Kiállítás

Anarchista gyűjtő

Magánraktár

  • Márkus Eszter
  • 2018. augusztus 19.

Képzőművészet

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme szokatlan módon most egy magángyűjtő, Gyárfás Péter ügyvéd körülbelül negyven éve folyamatosan épülő és változó, kortárs magángyűjteményéből mutat be válogatást.

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme szokatlan módon most egy magángyűjtő, Gyárfás Péter ügyvéd körülbelül negyven éve folyamatosan épülő és változó, kortárs magángyűjteményéből mutat be válogatást.

A Magánraktár beszédes cím. Egyrészt az anyag eklektikussága, nem pontosan megfogalmazható, nem is konzekvens, de valahol mégis érezhető személyessége is kihallatszik belőle, másrészt a „mindenből egy kicsit” megmutatni akaró válogatás erőteljes atmoszférát teremtett, de ezzel együtt raktárszerű, zavaró túltelítettséget is. A galéria barokk belső tereivel, boltíves, kicsi szobáival, különféle fal- és padlóburkolataival, súlyos fagerendáival egyébként kivételesen nehéz eset, ha modern művészetet akar kiállítani benne az ember, néhány kivételtől eltekintve inkább elvesz az egészből. Ebben az esetben viszont láthatóan nem az egyes művek, sokkal inkább a gyűjtemény karakterének megmutatásán van a hangsúly, amihez kivételesen egész jó keretnek bizonyul. Egy kicsit átérezhetjük az ismerős, régimódi, túlzsúfolt, tárgyakkal, emlékekkel, ingerekkel teli polgári lakások hangulatát. Ha a kiállítást a gyűjtemény szempontjából reprezentatívnak vehetjük, akkor legnagyobb részben a 60-astól a 80-as évekig terjedő időszak magyar progresszív, sokszor konceptuális, de érzéki művészetén van a hangsúly. Vannak korábbi művek is, többek között Korniss Dezsőtől vagy Bálint Endrétől, és a 90-es, illetve 2000-es évek is képviseltetik magukat néhány jobb és néhány felejthetőbb alkotással. Láthatóan körülbelül fele-fele arányban vannak az időt is kiálló, máig a művészettörténeti kánon tetején helyet foglaló művészek, mint Csernus Tibor, Birkás Ákos, Deim Pál, ef Zámbó István, Fehér László, Hencze Tamás, El Kazovszkij, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Wahorn András, Maurer Dóra vagy Pauer Gyula, illetve a kevésbé ismert és/vagy külföldi alkotók. A nagy nevek közül többeknek, így Hencze Tamásnak, Ország Lilinek és Lakner Lászlónak a legismertebb korszakából láthatunk kifejezetten jellemző műveket, van, akitől viszont ritkábban látható, különlegesebb dolgok kerültek most reflektorfénybe. Maurer Dórának például néhány 60-as évekbeli, egészen szürreális, gyönyörű grafikáját állították ki Major János hasonló érzelemvilágú munkái mellett.

A kiállítás nem a művek kronológiáját követi, az alkotások inkább esztétikai (vagy leg­inkább semmilyen) szempontból kerültek egy-egy nagyobb csoportba. Találhatunk olyan termet, ahol szinte csak monokróm, de legalábbis formailag és színvilágilag is visszafogott művek kaptak helyet, egy másikban az „underground” szcénát képviselők, El Kazovszkij, ef Zámbó és Wahorn András osztoztak Nádler és Hencze munkáival. Az emeleten található egyik teremben mintha az expresszívebb műveket gyűjtötték volna össze, élükön Salomé (Wolfgang Ludwig Cihlarz német festő) munkájával, akit a 80-as évek új német festészetének, a Heftige Malerei, vagy a Neue Wilde néven ismertté vált irányzat egyik fontos képviselőjeként ismerhetünk. A Nackte Grün kifejezetten jó kép egy nagyon jó művésztől, azért is fontos megemlíteni, mert a kiállításon szereplő külföldi alkotók művei kevésbé izgalmasak. Ugyanez a helyzet a kiállított szobrokkal is. A gyűjtemény erőssége inkább a magyar 2D, ezen belül is a 60–80-as években született alkotások. Az a néhány újabb munka érzésem szerint nem tett hozzá, sőt talán rontott is az összképen. Színesítik viszont az említetteken kívül olyan művek, mint Szemethy Imre, Bálint Endre vagy Gyulai Líviusz grafikái, Kováts Albert ikonszerű festményei vagy Ritzi Jacobi és Solti Gizella textilmunkái.

Lehet gyenge pontokat találni a kiállításon, de erre magyarázat, hogy olyan magángyűjteményről van szó, amely az egyéni ízlés, személyes érdeklődés köré épült fel. A nagy, „hivatalos” gyűjteményekhez képest, melyek általában a progressziót és a korszerűséget (részben óhatatlanul a piacot is) előtérbe állító szakmai kánon alapján alakulnak, a korszak nem kevésbé valós képét, szeletét mutatja meg. Gyárfás az Élet és Irodalomban publikált, gyűjtésről szóló egyik írásában így fogalmazott: „Ha szabad azt mondanom: csak az »anarchista« gyűjtő a jó gyűjtő, a tekintélytisztelet csak veszélybe sodor. Vállalni kell a még oly butának látszó, mások által lenézett és érthetetlennek vagy értéktelennek tartott vételeket is. Elfogultság nélkül nincs gyűjtés.” Egy magángyűjtemény kialakulását persze a szép gondolatokon kívül azért rengeteg más tényező is befolyásolja, a piaci szempontoktól kezdve az itthoni kicsi és belterjes művészeti közegben nagyon is számottevő személyes kapcsolatokig. Mindebbe kiállításlátogatóként nem láthatunk bele, de ha képesek vagyunk a túlzsúfoltság ellenére egy-egy jó művet valóban megnézni, vagy megérezni és beengedni a gyűjtemény karakterét, akkor érdemes végigjárni Gyárfás Péter magánraktárát.

A kiállítás megtekinthető augusztus 19-ig. Budapest Galéria, Bp. III., Lajos utca 158.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.