„Egy idő után ciki lesz mindenféle nyomorúságos szobrot felállítani”

A nyáron indította el egy művészettörténészekből álló kollektíva a Trash of Köztér nevű Instagram-oldalt, ami a legrosszabb hazai köztéri szobrokat szemlézi. Van miből válogatniuk. Arról beszélgettünk velük, hogy mi idézte elő a magyar szoborlázat, mi ebben az önkormányzatok felelőssége, és mi lesz a tereinkkel, ha telepakoljuk őket zsánerszobrokkal?

magyarnarancs.hu: Ha jól tudom, azután álltatok neki az oldal szerkesztésének, hogy besokalltatok, mert a rossz köztéri szobrászat kapcsán mindig mindenki Párkányi Raab Péter megszállási emlékművére hivatkozott (hivatalosan: A német megszállás áldozatainak emlékműve – a szerk.), holott sokkal több vállalhatatlan szobor áll az országban, és erre akartátok felhívni a figyelmet.

Trash of Köztér: Az alapötlet mindenképpen a központosított emlékévekhez kapcsolódó szoborállítási dömpinggel együtt fogalmazódott meg. Ennek a hullámnak valóban a Szabadság téri megszállási emlékmű vált a legismertebb művévé, de ugyanakkor az egész országban több ezer gyenge szobor jelent meg a köztereken, amelyekről nem beszélünk.

Minket először is a mennyiség fogott meg, aztán egy következő körben már az a tény is, hogy a központi emlékévektől függetlenül is mennyi silány szobor készül, és mennyi kerül ki mindenféle kontroll vagy megfontolás, előkészítő munka és a többi nélkül a közös élettereinkbe.

magyarnarancs.hu: Amikor idén nyáron elkezdtétek az Instagramra kitenni ezeket a szobrokat, mi volt az elsődleges szempont? A nevettetés vagy a sokkolás?

ToK: A dolog úgy kezdődött, hogy egy kutatás során összegyűlt egy csomó rossz szoborról készült kép, amit elkezdtünk egymásnak küldözgetni viccből, aztán az egyikünk felvetette, hogy akár meg is oszthatnánk valahol. Nem volt különösebben komoly célja az oldalnak. Azzal előtte is tisztában voltunk, hogy ez egy végtelenül összetett probléma, az viszont meglepő volt, hogy egy Instagram-felület mennyire alkalmas ennek a tematizálására. A cél a népszerűség és a követők reakciója alapján konkretizálódott. El lehet érni, hogy egy új emlékmű vagy dekorációs szobor átadására adott reakció ne csak az lehessen, hogy „dejó, új szobor!”, hanem

ki lehessen mondani, hogy az adott alkotás koncepciója, kivitelezése igénytelen és méltatlan arra, hogy mindannyiunk közös terében foglalja a helyet.

magyarnarancs.hu: A képeket hogyan gyűjtitek? Magatok is fotóztok, beküldenek nektek fotókat vagy az interneten vadásszátok őket?

ToK: Kezdetben kizárólag a Köztérkép adatbázisát használtuk. A jelenleg majdnem 40 000 adatlapos gyűjteménybe belepörgetve másodpercek kérdése egy-egy jó találat. Ebből voltak is problémáink jogi szempontból, mert oktondi módon nem szenteltünk elég figyelmet a képek felhasználásának minden feltételére. Azóta megtanultuk a digitális szerzői jogok rendszerét, és be is tartjuk őket. Ettől függetlenül általában próbálunk más felületeken közkinccsé tett képeket posztolni. De a Köztérkép önkénteseinek munkája pótolhatatlan forrás marad. Az utóbbi időben egyébként már meglehetősen sok képet kapunk a követőinktől is, hiszen

szinte mindenki napi szinten ütközik béna köztéri szobrokba.

Ráéreztek, és küldik. Ezért nagyon hálásak vagyunk, mivel Budapesttől Alsómocsoládig mindenről akarunk beszélni, és nincsen rá kapacitásunk, hogy mindenhová elmenjünk.

magyarnarancs.hu: Van egy alapprobléma a köztéri szobrászattal: más műformákhoz el kell menni egy múzeumba, galériába, műterembe, a köztéri szobor viszont a hétköznapi életterünkbe kerül bele, és nem a befogadó döntése, hogy mi az, amit megszemlél. Éppen ezért kellene körültekintően felállítani a köztéri alkotásokat, ám erről ma szó sincs. Valóban elszabadult volna a köztéri szobrászat, és ha igen, miért és mikor lett bedobva a gyeplő?

