Kiállítás

Anarchista gyűjtő

Magánraktár
szerző
Márkus Eszter
publikálva
2018/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme szokatlan módon most egy magángyűjtő, Gyárfás Péter ügyvéd körülbelül negyven éve folyamatosan épülő és változó, kortárs magángyűjteményéből mutat be válogatást.

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme szokatlan módon most egy magángyűjtő, Gyárfás Péter ügyvéd körülbelül negyven éve folyamatosan épülő és változó, kortárs magángyűjteményéből mutat be válogatást.

A Magánraktár beszédes cím. Egyrészt az anyag eklektikussága, nem pontosan megfogalmazható, nem is konzekvens, de valahol mégis érezhető személyessége is kihallatszik belőle, másrészt a „mindenből egy kicsit” megmutatni akaró válogatás erőteljes atmoszférát teremtett, de ezzel együtt raktárszerű, zavaró túltelítettséget is. A galéria barokk belső tereivel, boltíves, kicsi szobáival, különféle fal- és padlóburkolataival, súlyos fagerendáival egyébként kivételesen nehéz eset, ha modern művészetet akar kiállítani benne az ember, néhány kivételtől eltekintve inkább elvesz az egészből. Ebben az esetben viszont láthatóan nem az egyes művek, sokkal inkább a gyűjtemény karakterének megmutatásán van a hangsúly, amihez kivételesen egész jó keretnek bizonyul. Egy kicsit átérezhetjük az ismerős, régimódi, túlzsúfolt, tárgyakkal, emlékekkel, ingerekkel teli polgári lakások hangulatát. Ha a kiállítást a gyűjtemény szempontjából reprezentatívnak vehetjük, akkor legnagyobb részben a 60-astól a 80-as évekig terjedő időszak magyar progresszív, sokszor konceptuális, de érzéki művészetén van a hangsúly. Vannak korábbi művek is, többek között Korniss Dezsőtől vagy Bálint Endrétől, és a 90-es, illetve 2000-es évek is képviseltetik magukat néhány jobb és néhány felejthetőbb alkotással. Láthatóan körülbelül fele-fele arányban vannak az időt is kiálló, máig a művészettörténeti kánon tetején helyet foglaló művészek, mint Csernus Tibor, Birkás Ákos, Deim Pál, ef Zámbó István, Fehér László, Hencze Tamás, El Kazovszkij, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Wahorn András, Maurer Dóra vagy Pauer Gyula, illetve a kevésbé ismert és/vagy külföldi alkotók. A nagy nevek közül többeknek, így Hencze Tamásnak, Ország Lilinek és Lakner Lászlónak a legismertebb korszakából láthatunk kifejezetten jellemző műveket, van, akitől viszont ritkábban látható, különlegesebb dolgok kerültek most reflektorfénybe. Maurer Dórának például néhány 60-as évekbeli, egészen szürreális, gyönyörű grafikáját állították ki Major János hasonló érzelemvilágú munkái mellett.

A kiállítás nem a művek kronológiáját követi, az alkotások inkább esztétikai (vagy leg­inkább semmilyen) szempontból kerültek egy-egy nagyobb csoportba. Találhatunk olyan termet, ahol szinte csak monokróm, de legalábbis formailag és színvilágilag is visszafogott művek kaptak helyet, egy másikban az „underground” szcénát képviselők, El Kazovszkij, ef Zámbó és Wahorn András osztoztak Nádler és Hencze munkáival. Az emeleten található egyik teremben mintha az expresszívebb műveket gyűjtötték volna össze, élükön Salomé (Wolfgang Ludwig Cihlarz német festő) munkájával, akit a 80-as évek új német festészetének, a Heftige Malerei, vagy a Neue Wilde néven ismertté vált irányzat egyik fontos képviselőjeként ismerhetünk. A Nackte Grün kifejezetten jó kép egy nagyon jó művésztől, azért is fontos megemlíteni, mert a kiállításon szereplő külföldi alkotók művei kevésbé izgalmasak. Ugyanez a helyzet a kiállított szobrokkal is. A gyűjtemény erőssége inkább a magyar 2D, ezen belül is a 60–80-as években született alkotások. Az a néhány újabb munka érzésem szerint nem tett hozzá, sőt talán rontott is az összképen. Színesítik viszont az említetteken kívül olyan művek, mint Szemethy Imre, Bálint Endre vagy Gyulai Líviusz grafikái, Kováts Albert ikonszerű festményei vagy Ritzi Jacobi és Solti Gizella textilmunkái.

Lehet gyenge pontokat találni a kiállításon, de erre magyarázat, hogy olyan magángyűjteményről van szó, amely az egyéni ízlés, személyes érdeklődés köré épült fel. A nagy, „hivatalos” gyűjteményekhez képest, melyek általában a progressziót és a korszerűséget (részben óhatatlanul a piacot is) előtérbe állító szakmai kánon alapján alakulnak, a korszak nem kevésbé valós képét, szeletét mutatja meg. Gyárfás az Élet és Irodalomban publikált, gyűjtésről szóló egyik írásában így fogalmazott: „Ha szabad azt mondanom: csak az »anarchista« gyűjtő a jó gyűjtő, a tekintélytisztelet csak veszélybe sodor. Vállalni kell a még oly butának látszó, mások által lenézett és érthetetlennek vagy értéktelennek tartott vételeket is. Elfogultság nélkül nincs gyűjtés.” Egy magángyűjtemény kialakulását persze a szép gondolatokon kívül azért rengeteg más tényező is befolyásolja, a piaci szempontoktól kezdve az itthoni kicsi és belterjes művészeti közegben nagyon is számottevő személyes kapcsolatokig. Mindebbe kiállításlátogatóként nem láthatunk bele, de ha képesek vagyunk a túlzsúfoltság ellenére egy-egy jó művet valóban megnézni, vagy megérezni és beengedni a gyűjtemény karakterét, akkor érdemes végigjárni Gyárfás Péter magánraktárát.

A kiállítás megtekinthető augusztus 19-ig. Budapest Galéria, Bp. III., Lajos utca 158.

szerző
Márkus Eszter
publikálva
2018/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...