A Kádár-korszak tárgyi örökségének vizsgálata ma is zajló folyamat, amihez a MOME Designelmélet MA Designkurátori specializációjának hallgatói által rendezett, Magyar design 10+1 kísérlet című kiállítás azzal járul hozzá, hogy feleleveníti és értelmezi azt az utóbb történelmi jelentőségűnek értékelt (valójában 10 napig tartó) pillanatot, ami utat mutatott a tudatosabb környezetkultúra felé és végül a design hazai legitimációjához vezetett.
1972 októberében ugyanis ugyanebben a kiállítótérben egy elmélészekből és tervezőkből álló kis csapat Magyar design (10 kísérlet) címmel rendezett kiállítást. Ekkoriban a mennyiségi kvóták nyomása alatt álló termelési rendszerben az ipari formatervezést még mindig nem tekintik felelős gazdasági tényezőnek, a gyártmány esztétikai minőségének egyenjogúsításáért továbbra is harcok folynak, a tervezők helyett a gyártósorok lehetőségei alakítják a trendeket, és a gyárban dolgozó formatervezők nagy részét még mindig öncélú művészkedéssel “vádolják”. Egy porcelán étkészlet díszítőfestés nélkül nem kerülhet a boltokba, és a házgyári lakás nappalijában értékes négyzetmétereket foglal el a robosztus fülesfotel, mert a Cardo Bútorgyár (Otthon kiállításon) kiszemelt új nappalibútorára kétéves a várólista.
A Pohárnok Mihály, Soltész György és Borz Kováts Sándor szellemi vezetésével megvalósult kísérlet a megoldáshoz vezető utat a - körülményekre való tekintettel akkor valószínűleg mágikusan hangzó - design módszerében határozta meg. Rákérdeztek és a közönség elé tárták a design alapvetéseit. Programadó törekvéseiket tíz hétköznapi tárgy és tárgyegyüttes - Borz Kováts Sándor lámpacsaládja és bolygókerekes széke, Blazsek Gyöngyvér hullámkarton gyermekbútor-családja, Jahoda Maja moduláris bútorelem terve, Semsey Gabriella, Minya Mária, Szekeres Károly és Horváth László étkészletei, Semsey Gabriella edénycsomagolása és Soltész György hamuzóedényei - példáján keresztül szemléltették, melyek az új, felhasználó központú tervezői attitűd szellemében születtek meg. A kiállítás rövid időn belül - a Művészet hasábjain kibontakozó parázs szakmai viták nyomán - kiáltvánnyá nőtte ki magát. Ezt pedig a következő időszakban egy olyan akció követte, ami a szélesebb közönség számára 1975-ben publikált Házgyári Konyhaprogram grandiózusabb és komplexebb kísérletében öltött testet.
Az ipari formatervezés intézményrendszerének lassú és nehézkes kiépítésével a hetvenes évek közepén Pohárnok Mihály lehetőséget kapott, hogy a 10 kísérlet teoretikus nyitányával megkezdett majd a Konyhaprogrammal gyakorlattá kristályosodott módszertant intézményes keretek között folytathassa az Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ, vagy ahogy mindenki hívta: a Design Center vezetőjeként. A Központban egészen a rendszerváltásig folytatódott a lehető legváltozatosabb tevékenységekben (pl. kiállítások, design fórumok, termékfejlesztések) megnyilvánuló design-szemléletű beavatkozás a fejlődő hazai környezetkultúrába.
Egy jobb jövőért
A design ügyének előremozdításához a hetvenes években még szükségszerűnek mutatkozott egy-egy problematikus, de reprezentatívnak számító terület kiemelése, amit Pohárnokék elsősorban az emberarcú szocializmus sóvárgó tömegei érdeklődésére számot tartó (tágan értelmezett) lakáskultúra berkeiből emeltek ki. Tevékenykedésük majd’ harminc éve alatt a magyar design kinőtte “együgyűségét”, ami - ahogy azt a Fészek kiállítása is teszi a nézővel - már átvezet a jelenkor lokális és globális jelenségeire reflektáló, új médiumokban is testet öltő kortárs design rendkívül diverzív megjelenési formái felé.
