel, mi számít perifériának, periférikusnak?
Amikor egy teljes rendezvénysorozat a vásár végén online is bejárható, sőt a vásár Liste programja bátorítja is az online részvételre a fiatal, feltörekvő művészeket képviselő galériákat, felesleges a centrum és periféria kétpólusú, szűk keresztmetszetében gondolkodnunk.
A zürichi Museum für Gestaltung, a dizájn- és vizuális művészetek múzeuma plakáttörténeti kiállításán, ahol kizárólag női grafikusok óriás, utcai plakátterveit láthatjuk, időrendben majdnem az első az 1913-ban Budapesten szervezett Nemzetközi Szüfrazsett Kongresszus plakátja, Korányi Sóos Annától (1870-1947). Korányi Sóos Karinthy Elzával, az író Frigyes testvérével Lotz Károly első női növendékei közé tartozott, amikor a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem elődje, a Mintarajztanoda 1899-ben megnyitotta kapuit a női hallgatók előtt.
A múzeum másik, monografikus igényeket támasztó kiállítása Oliviero Toscani (1942) fényképész, dizájner, reklámszakember munkásságát mutatja be. Emlékezetes munkái közé tartoztak a Benetton cég legendás reklámjai, az AIDS-kampány, az anorexia elleni küzdelem kampánya a 30 éves, 30 kilogramm testsúlyú modell vállalt bemutatásával, végül az amerikai halálbüntetés eltörlését célzó kampány, ami a Benetton bojkottjával és a cég és Toscani 18 éves együttműködésének felbomlásával zárult. Toscani Zürichben tanult, a kiállítás elején láthatjuk a diplomamunkájának dokumentációját az 1960-as évekből olyan provokatív tartalmakkal, amelyeket a korabeli nyugat-európai sajtó nem egyszer kicenzúrázott. Mekkorát fordult azóta velünk a világ, plakátostól és a fenntarthatóság szempontjai tekintetében is!
A múzeum egyik filiáléja a Pavillon Le Corbusier egy szintén magyar értintettségű fényképkiállításnak ad otthont: Lucien Hervé (1910-2007) épületfotói a kiadványok és egyéb archív dokumentumok bemutatásával együtt Gebauer Imola Franciaországban élő magyar művészettörténész rendezésében láthatóak a tárlaton. 1949-től 1965-ig Hervé volt Le Corbusier épületeinek hivatalos szakfényképésze, tehát a kiállítás egy nagyon is autentikus helyen kerül bemutatásra, párbeszédbe állítva a Le Corbusier-épületek képeit más építészek szintén Hervé által készített épületfotóival.
A zürichi ArtWeekend programkínálata hatalmas, vezetett séták során a város kulisszáin kívüli területeket is megismerhetünk. A vezetők fiatal kurátor szakos egyetemisták, az érdeklődök köre pedig korosztályt, érdeklődést és hátteret tekintve nagyon is vegyes. Egymás hátterét megismerve világossá válik, mekkora mozgásban van a 21. századi Európa lakossága – ez a befejezetlen 20. század, ahogy egy tavaly Stuttgartban rendezett, Otto Dix háborús rajzait bemutató tárlatán olvashattuk.
Most is jelentős Zürichben a fiatal ukrán és orosz diaszpóra (érdekesség, hogy Lenin is a városban lakott az 1917-es forradalom előtt majdnem két éven át), főként a moszkvai és szentpétervári fiatalok aránya magas, akik maguk sem tudják mikor térhetnek vissza hazájukba. A tematikus séta neve is "What is Home?", vagyis "Mi az otthon?" volt – óhaza és újhaza dilemmája ez, hatalmas mentális munka, amit leginkább a haiti születésű, de Amerikában felnőtt és alkotó képzőművész, Didier William (1983) műalkotásai közvetítettek.
