A mai ír filmben már első látásra tetten érhető az utóbbi évek célirányos állami támogatásának hatása. Egész filmhetet sikerült megtölteni díjnyertes, világpiacbarát filmekkel, melyek estéről estére telt házas közönséget vonzottak a Művész mozi nagytermébe. A mezőnyhöz tartoztak persze a már befutott ír rendezők külföldi pénzből, sztárokkal készült művei, de Alan Parker vagy Angelica Huston ír földön forgatott munkái is. Mellesleg a még problémásabban kategorizálható angol filmet leszámítva nyilvánvaló, hogy egy európai országba sem fektetnek ennyit az amerikaiak. Ami egyrészt érthető, hiszen az írek az utóbbi évtizedben így vagy úgy évről évre jelen voltak a szórakoztató és egyben tartalmas filmek piacán, ám a most bemutatott filmek tanulsága szerint néha túlságosan is világos, milyen ízlésnek kellene cserébe megfelelniük.
Az Angyal a lépcsőn-ben (Alan Parker) alapvetően kétfajta jelenet van, és voltaképpen csukott szemmel, már a fantáziátlan zenei aláfestés alapján be lehet lőni, melyiket vetítik. A század közepén élő család története hamisítatlan giccs a szegénységről. Az egyébként jó szándékú apuka dolgozni nem szeret, minden pénzt eliszik, és ilyenkor mindenki nyomorúságos képet vág, esetleg meghal egy gyerek, az ilyen jelenetek között azonban vidám az élet, mint a zene, a gyerekek pedig készek megnevettetni bárkit. Az Agnes Browne-nak sem sikerül tisztességes tragikomédiává összeállnia, de talán kevésbé erőlködik. Szándékosan együgyű szereplői azért szegények is, de segítenek egymásnak, és közben a férfiakról meg az organizmusokról elmélkednek. Angelica Huston elég ügyetlenül, mégis szeretnivalóan egyensúlyoz a kamera két vége között, és ha kiöltözik, pont úgy néz ki, mint Morticia az Addams Familyből. Végül mikor egyenesen Tom Jones lesz a család megmentője, az egész már túl rossz ahhoz, hogy ne legyen jó.
A Bűncézár című elegáns gengsztereposz (John Boorman) még Cannes-ban nyert rendezői díjat, és az orvul lelőtt dublini bandavezér, Martin Cahill életét és munkásságát taglalja kicsit bő lére eresztve. Emberünk ugyan egyszer a tenyerénél fogva a biliárdasztalhoz szögezett valakit, de ettől eltekintve a film szerint szeretnivaló, kedélyes ember volt, boldog házasságban élt feleségével és annak húgával, imádta a malacmintás pólókat meg felültetni mindenféle közegeket. A karakteres főszereplő, Brendan Gleeson játssza a Lerohadás című, az európai pénztáraknál eddig igen sikeres krimiparódia furcsa párosának egyik felét is. A két piti bűnöző a legjobb idevágó független filmes hagyományok szerint véletlenül kerül össze, majd összetűzésbe a helyi keresztapával, sokat pofáznak, de mindezt stílusos képekben teszik.
Neil Jordan legutóbbi két filmje nyitotta a programot, a videón már itthon is forgalmazott A kis véreskezű és a hamarosan bemutatandó Egy kapcsolat vége. Az erősen túlbonyolított második világháborús szerelmi háromszögben Ralph Fiennes és Julianne Moore csalja Stephen Reát, aki ezt meglehetősen sztoikusan viseli, és csak a végén derül ki, miért is.
Az ír filmtől, ha létezik ilyen, ezzel kicsit már messze jutottunk, és feltehetően az OFF által prezentált corki díjnyertes független filmek hivatottak visszavezetni hozzá, viszont minden elfogultság nélkül mondható, hogy az idei OFF-termés magasan verte ezt a mezőnyt. A kör bezárult: a hiányzó tehetséget alighanem a nagyok segédrendezői székeiben kell keresnünk.
- orosz -