ToK: Abszolút elszabadult, de ez nem jelenti, hogy ne lett volna előzménye. Például a zsánerszobrászat rég jelen van Magyarországon. A Vigadó előtti Kiskirálylány vagy a Bazilika mellett álló pocakos rendőr évtizedek óta népszerű szobroknak számítanak. De aztán jött egy robbanás az utóbbi években, és ma már gombamód szaporodnak a köztéri zsánerszobrok és egyéb silány műtárgyak mindenfelé. Csak a belvárosban egymást érik: a Rikkancs a Gödörnél, a Kutyás lány és Roskovics Ignác a Duna-korzón, pár sarokkal arrébb Peter Falk stb. De nem csak Budapesten van így, rendre jelennek meg más városokban, falvakban is a padon üldögélő figurák, andalgó szerelmespárok, kutyás gyerekek és más kisebb nagyobb élethű giccstárgyak. És ennek igenis van közízlésformáló hatása.

magyarnarancs.hu: Van ennek valami külön oka, vagy egyszerűen csak most éreztek rá a városi vagy kerületi vezetők, hogy ez jó buli? Ma már nem kell lektoráltatni a szobrokat, ezért mindenki azt nyomat ki, amit nem szégyell?

ToK: Valóban volt egy olyan intézmény, amit Képző- és Iparművészeti Lektorátusnak hívtak, és 1963-tól működött önállóan. Ennek függetlenségét a 2010-es évek elején a Fidesz számolta fel. A rendszerváltás után a Lektorátus tanácsadói szerepkört látott el: önkormányzatok vagy akár civil egyesületek kérhettek szakmai véleményt szoborállítási terveikről. Ilyen esetekben a Lektorátus összehívott egy szakértői zsűrit, akik segítették a tervek kidolgozását. Tartalmi kérdésekbe nem szóltak bele, csak formai javaslatokat tettek, és azokat sem volt kötelező megfogadni. De ez már a múlt. Egyfelől tehát valóban nincs minőségi kontroll, és minden városvezetés vagy kerületi önkormányzat maga dönt arról, hogy mit és hova akar felállítani. Másfelől

a dömpingszerű szoborállítások katalizátora mégis a már említett központi emlékév-politika volt,

amit a Fidesz-kormányok vezettek be, és aminek nyomán többezer köztéri szobor és emlékmű bukkant fel az országban mindenfelé.

magyarnarancs.hu: Ennek különféle lenyomatait lehet felfedezni településtől függően. A kisvárosokban faszobrok, a nagyobbakban egy kaptafára készült emlékművek és zsánerszobrok tömegei jelentek meg.

ToK: Azt érdemes tisztázni, hogy nem alapvetően a dekoratív zsánerszobrok ellen vagyunk. Van, ahol ezeknek igenis megvan a helye, mint mondjuk Bud Spencer szobrának a Corvin sétányon. A mennyiség innen nézve nagyobb probléma, hogy ma már minden köztér ezekről szól. A kontrollvesztés másik tünete, hogy elmosódtak a határok a dekorációs szobrok és az emlékművek műfaja között.

Hogy egy közismert és akár még sokak által kedveltnek is mondható példát is mondjak, ez a baj a mi nézőpontunk szerint Kolodko Mihály szobrocskáival is. Ami egy játszótéri Mekk Eleknél még rendben van, az nem biztos, hogy ugyanannyira szerencsés egy az egykori gettó területére rendelt Szenes Hanna szobor esetében vagy akár az ’56-ra utaló tankocskával. Az esztétikai probléma itt etikai aggállyá válik. Ezt meg kell érteni, hogy nem csak az politika, ha például háborús bűnösöket állítunk posztamensre, de az is, ha a forma, a kivitelezés nívótlan vagy nincs egységben a tartalommal. Ez jelenleg annak köszönhető, hogy

a „legyen” fontosabbá vált mint az, hogy valami „jó legyen”.

Köztér, közpénz, közízlésformálás. Ebből a szempontból amúgy szinte mindegy, hogy egy díszkútról vagy egy Trianon-emlékműről van szó.

V?rosk?p - Budapest - Szomor? tank miniszobor a Bem rakparton

 
 
Kolodko Mihály Szomorú tank miniszobra a Bem rakpart Batthyány térhez közeli szakaszán. (Forrás: MTI/MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor)

magyarnarancs.hu: A probléma tehát, elméleti szinten, végül is a közterek túlterhelése figurális ábrázolásokkal.

ToK: Lényegében igen. A Fidesz központi szoborkampányai esetében ez egy gépies dologgá vált, volt egy emlékévi bizottság, amihez pályázni lehetett szoborállításra, és a beadott terveket végül olyan „szakértői bizottságok” hagyták jóvá, amelyeknek tagjai rendszerint fideszes politikusok, vagy a kormány alternatív történelemigényét kielégítő Schmidt Mária és Szakály Sándor voltak. A pályázatok nagyon rövid határidővel mentek, a polgármesterek gyakorlati érdeke pedig nyilván az volt, hogy legyen valami ünnepélyesen átadható, ami az önkormányzatnak amúgy nem kerül pénzbe. Ez a hullám aztán ellenreakciót is kiváltott, és a politikailag más térfélen állók ugyancsak felállították a maguk jelképeit az alájuk tartozó köztereken. Az egész valami szoborállítási versenybe csapott át, amiből az átgondoltság és az előkészítettség fájdalmasan kiveszett. A centrumbeli dinamikát meg rögtön lekövette a periféria is, így ma gyakorlatilag nincs olyan település Magyarországon, amin ne hagyott volna nyomot az utóbbi időben a szoborláz.

magyarnarancs.hu: Egy-egy emlékév kapcsán lehet tudni, mennyi szoborállítás történt?

