Kezdjük az elején.
Pásztor Tibor szocialista önkormányzati képviselő tegnap a blogján nyilvánosságra hozta a német megszállás emlékművének tervét, amelyet szerdán rendkívüli ülésen tárgyal majd a Rogán Antal vezette Belváros képviselő-testülete. A kérelemhez csatolt dokumentumok hasonló érzést keltenek az olvasóban, mint Kerényiék levele a Magyar Krónikáról. Ezért szögezzük le, még mielőtt Orbán Viktor elkezdene mosakodni, ahogy azt tette a Magyar Krónika lapindítóján: az emlékmű leírását és látványtervét jóváhagyta, elfogadta és megvalósításra javasolta a két szobrász szakértő, az ötfős bírálóbizottság és a Miniszterelnökség a maga teljes pompájában.
Az előkészületek a nyilvánosság teljes kizárásával zajlottak, de a kevés rendelkezésünkre álló információ alapján is látható, hogy minden elképzelhető hibát elkövettek. Először is: nem volt tervpályázat. Ebből következően a pályázatok versenyeztetése és nyilvános megvitatása is elmaradt. A Miniszterelnökség felkérte Párkányi Raab Péter szobrászt, ő kidolgozta a koncepciót és a látványtervet, amiről szakvéleményt a kormányzat a Budapest Galériától kért, ahogy az a fővárosi köztéri alkotások esetében mindig történik.
| ||
A Budapest Galéria két szakértőt választott ki az értékelés elkészítésére, mégpedig arcpirító módon. Benedek György és Melocco Miklós szobrászok egyaránt a Magyar Művészeti Akadémia tagjai, de nem csupán a jelenlegi kormányhoz állnak közel, hanem magához Párkányihoz is. Ezen a linken például beszámoló olvasható a „Melocco Miklós és barátai – Képzőművészek karácsonyi ajándékozása a Polgárok Háza javára” című rendezvényről, amelyen baráti minőségében Benedek és Párkányi is részt vett. Melocco és Párkányi dolgoztak is együtt, és az idős mester így vallott a Magyar Hírlapnak kollégájáról: „A fiatalok között – mint minden szerencsés évszázadban – vannak zseniális tehetségek. Csak hogy egy nevet említsek, ott van például Párkányi Raab Péter. Ő többet tud a szobrászatról, mint én, a jövője nagyobb, mint az én múltam – lelke rajta, hogy mire jut vele. Nincs még egy ilyen képzett grafikus és szobrászművész jelenleg az országban.” Mindezek után nem lehetett nagy meglepetés, hogy a két szakelem lelkesen fogadta Párkányi vízióját.
A tervezetet jóváhagyta az ún. bírálóbizottság is, amelynek tagjai voltak a két szobrász szakértőn kívül: Fürjes Balázs (kormánymegbízott, jogász), Kerényi Imre (miniszterelnöki megbízott, bohóc) és Tóth Ivett (a Miniszterelnökség főosztályvezetője).
Párkányi Raab Péter nevét leginkább az új Nemzeti Színház homlokzatán és közvetlen környezetében található szobrok egy része miatt jegyezhette volna meg a giccsre fogékony nagyérdemű (ugyanott szobrozott még: Melocco Miklós). De csinált pofás Wass Albert- és Trianon-emlékművet is, utóbbit maga Semjén Zsolt avatta fel, természetesen az elmaradhatatlan barát, Melocco társaságában. Félreértés ne essék: nem az a probléma veleje, hogy Párkányi rossz szobrász (ezt nem is a mi tisztünk eldönteni, bár volna egy határozott gondolatunk), és nem is az, hogy öt olyan ember döntött a tervei elfogadásáról, aki – hozzáértés hiánya vagy személyes elfogultság miatt – erre nem alkalmas. Az igazi baj az, hogy az egész vállalkozás szellemi hátterét, célját, funkcióját nem ők határozták meg – hanem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideológiája.
