Folyókanyarulat textilből
Ito és Szajuri. Bozsik Yvette és Frenák Pál első közös színházi vállalkozása japán ihletésű játék a Trafóban. (Tér és videó: Ádám Zoltán, Ravasz András. Jelmez: Berzsenyi Kriszta. Fény: Pető József. Zene: Fred Bigot.) Pontfényekkel, súrolt fénypászmákkal megvilágított csillámló meanderek - két képzeletbeli és térbeli végponttal. E nyomvonal mentén jön létre a színpadon duettjük szimultán tánca: haladás, közelítés, vonagló megtorpanás, kanyarulás, átérkezés telítődik meg női-férfi, férfi-női testiséggel, természetképzetekkel, faunával, flórával. Erős kontrasztja a narcisztikus élvezkedés mozdulatvilágának, amelyet kiegészít és ellenpontoz a táncszínészek testére tekeredő kelme. Végállapot: meztelenség. Végállapot: sötétség. Lényegi adottság: a TRAF", ez a puritán, de jól felszerelt, mindig újszerűen kiaknázható létesítmény (aréna lelátó, tágas színtér, átható hangzás, sokrétű világítás, vetítővászon, sík- és térhatás).
Dramaturg lévén szabadon tanúskodhatok amellett, hogy a hazai színpadvilágban, ahol inkább a kis/közép realizmus, a revü és az irodalmiság dívik, Bozsik Yvette színháza mintaadó kivétel: nála megjelenik az ölbecsaló anya-natúra mintegy csaliként vagy érzékszervekhez szóló ajándékként. Van bestiáruma: hibridek, állatfélék, androgünök, mesés szörnylények, magyaros folklórsűrítmények, transzvesztiták, eleven idézetek, kóros túlnövekedés és törpeség. A testen belüli létre utalva különös kellékeket varázsol elő és vissza.
Évek óta figyelem ámulattal színházát, s csak bámulom, hogy a hivatalos kritika hogyan dugja valamiféle koreográfusi kreclibe. Most, hogy hazaérkezvén Frenák Pál, a páratlan fizikumú, szuggesztív mozdulatművész is "bonyolítani fogja a képet", őt is besorolják?
Mért nyüstölöm mindezt? Mert történetesen a színház nem főnixmadár, önmagából megújulni nem képes. Viszont, vurstlisan szólva "aaatitokaaaarejtéééjjja csoda!" - azaz, a mágia, a testbeszéd, a beszédbűvölet, a karnevál, a természet csendes mutánsai, a kóklerség öngerjedelmei, s mindezek hibridjei segíthetnek túljutni (ha van) a válságon.
Sinistra és Szajla
Bodor Ádám és Oravecz Imre. Néhány éve az első szerző némi faggatásra "meteorológus"-nak vallotta magát. Oravecz táj- és növénytakaró-"specialistának". Mintha nyájasan rásegítettek volna, hadd ismerje föl a honi irodalmi recepció, no meg az olvasó!, írásaikban milyen försztklassz szerepet visz éghajlat, topográfia, növényzet, csapadék - átlag, medve vagy nyúl. Hogy körzetbeli raboskodásunk időtlenségét azzal az idővel tagolhatjuk, ami alatt a "menyét alakú hófolt" "hód alakú hófolttá" módosul. Hogy a ködkonfigurációk meg a szelek értékállóbbak, mint a historikum üzenetei. Hogy a Coca Mavrodin Mahmudia ezredes fülébe tömködött sárgás vazelines vattacsomók jégbe fagyva is "tanúskodnak" a történet mellett? Mint Oravecznél a Recsk felé vezető út mentén a köves, terméketlen, gyűlölt parcella? A dinsztelt hagyma szaga a nyári konyha felől, amely az anyai otthonosságot idézi, noha minden relikvia szétporladt már?
Áthallás és átjárás
A műfaji karámokban tipródók meg a különféle ideológiákkal fertőzöttek karanténjaikból sitty-sutty aligha tudnak kitörni. Korunk szervezeti formája a szekcióké, az osztódással szaporodó zsűriké és szakbizottságoké. Ez érvényes a művészeti élet formáira is. És mégis, hinnünk kell abban, hogy valamiféle kölcsönös figyelem révén egymásba csillanhat irodalom és teátrum, film és zene, szcenika és élettan, képzelet és valóság.
H
Záradék: hosszasan kellett volna írnom arról a feszült kontrasztról, hogy az Ito és Szajuriban Bozsik Yvette kiszolgáltatja az arcát, de Frenák Pálnak még a feje sem látszik, mert takarja egy kiszámíthatatlanul imbolygó japán szalmakalap. Egyfelől: test és arc, mozdulatok egysége, másfelől: arctalanság, test és kaszáló végtagok diszharmóniája. Nos, épp ebben rejlik az igazi színház titka: képtelenség verbalizálni. Ha találnánk méltó műleírást hozzá, akár oda se menjünk.
Dániel Ferenc