ToK: Léteznek erről statisztikák, a holokauszt-emlékév során több mint 45 emlékmű került kihelyezésre, a gulag-emlékév alatt 269, az 56-os emlékév alatt 473, az első világháborús emlékév érdekes volt, mert akkor állítottak 69 újat, de fel is újítottak 762 már létező emlékművet, így csatornázva be a már létező helyeket a kormányzati programba. És volt még több jelentős emlékév is, például a Trianoné, illetve egy sor helyi érdekű emlékév is.

magyarnarancs.hu: De itt nem csak egy emlékezetpolitikai szempontból túlpörgetett jelenségről van szó. A zuglói Kesjár Csaba-emlékmű, a kaposvári melles nőszobor vagy a budapesti Madách térre kirakott tragikus Sisi nem emlékévek örvén került oda, ahová. Érthető, hogy amikor tömegével kell készíteni a szobrokat egy pályázatra, miért lesz borzasztó az eredmény. De ezekben az esetekben nem állt ilyen kényszer a háttérben. 

ToK: Ahogy mondtuk, a szoborállítási láz áttevődött az emlékévekről a mindennapokra is. Látták az önkormányzatok, hogy ezt lehet így csinálni, és erre ők is előjöttek a saját ötleteikkel. A politikusok meg ráéreztek, hogy milyen szuperül át lehet adni ezeket a szobrokat, így aztán kapva kaptak minden újabb lehetőségen. Az, hogy mit adnak át, a legkevésbé érdekes kérdés általában. Egy önkormányzat nem feltétlenül rendelkezik ízléssel, nem tudja, milyen egy jó köztéri mű, mi kell hozzá, azt sem tudják, kit kéne megkeresni, így gyakran azokat találják meg, akik épp kéznél vannak. Az előkészítéssel, a társadalmi igény felmérésével, a pályáztatással nem foglalkoznak, hiszen sokszor azt sem tudják, hogy kéne ilyesmivel törődni.

A valóban borzasztó Madách téri Sisi kapcsán be is idéztük Vattamány Zsoltot, a kerület korábbi fideszes polgármesterét, aki a következőt találta mondani a szobor kapcsán: „Van egy művészeti alkotás. Úgy gondoltuk, hogy ez az alkotás illene ide leginkább. Ha elkezdjük pályáztatni, az hosszú-hosszú évek, és egy ízlésbeli vitává fog az egész válni.” (sic!) Ehhez nehéz bármit is hozzátenni.

 
A Madách téri Sisi szobor avatása, a mű mellett R. Törley Mária alkotó, és Vattamány Zsolt korábbi fideszes kerületi polgármester. (Forrás: https://www.kozterkep.hu/35920/sisi#)
 

magyarnarancs.hu: Van kiút, vagy menthetetlenül Szkopjévé válik Magyarország?

ToK: Azért vannak arra példák, hogy ez hogyan működik olyan országokban, ahol nagyobb figyelmet fordítanak arra, mi kerülhet a közterekre. Hosszú előkészítés szükséges, független szakmai bizottságok összehívása, nyílt pályázatok kiírása, társadalmi egyeztetés, kutatómunka és párbeszéd, mindehhez pedig sok idő szükséges. És az sem árt, ha a politikusok elkezdik érezni a társadalmi nyomást.

magyarnarancs.hu: De ha ezekből semmi sincs, akkor mi lesz a folyamat vége? Boldog-boldogtalan azt állít fel önkormányzati jóváhagyással, amit csak gondol, a közterek pedig egyszer majd megtelnek? A nyakló nélkül felállított szobroktól alighanem nagyon nehéz lesz megszabadulni.

ToK: A mennyiség már lényegében így is túl van az elviselhetőn. Ha az utóbbi években felállított szobrok mindegyike remekmű lenne, akkor is túl sok lenne belőlük. De hát nem is remekművek, sőt.

magyarnarancs.hu: Akkor nem nagyon tehetünk mást, mint hogy kínunkban röhögünk a szörnyű szobrokon a Trash of Köztér követése közben?

ToK: Egyfelől igen, másfelől meg a nevetés vagy a fintorgás is egy reakció, és akár egy Instagram-oldal is beindíthat bizonyosfajta diskurzust a kérdésről, aminek lehet az is a vége akár, hogy egy idő után ciki lesz mindenféle nyomorúságos szobrot felállítani. Hátha egyszer az úgynevezett szekunder szégyen primerré válik az érintett megrendelőkben és alkotókban. Egyelőre ez a legtöbb, amiben bízni lehet.

(A borítóképen az erdőtarcsai Petőfi mellszobor részlete látható. Forrás: https://www.kozterkep.hu/38915/petofi#)

Neked ajánljuk