Szocialista hungarikum

Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban

Színes, magyar kocka, de semmi köze Rubik Ernőhöz. A vidék vizuális jelképe, a háború utáni modern építészet legkommerszebb terméke. A szépnek jóindulattal sem nevezhető kockaház azonban művészek sokaságát ihlette meg, amiben egyformán van szerepe a bugyuta egyszerűségnek és a gazdag asszociációs lehetőségeknek.

Szó sincs szikár, tudományos megközelítésről, a Ludwig Múzeumban rendezett kiállítást végigjárva mégis fontos tanulságokkal távozhat az is, akit a jelenség komplex vonatkozásai izgatnak, elsősorban az, hogy miért ez a forma hódította meg a magyar vidéket, és hozott létre – ma már némi nosztalgiával szemlélt – egységes építészeti közeget. 

Vitán felül csúnya

A jelenség összetett, talán a napra kitett kovászos uborkához hasonlítható, amely olyan szimpla elemek hozzáadásával készül, mint a kenyér, a só és a víz, de némi kaporral fűszerezve csoda lesz belőle. A kockaházak esetében a Tüzép-telepek egységesen redukált választéka, a tégla, a cement, a malter, a pala és a hármas osztású ablak egyszerűsége igazodott az anyagi lehetőségekhez és a bölcs belátáshoz. Így született meg a saját hajlék leggazdaságosabb, ráadásul önerővel kivitelezhető típusa, amely egyszerűségénél fogva a legfantáziátlanabb formát eredményezte: négy fal, amelyre sátorként borul a tető, és szobánként egy-egy ablak is belefér. Az alaprajzi képlet imponálóan logikus és sallangmentes: a négyzetes alapterület a középen futó tartófal mentén további négy alegységre oszlik: két szoba néz az utca felé, nagyjából a szobák hosszának a közepén vágott ablakokkal, a harmadik negyed a konyha, a negyedik a kiszolgáló helyiségeké. A szobák egymástól független megközelítését a középső folyosó biztosítja. A méreteket a födémgerendák hossza szabta szűkre, a tető hajlásszögét a fagerendák hossza. Így épült be – kalákában – a magyar vidék, több évre, akár évtizedre programot adva a szűkebb-tágabb rokonságnak. Mindehhez a „fűszer” az össznépi díszítő kedv volt, amelyet a filozófiai mélységeket sem nélkülöző minimalizmus és a hétköznapok szürkesége sem tudott kordában tartani.

Nem véletlen, hogy a tárlat Ka­tharina Roters 2014-ben megjelent Magyar kocka című albumának képeivel indul, amelyeken az egyenhomlokzatok változatos, többnyire geometriai ihletésű díszítésének „orgiája” ad bizonyságot arról, hogy a népművészet élő maradt a 20. század második felében is.