Sokan talán úgy gondolják, hogy a mecenatúra már a rendszerváltás hõskorától fogva pártpolitikai kérdés volt; az állam mint legfõbb kultúrmenedzser azokat a mûvészeti produktumokat "szponzoráltatja" - akár saját tulajdonban lévõ - nagyvállalatokkal, amelyeket arra alkalmasnak lát, és a pénzek felhasználásába legjobb esetben is beleszól. Pedig Magyarországon is számos írás napvilágot látott arról, hogy a vállalati kultúra és a vállalható üzleti magatartás jelentõségét a hazai illetõségû cégeknek is elemi érdekük felismerni. Mikulás Gábor információs és pr-szakember egy tanulmányában azt elemzi, hogy miképp vált a reklám értékvesztésével a termék helyett az arculat eladása hatékony eszközzé az elmúlt évtizedben, és nõtt meg a szponzoráció iránti igény (kulturális vagy más területeken), természetesen inkább a média által frekventált mûfajokban. A támogatható programok felkutatására és pályáztatására önálló iparágak szakosodtak, de világszerte elterjedt a nonprofit közvetítés gyakorlata is, ami Magyarországon ezekben a hónapokban indul hódító útjára.
Vadászati idény
Amikor a Soros Alapítvány 2002-ben bejelentette, hogy a mûvészetekre szánt forrásokat (amelyek 500 millió és 1 milliárd forint között mozogtak évente) a Magyarországtól keletre fekvõ térségekbe csoportosítja át, a közvélemény megrettent, és a legvérmesebbek már temették is a hazai mûvészeteket. Tény, hogy a magyarországi és a nemzetközi civil élet egyik, ha nem a legbõkezûbb támogatójáról lévén szó, a kulturális élet jelentõs anyagi veszteséget szenvedett ezzel a lépéssel. A szponzoráció pluralitásának növelése mint közérdek volt a cél, amikor a Soros Alapítvány 2003 decemberében létrehozta a Summa Artium Közhasznú Társaságot, amely - néhány sikeresen mûködõ nemzetközi szervezet példáján - közvetítõ szerepet vállalt a kultu-rális és a vállalkozói szféra között. A szervezet egy Summárium nevû adatbázisban tartja nyilván a támogatni hajlandó cégeket, és hívja fel a figyelmüket a különbözõ mûvészeti ágak tevékenységére.
Mint Török András igazgató elmondta, komoly szervezõmunka és kommunikációs készségtár szükséges ahhoz, hogy megnyerjenek egy-egy támogatót. Általában a magánszemélyekre, valamint a kis- és középvállalatokra vadásznak, a multinacionális cégeknek ugyanis többnyire van saját kommunikációs vagy kulturális részlegük. "A középosztály egy rétege mára több generációra biztosította a vagyoni helyzetét, és ez a réteg igényli a társadalmi presztízs megteremtését is - magyarázza Török. A képzõmûvészetet támogató Kovács Gábor Alapítvány vagy Demján Sándor Prima Primissima díja csak a piramis csúcsa: több száz, több ezer ember vár arra, hogy valaki jól szólítsa meg." A Summa Artium Magyarországon egyedülálló struktúrájú kezdeményezés, bár már Hiller István kulturális miniszter is utalt arra, hogy az NKÖM tervezi egy hasonló állami testület létesítését.
A szervezet költségeit egy évig a Soros Alapítvány fedezi, késõbb támogatásokból, elõfizetésekbõl és a szolgáltatásaik díjából kívánja fenntar-tani magát. A vállalkozó ugyanis különbözõ "elõfizetõi csomagok" formájában veheti igénybe a társaság közvetítõi szolgáltatásait. Török András fontosnak tartotta ugyanakkor megjegyezni, hogy a Summa Artium nem ügynökség, vagyis nem azért alakult, hogy pénzt szerezzen annak, akinek kell, és ebbõl a pénzbõl jutalékot vonjon le, hanem pusztán "a házasságközvetítõ szerepét kívánja vinni anélkül, hogy ezért akár a võlegénynek, akár a menyasszonynak fizetnie kelljen". A Summa Artium a brit gyakorlatból ellesett, spe-ciális projektje még, hogy vidéki "tagszervezeteket" hozzon létre, amelyben néhány cég egyfajta "bizniszkör" alakításával fáradozna a helyi kulturális élet fellendítésén. Ezen a szerepen túl rendezvényszervezéssel és esettanulmányok gyûjtésével is foglalkoznak, igény szerint pontosan feltérképezik a vállalkozó által támogatni kívánt mûvészeti ág képviselõinek tevékenységét, valamint elkezdõdött egy politikai lobbifolyamat az adókedvezmények kiterjesztése érdekében. Ez ügyben is külföldi példára hivatkoznak: Franciaországban egy évvel ezelõtt lépett életbe az a törvény, amely megkétszerezte az eddigi adókedvezményeket. Immár a támogatások 60 százaléka leírható az adóból.
Nem Robinsonok
A mecénásközvetítõ szervezetek régóta jelen vannak a nemzetközi piacon: közülük a CEREC (az Üzleti és Kulturális Szféra Együttmûködésének Európai Bizottsága) a legbefolyásosabb, amelyet 1991-ben nemzeti szponzorszervezetek hoztak létre az Európai Bizottság közremûködésével. A brüsszeli székhelyû szervezet funkcióját tekintve modellként szolgálhatott a Summa Artium számára: találkozási pontként mûködik a kulturális egyesületek és a magánszektor között. A CEREC feladatai közé tartozik még a médiaszereplés és a lobbizás az Európai Bizottságnál. Tizenegy államból vannak (független) tagjai; Magyarország nincs köztük, a Summa Artium megfigyelõként vesz részt a szervezetben.
Az érintettek optimista jövõképe ellenére ki kell jelenteni, hogy a magyar és a nemzetközi mecénásközvetítõ kezdeményezések egyaránt nehézségekkel küzdenek. A "toborzásban" részben megoldást jelenthet az átcsoportosítás, vagyis a már aktív vállalkozót megpróbálják rávenni arra, hogy eddig kevéssé támogatott produkciókba is beszálljon. Török András szerint általában a kortárs mûvészetek ebben a tekintetben például hátrányt szenvednek a klasszikusokhoz képest. "Ha bárki ellátogat egy aukcióra, meg fog lepõdni, milyen heves az érdeklõdés a kultúra iránt. Nagyon sok vállalkozó és magánszemély tartózkodik Magyarországon, aki érdeklõdik a mûvészetek iránt, és szívesen adna rá pénzt. Csak arra kell ráébreszteni õket, hogy a kultúra valóban érték, és valóban örömet okoz, támogatása pedig értékteremtõ hatással van a társadalomra."
Eörsi Sarolta
A kht. honlapja: www.summa-artium.hu
