A próbaadások koncepciója az eredeti tervben nem szerepelt: mint Czigány Zoltántól, a mûvészeti fõszerkesztõség vezetõjétõl megtudtuk, egyszerûen nem tudtak egyet kiválasztani a 30 szinopszis közül. Ami a nézettséget illeti, a kiírás szerint 5 százalékos arány lenne az ideális - eddig mindegyik mûsor nagyjából 3 százalék (tehát 300 ezer nézõ) körül mozgott, ami a látszat ellenére nem rossz eredmény. Ráadásul a nézettség bizonyos tényezõibe a pályázó produkciós cégeknek nem volt beleszólásuk: ilyen az idõzítés kérdése, különös tekintettel a párhuzamos adásokra. A Barátok közt negyed tízkor ér véget, márpedig, mint Suba János, a Gang producere elmondta, a reklám alatt a nézõk átkapcsolnak, ekkor kell tehát valami igazán szenzációsat produkálni, hogy ott tartsák õket. Márpedig ekkor kezdõdik a Vészhelyzet is az RTL Klubon, s nézõinek az igényeit az Irigy Hónaljmirigy és Juszt László célközönségével összeegyeztetni úgy, hogy közben még értéket is közvetítsen, komoly kihívást jelent Suba szerint. Mélykuti Ilona, a Kultóra házigazdája ezzel szemben rossz ötletnek tartja, hogy a közszolgálati tévében a nézettség a meghatározó: szerinte a közcsatornának közfeladatot kell ellátnia, nem pedig beállni a kereskedelmi tévék sorába. Persze a nézettség sem elhanyagolható szempont.
Az "értékközvetítõ" tévémûsorokkal köztudottan az a baj, hogy felfogásuk szerint a költõ komótosan sétál az õszi fák között, miközben lágy színészhang szavalja a verset zongoraszó kíséretében. Magyarul a mûvészeti ágakat bemutató tévés produkciók egyik õshibája, hogy a rendezõ valamilyen furcsa késztetésbõl eredõen magát a mûsort is
mûvésziesre próbálja
alakítani, és ilyenkor persze kudarcot vall. Ráadásul Suba János szerint mindegy, mit közvetít a termék, amennyiben rendesen be van promózva; nem érdemes tehát tartani attól, hogy a kultúra kevés embert vonz. Csak megfelelõ kutatómunka és innovációs készség kell hozzá. Viszont ha már újítani kívánunk, be kellene valahogy bizonyítani, hogy az "igényes" és a "szórakoztató" jelzõvel ellátott szempontrendszerek egymással szimbiózist alkotva is mûködhetnek.
Ezúton jelentem, mind a négy mûsorban volt egy-két olyan pillanat, amelyek valóban mûködtek. Például a Kultórában (rettenetes cím) a stand-up kabaréjelenete, amelyben Szõke András csecsemõjelleggel odabújik Mélykuti Ilonához, aki veszi a lapot. Itt tetten érhetõ, ahogy a készítõk kesztyûtlen kézzel mernek hozzányúlni a mûvészhez. Nyomokban szinte az összes produkcióban megfigyelhetõ a hagyományos fellengzés is: literátor magyaráz egy könyvesbolt közepén, miközben a kamera unottan ugrál egyik polcról a másikra (Rakott). A lapos igényesség másik jellegzetessége az adott mûsor ars poeticájában lelhetõ fel, például amikor a Konyakban Bakács Tibor Settenkedõ egy progresszíven öszszegraffitizett fallal diskurál: "miért mindig azt a szót használod, hogy kultúra?" A szó másokat is riaszt: "Kultúra - nem szeretem a szót. Mondhatnám helyette: Parti Nagy Lajos egy sora, amelyben ráismerek József Attilára" - monologizál Mélykuti Ilona. Itt egy másik általános problémára is fény derül, amelynek gyökere a pályázatkiírásban keresendõ: a Gang kivételével (amely kivétel üdítõ is meg nem is - erre még visszatérünk) mindegyik kultúrshow mûvészeti ágakban gondolkodik. Az 50 perc körüli adásidõt kitöltik a különbözõ mûfajú tudósítások: egy film, egy zenész, egy kiállítás, még egy kiállítás, egy táncszínházi bemutató. Kérdés, hogy a nézõ tényleg így gondolkodik-e: tényleg szeretne-e alapos beöntést kapni a kultúra gyûjtõfogalmába tartozó iparágakból.
Struktúráját és alapkoncepcióját tekintve mindegyik mûsort eredeti elemek is tarkítják. A Rakott címûben ugyan jobbára a "szaladgálós" operatõri megoldások írnak médiatörténelmet, mégis talán ez bír a legnagyobb "kulturális igénnyel". Gyõrffy Miklós fõszerkesztõ-producer, valamint két felelõs szerkesztõje, Váradi Júlia és Szénási Sándor nem tagadják meg több évtizedes rádiós-tévés múltjukat. A képernyõn nemcsak megjelenik
a magyar és a nemzetközi
mûvészvilág színe-java Menzeltõl Yonderboiig, de érdemben is beszélnek a munkájukról. Igaz, a fel-felbukkanó filmes és könnyûzenei blokkok ellenére nem biztos, hogy 30-on aluliak ezrei fognak kedd esténként a készülék elé járulni: a célközönség nyilvánvalóan a Gondolat-jel és az Irodalmi újság címû közszolgálati rádióadások maszszívan népes hallgatósága, annál is inkább, mert a (remek) zene is ezeket idézi.