A design alapvetéseire újra és újra rákérdezni, a pozitív társadalmi változásokat elősegítő intervenciós lehetőségeit megvizsgálni és megérteni ma is releváns. A kiállításban bemutatott két nagy kísérlet között a design technológiai metamorfózisa mellett a leglényegesebb különbség a beavatkozás hatásának idővonatkozásában volt: míg Pohárnokék elsősorban az élhetőbb jelenért, addig az utóbbi évek kiemelt projektjei egy jobb jövőért dolgoznak.
A kiállítás második felében bemutatott kortárs példák segítségével a szociális, az inkluzív, a kritikai vagy az ökotudatos tendenciák főként lokális jelenségre adott megoldásaival találkozhattunk. A kurátori válogatásban többségbe kerültek a szociális érzékenyítéssel (Orr Péter: Tactilis; Pázmány Lili: UNOBSTRUCTED; Vitányi Szabolcs: Focus Ex), társadalmi felelősségvállalással (Kovács Bori: CÓKMÓK), az integrációra törekvő közösségalakítás lehetőségeivel (Szalai Bálint, Király Adrienn: Itthon.) foglalkozó munkák. Megjelentek a környezettudatosságra fókuszáló, újító technológiákat és anyagokat alkalmazó kísérletek (Győrbíró Csenge hulladékból és növényi textilből gyártott papírjai; Módra Bettina:Oázis) valamint egy különleges építmény kapcsán az ember uralta természet koncepciójának dehumanizált aspektusa is (Paradigma Ariadné: Ferdeház). A projektek nem csupán a tartalom terén, de formai megjelenésükben is nagyon változatosak voltak. Három játékkal is találkozhatunk, melyek közül egy az integrált játékélmény megteremtésével (Tactilis), egy a vizuális képességfejlesztéssel (Döme Melinda: MORYC), egy pedig a közös gondolkodásra és érvelésre épülő alternatív valóságok modellezésével foglalkozott (Bokor Gyöngyi, Mihálkovics Edina, Csizmadia Zsolt: Histheory). Az egyetlen olyan tárgy, ami mind a régi, mind pedig az új kísérletben megjelent: az ülőbútor. A ‘72-es kiállításon bemutatott csővázas szék, az ülőfelületként is használható bútorelem vagy a kartonfotel formatervei megfeleltek ugyan a szériagyártás feltételeinek végül mégsem válhattak a tömegek számára elérhetővé, ezzel szemben a rendkívül variábilis, nyílt forráskodú “letölthető” bútor valóban bárki számára hozzáférhető, kivitelezése pedig alacsony technológiai feltételekhez kötött.
Végül pedig egy design kiállításnál nem mehetünk el szó nélkül a kiállítástervezés mellett sem. Pohárnokék tárlatát a nemzetközi árubemutatók standjain edződött páros Gaul Emil és Zsótér László tervezte: a papírinstallációt Jahoda Maja kartonbútor kísérletei inspirálták és a falak mentén széles sávban összehordott különböző magasságú posztamens-szerű dobozok jótékonyan, a figyelem javára akasztották meg újra és újra a tekintet vonulását. A kiállítás jellegzetes alapszíne a zöld, ami itt jelent meg először és vált később a Design Center arculatának egyik meghatározó elemévé (és rímel egyébként kiválóan Pohárnokék környezet(kultúra-)tudatos tevékenységére). A 10+1 kiállítás formája visszafogottságra törekvő, natúr és sallangmentes környezetet biztosított. A hagyományos vitrinek formáját távolról idéző nyitott (azaz átlátható, hozzáférhető) installáció, egy folyamatos építkezés alatt álló “terület” felállványozott helyszínére emlékeztetett, amiben szuggesztíven tudott megjelenni az expozíciós anyag. A skála a korabeli dokumentumok másolataitól a Saturnus étkészlet (kompromisszumokkal) megvalósult ikonikus tárgyegyüttesének fizikai megjelenésével vezet át korunk tárgyainak világába, ami párhuzamba hozható a design - teória - legitimáció - globalizáció mentén bejárt szimbolikus útjával is.
A kiállítás 2022. január 3-ig tekinthető meg a FÉSZEK Művészklub Galériájában.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
