Képzőművészet

a díszmenet, s körülöttük nyilván önfeledt dolgozók és tanulók teszik tömegesen azt, amit ilyenkor tenniük kell. Annál is inkább, mert a szeretet nyara után általában a gyűlölet tele szokott eljönni.

Magyar Narancs: Miben lesz más az idei kamionos menet?

14.00 DJ Rastamás, T. B. Homelock (LB 27)

Igaz, Esterházy új regényének fogadtatása bizonyos fokig cáfolta már ezt a szkepszisemet, és most valami hasonló történik-történhet Tarr Béla filmje körül is. Erős visszhangról persze most sincs szó, olyanról például, amilyen a régi Jancsó-filmeké volt, de mint a Magyar Narancsban kialakult vita is tanúsítja, valami megmozdult, legalább a kritikusok körében.

el nem gondolhatom, tán csak annyit, hogy lám, iszik ez is rendesen, oszt´ aztán adja az urat. Amiből persze nem következik, hogy aki az elitkultúrát leviszi falura,

Alig hogy leültem, odajött hozzám egy negyven év körüli nő (először azt hittem, ő a felszolgáló), és minden bevezetés nélkül megkérdezte, mit szólnék hozzá, ha ő most engem megmasszírozna. Látszik ugyanis rajtam, mondta aggodalmas hangon, hogy igencsak fáradt vagyok. A kérdés váratlanul ért. Zsibbadt lábamnak nemcsak lazításra, de talán komplett vérátömlesztésre is szüksége lett volna, de én eredetileg

A közkeletű vélekedés szerint Verlaine írt ´szi sanzon című verset, és hogy a fordítóé mennyire hálátlan munka, már ebből kiderül, Verlaine ugyanis nem tudott magyarul. Illő tehát, hogy megtáboroztassák fordítóikat a mai magyar Verlaine-ek.

Forgách András, az egyszemélyes válogatóbizottság közel százhúsz előadásból választott ki összesen tizenhatot - hét nagyot és kilenc kisebbet. Ember nincs, aki teljesen jóváhagyná a listáját (én sem), de hát ez normális, azért ő, egyedül, hogy vigye a balhét, ha úgy alakul. Úgy alakult. De alakulhatott volna-e másképp?

AVárosi Színház megnyitó hangversenye egyrészt koncert volt, másrészt - mondjuk így - társadalmi esemény. Lehetséges, hogy mégiscsak két Magyarország létezik, és ha igen, akkor június 16-án bizonyosan ama másik, jelen állás szerint a hídembermentes képviseltette magát. Felvonulás volt ez, "tüntetés"; megjelent a budapesti créme de la créme, pontosabban még annak is a krémje - noha a három szellemfejedelem közül ezúttal csak Esterházy ült a nézőtéren. Ott volt Tamás Gáspár Miklós, Radnóti Sándor, a hetvenéves Eörsi István (a legradikálisabb óriáscsecsemő, aki szemmel láthatóan olyan kondícióban van, mint teszem azt, Ko..., elnézést, mint Juan Pablo Chacón), Fodor Géza, Závada Pál, Balassa Péter, Jovánovics György, Vidovszky László, Bächer Iván, Margócsy István - szóval mindenki. Az akaratlan és tökéletesen

VIII. kerületében, az egykori Józsefvárosi Színház épületében. Ennyi biztos. Minden, ami ezután következik, bizonytalan.

Kis ánekdotomat nem arra szántam, hogy lerántsam a lepedőt egy kurvakorszak művelődéspolitikai turpisságairól, oldalvágásnak sem szórakoztatóiparunk irányába, amelyik egyébként az "elejtett poén" fogalmát is felejteni látszik, amiről beszélek, az

Végre Budapesten is láthatók Birkás Ákos új képei. A Liszt Ferenc téri kiállítást nagy várakozás előzte meg, hiszen a külföldi bemutatkozásokat követően itthon is elterjedt: "Birkás váltott." Ha valaki figyelemmel kísérte munkáit, persze eddig is követhette az elmozdulásokat, az újabb és újabb kísérleteket, de kétségtelen, hogy hosszú idő után ezek a darabok jeleznek egy radikálisabb váltást, pontosabban változást.