A Kultóra igényességét tekintve szintén elmenne állandó mûsorként: nagy erénye, hogy az említett mûvészeti ágak némileg finomítva jelennek meg. Van benne például divatblokk is, nem beszélve a Bárka Színház hajléktalanoknak szóló elõadásáról. Itt is az az ember érzése, hogy a meglett értelmiségi réteget szeretnék tájékoztatni az épp futó kultzenekar új lemezérõl, csak hogy képben legyenek. Felteszem, ez nem azon múlik, hogy a különbözõ generációk különféle intenzitással képesek a mûsorvezetõvel azonosulni. A Konyak például fiataloknak is eladható, ez egyik erénye. Ebben mondjuk idõnként elbizonytalanodik a showman: a "három dj-k" rovatát, akik valami
retrós kalyiba
elõtt állva mutatják be a kamerának legújabb bakelitszerzeményeik borítóit (a harmadik adásban már be is játszanak egyet), kézzel-lábbal hadonászva jelenti be, mint olyasmit, ami nem az õ világa, pedig. Bakács megszólalásain gyakran átüt az esetlenül elõadott esetlenség, ami persze pár hónap alatt csiszolódni szokott. Néhány túlkapás ellenére azonban - amilyen Miklósa Erika szopránénekesnõ "Jut még eszedbe, kedvesem" performansza egy vitorlázórepülõ-hangárban - az adások ütemezése meggyõzõ, mindegyiknek van valami hozzávetõleges tematikája, a "mehr licht"-et meg a tapsoló kezet a bejátszások között biztosan megszokjuk, ha marad a mûsor. Ugyanakkor - ez a Rakottra és a Kultórára is áll - bármilyen rafináltan is van megszerkesztve egy-egy bejátszás, bármilyen változatos is a különbözõ híradások mûneme, az átlag nézõ (amilyen alapesetben én vagyok) biztosan elkapcsol, ha fél óra után megtudja, hogy még két színházi bemutatóról és egy ékszerkiállításról is értesülnie kell.
Ennek a lónak a másik oldalára esik át a Gang címû produkció, amelyet nemcsak azért hagytam a végére, mert sorsolás útján ezt ütemezte be utolsónak a Magyar Televízió. A Gang formabontó struktúrával rukkolt elõ: a hat szereplõ (Barta András, Fáy Miklós, Pálinkás Szûcs Róbert, Para-Kovács Imre, Puzsér Róbert, Szily László) maga hoz egy nagyon rövid bejátszást (például Faludy Györgyrõl mint a telefonkampány arcáról), amit aztán valamivel hosszabban megbeszélnek. Az adásidõ így gyorsan eltelik, igaz, a kultúra mai eseményeibõl csak foszlányok jutnak el hozzánk. Viszont nem az ember van igazítva a bejátszásokhoz, hanem fordítva, így aztán olyan, mintha nem is találták volna ki, hogy két vagány fiatalos kisfilm után egy komolyzenei jöjjön, mert ezek értelemszerûen a szereplõk szûkebb érdeklõdési köréhez kötõdnek. Ezen a ponton szembehelyezkednék a Magyar Nemzet állításával, az egyetlen sajtóorgánuméval, amely eddig kritikát közölt a mûsorról. Nem, a Gang egyáltalán nem a Heti hetes kulturális leképezése, a Gangra sokkal inkább a Lyukasóra hatott, csak a beküldendõ feladvány hiányzik a végérõl. Ne feledkezzünk meg a televízió alapszíneit megtestesítõ stewardessekrõl, akiknek a fütty, nevetés, illetve taps feliratú gombok megnyomása révén véleményezési joguk is van. Kivételesen nincs kedvem eszmefuttatásokat közölni a nõk helyérõl a magyar értelmiségben - pláne, mert az nekem nem tûnne fel, ha csak férfiak foglalnák el a stúdiót -, így a jelenlegi felállás üzenetét csak egy szóval jellemezném: egyértelmû. Pedig csupán egyik rossz döntés vezetett a másikhoz. Maga a gang képileg nem jelenik meg; nekem mondjuk nem hiányzik, hogy a konkáv asztal helyett valami stilizált gang szolgáltassa a helyszínt.
Ha rajtam múlna, hogy melyiknek legyen folytatása, nem tudnék választani. Mélykuti Ilonának lehet igaza: három adás egyetlen mûsornak sem elég arra, hogy kiforrjon. A producerek legfeljebb sejthetik, hogy a szerkesztõség mi alapján dönt majd. Jobb lenne talán, ha adódna lehetõség a további versenyzésre; esetleg kijelölni egy öttagú zsûrit, amely nyilvánosan értékeli a produkciókat, és aztán a közönség félévenként kiszavaz egyet. A pályamûjelleg mindegyik mûsoron átüt, ami egyáltalán nem tesz rosszat nekik, sõt, talán ez a legjobb az egészben. De a jelek szerint nincs lehetõség a verseny meghosszabbítására. Szerintem a Rakott fog nyerni.
Eörsi Sarolta