A kurátor és a Didier William munkáit kiálító Galerie Peter Kilchmann munkatársa is tolmácsolta a művész kérdésfelvetéseit: hogy alakul az ember identitása, miután elhagyja szülőföldjét? Vajon a gyerekeinek mit tud átadni, közvetíteni a nyelven, szokásrendszereken keresztül? Mit kezd az ember a traumatikus emlékképeivel? Hogy fogadja el, hogy saját gyerekei, már egy új hazában, új kulturában, új nyelven nőnek fel? Sokak számára nehéz kérdések ezek. Aki otthont vált, annak minden esetben speciális kihívásokkal, megküzdési stratégiákkal kell szembesülnie, akár háborús övezetből, akár diktatúrából menekül, akár csak egyik európai országból a másikba költözik. A traumáink, veszteségeink ha eltérőek is, a magjuk nagyon is hasonló: az elveszettség és magunkra találás, a gyökeret eresztés és a generációs különbségek, a kulturális, vallási és egyébb hiedelmek és szokásrendszerek, vagyis a teljes kerettörténet újraírása szükség- és törvényszerű folyamat, ami soha nem záródik le teljesen.
A zürichi hétvége után a baseli művészeti vásár is komoly tanulságokkal szolgált. A művészeti vásár szigorúan üzleti alapú, emiatt a belépő ára önmagában is elég borsos, de teljesen nyitott és kötetlen a közege. A hatalmas pénzforgalom, a nagy üzletkötések mellett a művészeti vásár trendek és kuriózumok gyűjteménye is egyben. Ugyan csak néhány napos eseményről van szó, minimum két nap kell a teljes bejáráshoz, és akkor még nem beszéltünk a kísérő rendezvényekről.
Tapasztalat, hogy a magyar művészek, a legjobbjaink is láthatatlanok Európa legnagyobb nemzetközi vásárán.
Toronto, New York, Mexikóváros, Sao Paolo, Cape Town, Shanghai, Tokió mellett látszik Kolozsvár, Varsó és Prága. A Foksal, a Galeria Plan B és a hunt kastner képviselik a legjobb lengyel, cseh, és román kortárs művészeket. A Galeria Plan B ráadásul terjeszkedni is tudott, mert Kolozsvár mellett Berlinben is van galériája, magyar képzőművészt ugyanakkor a kiállított munkák és a weboldal alapján nem képvisel.
A The Mayor Gallery kiállított ugyan két Molnár Vera rajzot és egy Bak Imre festményt, de nem ők képviselik kizárólagosan a művészeket (Jovánovics György és Kovács Attila szerepelnek még a weboldalukon). Nagyon szép és kerek a víziójuk, látszik a műgond és a hozzáértés.
A feltörekvő galériák minimum 10 év után, de képesek megjelenni a baseli vásárban, ilyen a Plan B és a Foksal, akik világszerte elismert kurátorokkal dolgoznak: a Plan B eddig két alkalommal adta a velencei biennálé kurátorait. A galériák közül vannak magyar származású tulajdonosi körrel rendelkezők is, Londonból, New Yorkból, a legszimpatikusabb a Von Bartha, amely baseli székhelyű ugyan, de már Koppenhágában is nyitott már galériát.
Mind a Zürich Art Weekend, mind az Art Basel hatalmas előnye, hogy a két rendezvénysorazat során a két város teljes művészeti felsőoktatási és múzeumi intézményrendszere aktív szereplővé tud válni, szervesesen ízesülnek és markánsan láthatóak a hatalmas turisztikai és nem utolsósorban a pénzügyi vonzerő miatt is, ezeken a napokon különösen. Nem véletlen, hogy a design-, a képzőművészeti és építészetművészeti felsőoktatás év végi kiállításai, a díjazottak tárlatai a nemzetközi programsorozatokkal egyidőben bejárhatók, megtekinthetők.
A szerző művészettörténész.
Zürich Art Weekend (2024. június 7-9.)
Art Basel (2024. június 13-16.)
A cikkben hivatkozott kiállítások:
Oliviero Toscani: Photography und Provocation (2024. szeptember 15-ig látogatható), Museum für Gestaltung, Zürich
Queens of their Discipline – Posters by Women Designers (2025. szeptember 9-ig látogatható), Museum für Gestaltung, Zürich
Lucien Hervé: Gebautes Lich / Built Light (2024. október 24-ig látogatható), Museum für Gestaltung / Pavillon Le Courbusier, Zürich
Didier William (2024. július 26-ig látogatható), Galerie Peter Kilchmann, Zürich
(Borítóképünkön: Maryn Varbanov és Huai-Kuai Song installációja a baseli Art Fairen. Forrás: BANK / MAB Society, Shanghai)
