A nyolcvanas évek elején, amikor Leeds, Barnsley, Burnley és Billingham ismeretlen punkzenekaraiból összeverődött a Chumbawamba, a punkmozgalomban még jóval fontosabb volt a szellemiség, mint a stiláris eszköztár. De úgy egyáltalán, ha azt hallottuk egy társaságról, hogy "indie", vagy "noise", vagy "alternatív", vagy "indusztriális", vagy "mittudomén", nemcsak azt sejthettük, hogy mit művel a maga három akkordjá-val, hanem azt is, hogy mit gondol a világról. "Az üzenet sokkal fon-tosabb, mint a zene", állt elő a Chumba; persze mi mást mondhatott volna... - a muzsikálás még nem tartozott az erősségei közé.
A Chumbawamba, hogy precízek legyünk, az "anarcho" vonulatba tartozott, lásd még Crass, Class War, Flux Of Pink Indians. '83-ban beköltöztek egy leedsi foglalt házba: kilenc aktivista, három macska és egy kutya. (A kutya, bizonyos Derek, ha jól emlékszem, több korai lemezen is a tiszteletét tette.) Aztán, ahogy illett,
a "Csináld magad!"
mozgalom keretében kiadót alapítottak Agit-Prop néven, majd Revolution címmel elkészítették első kislemezüket, és - különös tekintettel a bányászsztrájkra - főleg jótékonysági vagy politikai rendezvényeken léptek fel. Hogy mindeközben mit gondoltak a showbusinessről, az a Live Aid koncertre reflektáló nagylemezükből igen pontosan kiderült. Pictures of Starving Children Sell Records; Starvation, Charity and Rock n Roll - Lies and Traditions - ezt a beszédes címet kapta, mintegy (a szervező) Geldofék képébe vágva: jó kis buli éhező gyerekek képével adni el a lemezeket. Csuda klassz. Éhhalál, könyörület és rock 'n' roll. Nyolcvanmillió font az éhező Afrikának, kábé a fele annak, amin Michael Jackson csücsül, vagy kábé annyi, amennyit a világ két-három óránként fegyverkezésre költ. - Lehetett ebben persze egy kis demagógia, de mit lehet tenni. Az agit-propaganda már csak ilyen műfaj.
A nyolcvanas évek végétől azonban pusztán ideologikusan már nem lehetett labdába rúgni. A radikális szellemű rockzenei irányzatok kifújtak lassan, a mainstream és az alternatív közti határok pedig átjáróvá váltak, csiki-csuki alapon. A Chumbawamba is fordult vagy kettőt a tengelye körül. Egyrészt az angol rebellis folklórból kiszippantgatta a maga hagyományát, másrészt meg - ugyancsak a népi hősök mintájára - olyan nyelven kezdett megszólalni, amely a legszélesebb körben is jól érthető. A popzene nyelvén.
Ami a rebellis folklórt illeti, éppen kapóra jött, hogy a helyi adók növelése súlyos, országos ellenállásba ütközött - a Chumbawamba szerint vagy hatszáz éve,
Wat Tyler
parasztfelkelése óta nem volt a helyzet ilyen súlyos. A történelmi hűséget most ne firtassuk, ténynek legyen elég, hogy jó kis meglepetést keltett, amikor - munkáskórus gyanánt - előálltak egy tisztán a capella albummal. English Rebel Songs 1381-1984 - hangzott a címe, és hogy nem csak spontán gesztusértékkel bírt, abban biztosak lehetünk tavaly óta, mikor is immár kifinomultabb énektechnikával újra felvették. A popzene terepét pedig a kilenc-venes évek közepén előbb az Anarchy, majd az ötmillió példányban eladott Tubthumper albummal kaszálták emlékezetessé - nem kevesebbet állítva, mint hogy mosolygós-szellemes dalokkal jóval mélyebb nyom hagyható a disznó imperialisták képén.
Hogy egy olyan zenekarnak, amely rendületlenül kiáll a maga anarchizmusa mellett, a multinacionális EMI lemeztársaság forgalmazta a lemezét, az többeket érzékenyen érintett természetesen. A Chumbának ugyanakkor "bizonyítania" kellett a túloldalon is, lévén a nemzetközi popbizniszben általában azt tartották, hogy egy anarchista zenekar bizonyára bebaszik, mint állat, lekési a koncertjét, viszont ronggyá hányja a szállodát. - Ilyesmik olvashatók a korabeli interjúkban: "Nem, az anarchista az nem ugyanaz, mint a sztálinista." "Igen, még egy anarchista is háborúba menne egy új Hitler ellen." "Nem volt olyan álmunk, hogy gazdagok vagy popsztárok legyünk. De úgy gondoljuk, ha valóban érvényesek a gondolataink, miért csak egy kis baloldali punkgettónak címezzük őket, miért ne inkább mindenkinek?" "A legegyszerűbben azzal írhatjuk körül a Chumbawamba anarchizmusát, hogy mi nyolcvannyolc módon közelítünk mindenhez. Nem szavazunk a dolgokról, hanem addig tárgyalunk, amíg ki nem dolgozunk egy mindenkinek elfogadható kompromisszumot. Így nem keletkezhetnek csalódott tagokból álló klikkek, mint a demokráciákban vagy a legtöbb zenekarban." "Mivel az anarchiát a legtöbb ember a káosszal rokonítja, mi megpróbálunk a legjobban szervezett brancs lenni a zeneiparban." "Nemcsak azért játszunk popzenét, hogy a gondolatainkat közvetíteni tudjuk, hanem azért is, mert szeretjük. Az anarchizmusunk azon nyugszik, hogy az emberek minél örömtelibben éljenek." "Minket nem zavar, ha a szegényebb rajongóink elcsenik a boltokból a lemezeinket. Csak azt kérjük, hogy ne a túlélésért küszködő kiskereskedőket válasszák, hanem a Virgin-féle megastore-okat."
Az EMI-kapcsolat a mérsékelt sikerű WYSIWYG (What You See Is What You Get) album után megszűnt, de a Chumbawamba
ébersége
nem lankadhatott továbbra sem. A General Electrickel például egy hétszázötvenezer dolláros reklámszerződést kellett felbontaniuk, mert mint kiderült, a vállalat katonai repülőkhöz is szállított motorokat. Ezzel szemben a Ford és a Renault töretlenül támogat dél-afrikai, olasz, brazil és indiai antikapitalista szervezeteket, csak hogy a Chumbával reklámoztathassa magát. Tudniillik mielőtt egy ajánlatra igent mond a zenekar, kontaktust teremt a helyi antikapitalistákkal, és csak akkor írja alá a szerződést, ha megosztozhatnak velük az így befolyt zsugán. Tetszettek már ilyenről hallani? Én még nem.
Nekünk persze most az a legfontosabb, hogy a tavalyelőtti lapos Readymades után végre újra egy átütő albummal sikerült kirukkolniuk. Sőt. Azon sem lepődnék meg, ha azt mondanám: az eddigi legjobbjukkal. Mert miközben (ez) az Un tud annyit a mozgalmi popról, mint amennyit a Tubthumper tudott, akusztikus-folkos beütéseivel kitűnik az elődei közül. Mily bájos! - csettinthetnénk, ha nem csípne kissé a vitriol. Bár annak is megvan a diszkrét bája, amikor belepisilnek a gazdagok borába, vagy tortával dobálnak politikusokat, vagy katonák csencselnek egy lebombázott iraki múzeumban - mint ezekben a mesékben...
Hát tessék utánajárni.
Augusztus 7-én, 19.45-től a Sziget Világzenei Színpadán.
Marton László Távolodó