A műleírás és a szakvélemények igénytelen, zavaros, sokszor egyenesen értelmetlen mondatai az orbáni alaptörvény szellemében fogantak. Betűhíven idézzük – először Párkányi tervezetét: „A kompozíció két fő elemből: német birodalmi sas és Gábriel arkangyal alakjából, valamint egy több elemből, 13db oszlopból, timpanonos és architrávos kapuzatból és feliratokból áll. A kompozíció anyaga bronz, kő és krómacél. A teljes magasság kb. 7 méter.” „Két kultúra jelenik meg: az egyik, mely úgy gondolja, hogy erősebb (de mindenképpen agresszívebb) fölétornyosul (teszi ezt egy építészeti környezettel a timpanonnal) rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára, aki a kultúrtörténetben, vallástörténetben Isten embere, Isten ereje az Isteni erő.” „Gábriel arkangyal alakja szép és szelíd. Teste tökéletes, tekintetében nem jelenik meg rémület. Arca szelíd, szeme csukva. Nem tudjuk alvó, álmodó vagy ábrándozó-e. A kompozíció magyarázza el, hogy rémálommá lesz az álom. Testtartása árulja el a legyőzöttet. Széttárt karjai három mozdulatot idéznek: a megadásét, a keresztrefeszítést de egyben feloldásként az áldásosztásét is, mely áldásosztás lehet egy végső üzenet és lehet egyben egy új kezdet is.”
| ||
A szakvélemény szerint „A koncepcióterv egyedülálló, művészeti értéke kimagasló, szimbolikája példátlan, ezért úgy gondoljuk, hogy ezt a műalkotást kell megvalósítani a Szabadság téren!”. A szobrászok kiemelik, hogy „a koncepcióterv történelmi beágyazódása sem mindennapi”. Ezzel egyetértünk, ahogy azzal is, hogy a tervezet azt sugallja: „1943-ig békés állapotok uralkodtak itthon.” Legyünk hálásak ezért a paradicsomi békéért! A kisebb jelentőségű idegenrendészeti eljárásoktól igazán eltekinthetünk örömünkben.
Az emlékmű a kormány történelemszemléletét hirdeti, minden eddiginél eszelősebb valóságtagadással: Magyarország tiszta lélekkel, bűntelenül állt 1944-ben a német hódítók előtt. Minden szörnyűség ezután következett, amikor már elveszítettük nemzeti önrendelkezésünket, éppen ezért nem is tehetünk semmiről, a felelősség nem a miénk.
Horthy Miklós Magyarországa, ez a szelíd és szép angyal, a népek keresztre feszített Krisztusa 1944 márciusában már túl volt a zsidótörvényeken, Gömbös Gyula kormányzásán, a kamenyec-podolszki tömeggyilkosságon, a magyar hadsereg háborús bűntettein Jugoszláviában és a Szovjetunióban – és nyakig gázolt egy szégyenletes társadalompolitika mindennapi bűneiben. Orbán Viktor kormánya ezt a Magyarországot dicsőíti majd a Szabadság téren.
„Az új magyarországi Alaptörvény a mai magyar állam, az ENSZ és az Európai Unió tagállama legitim előzményének tekinti a tengelyhatalmak sorában helyet foglaló, a Hitler oldalán harcoló, a Hitler kezéből területeket elfogadó, a Jugoszláviát hadüzenet nélkül megtámadó államot” – írta 2012-ben Tamás Gáspár Miklós. Ezzel a II. világháború óta példátlan lépéssel mi lettünk az első állam, amely felrúgta a világ országait összefogó egyetlen egyetemes konszenzust, „a fasizmusellenes kötelezettségvállalás és tanúságtétel” követelményét. Az alaptörvény elfogadásával szimbolikusan újra a tengelyhatalmak oldalára álltunk.
Ami maga a téboly. Ezt hirdetik a téboly napszámosai az új történeti intézetekben, a Terror Házában, a közmédiában és a parlamentben. A német megszállás szobra valójában ennek a tébolynak, a milliók emlékét meggyalázó, ostoba és romlott rendszernek állít maradandó emléket.
