"Kitörési pontokat kerestek" - André Hebbelinck, a Futurspektiv fesztivál főszervezője

Képzőművészet

Április 9-e és 30-a között rendezik meg a "Futurspektiv - Új Flamand Mesterek" elnevezésű fesztivált Budapesten. A flamand kultúra sajátságairól André Hebbelincket, a flamand kormány magyarországi képviselőjét, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük.
Április 9-e és 30-a között rendezik meg a "Futurspektiv - Új Flamand Mesterek" elnevezésű fesztivált Budapesten. A flamand kultúra sajátságairól André Hebbelincket, a flamand kormány magyarországi képviselőjét, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük.

Magyar Narancs: Sokat segíthet a kulturális sztereotípiák lebontásában egy ilyen fesztivál.

André Hebbelinck: Hadd kezdjem azzal, ami ellen nap mint nap fel kell lépnem! Az európai diplomáciában dolgozó kollégáim többsége úgy használja a Kelet-Európa vagy a Közép-Európa megnevezéseket, mintha ezek a földrajzi helyzetükkel megjelölt térségek valóban valamiféle homogén kulturális egységet alkotnának, pedig ez egyáltalán nincs így. Ha valami, hát ez egy szépen fejlett sztereotípia. Jelentős különbségek vannak ugyanis az egy kalap alá vett országok és kultúrák között. Budapest, az itt tapasztalható kulturális sokszínűség sem írható le csupán annyival, hogy ez itt egy kelet-európai nagyváros. Budapest aktív részese a nemzetközi kulturális életnek, nem véletlen például, hogy ez a fesztivál itt, és nem valamelyik környező ország nagyvárosában valósult meg, az itteni színházak ugyanis olyannyira képben voltak a flandriai művészekkel kapcsolatban, hogy a programok összeállításában bátran hagyatkozhattunk rájuk.

MN: És az önökkel szembeni sztereotípiák?

AH: A leggyakoribb ilyen a nyelvi megosztottság. Ezzel szemben az igazság az, hogy bár az ország egyik fele franciául beszél, mi pedig hollandul, nagyon szoros az együttműködés a két fél között. A nacionalizmus is olyan gyakran emlegetett klisé, amitől igyekszünk megszabadulni. Igaz, hogy vannak olyan törekvések Flandriában, melyek azt szorgalmazzák, hogy Belgiumot osszák ketté a nyelvi határok mentén, nagyobb autonómiát adva ezzel mindkét félnek, de ezek mögött sem annyira nacionalista, mint inkább munkaerő-piaci, oktatásügyi vagy éppen mezőgazdasági megfontolások állnak. A kultúra viszont nagy egyesítő erő, az itt keletkezett értékeket minden belga magáénak érzi, e tekintetben nincs megosztottság.

MN: Hogy állnak a kultúra támogatásával?

AH: Az elmúlt hét évben olyan miniszterünk volt, aki majdhogynem megduplázta a kulturális támogatásokat. Az egyik legfontosabb intézkedése az volt, hogy a támogatottak körét kiterjesztette azokra a művészekre is, akik ugyan nem flamandok, de történetesen Flandriában élnek és alkotnak. Ennek a nyitásnak leginkább a divatipar volt a haszonélvezője, de nagyon sokat profitált belőle a video- és fotóművészet is.

MN: Mióta számít húzóágazatnak önöknél a kultúra?

AH: Ez a máig is kiható fellendülés valamikor a nyolcvanas évek közepe táján Brüsszelből és Antwerpenből indult útjára. A pontos okát nem tudnám megmondani, de bizonyára része volt benne az éppen akkortájt formálódó, közös európai életérzésnek. Az embereket nem elégítette ki többé, hogy Belgiumhoz, ehhez a nagyon is 19. századi állami képződményhez tartozzanak, kitörési pontokat kerestek, és ezeket a nemzetek feletti kulturális kapcsolatokban találták meg. Egyszer csak felfedezték Európát, és használni kezdték az európaiság csatornáit. A Futurspektiv fesztiválon szereplő produkciók is jól tükrözik ezt a nyitottságot, elég csak Arco Renz társulatát vagy az ugyancsak itt fellépő Zita Swoon zenekart említeni.

MN: Az elmúlt két évtized során mely művészeti ágak jutottak vezető szerephez?

AH: Tisztában voltunk azzal, hogy akinek holland az anyanyelve, komoly nyelvi akadályokkal néz szembe, ezért elsősorban azokra a kevésbé szövegcentrikus művészeti ágakra koncentráltunk, például a video- és fotóművészetre, a zenére vagy a balettre, amelyek univerzálisabb kifejezésmódra épülnek.

MN: Az önök egyik hetilapja, a Flanders Today arról tudósított, hogy az antwerpeni városvezetők egy sokat vitatott beruházás szükségességét egy kulturális fesztivál keretében ismertették meg a városlakókkal.

AH: Ez a vita egy híd megépítéséről folyik, tehát egy alapvetően gazdasági jellegű kérdésről, mely az egyik legnagyobb problémánkat, a közlekedést érinti. De van egy jobb példám arra, hogy még mire képes egy kulturális rendezvény. 2006-ban, az önkormányzati választásokon egy szélsőjobboldali, bevándorlásellenes párt, a VB (Vlaams Belang - Flamand Érdek - K. G.) megerősödése több nagyobb városban is a rasszizmus programmá emelésével fenyegetett. Ebben a helyzetben a helyi zenészek - akik közül nem egy ezen a fesztiválon is fellép - összefogtak, és úgy határoztak, hogy még a választások előtt egy fesztivál megrendezésével tiltakoznak a nacionalizmus térnyerése ellen. Nem a párt ellen tiltakoztak, nem akarták megmondani, kire szavazz, csupán annyit mondtak, hogy az a generáció, amely magáénak érzi az általuk képviselt zenei irányzatokat, legyen az rock, pop vagy technó, ellene van a városok nacionalista szempontok szerinti szembeállításának. Egy fesztivál természetesen nem változtathatta meg a választások menetét, de mindenképpen befolyásolta az uralkodó hangulatot.

MN: Ugyancsak e hetilapban olvasható egy külföldre szakadt belgával készített interjú, melyben a megkérdezett úgy nyilatkozik, hogy a dialektus, a humor és az ételek tekintetében mindenekelőtt flamandnak tartja magát, és csak másodsorban belgának.

AH: Ha nagyon őszinte akarok lenni, ami az ételeket, a sült krumpli-sör-csokoládé vonalat illeti, ismét csak egy szörnyű nagy klisével állunk szemben. Tudja, mi a legkedveltebb flamand étel? A spagetti és a pizza. De jellemző ránk az is, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak, rendszerint csapunk egy partit. És hajlamosak vagyunk a magunk szürreális módján kifigurázni a gazdagokat és hatalmasokat. Ha valaki túl nagy hatalomra tesz szert, számolnia kell ezzel, senki sem úszhatja meg a flamandok fekete humorát. Nevezhetjük ezt történelmi örökségnek is: ez történik, ha valakin annyi idegen nép uralkodott a történelem folyamán.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.