Interjú

„És én újjászülettem”

Kemény György képzőművész

Legtöbben az alkalmazott grafikusi munkáit, plakátjait és lemezborítóit ismerik, holott konceptuális művektől kezdve a konzervszobrokon át a performance-ig számos területen kipróbálta magát. Most egy ötvenhárom évvel ezelőtti kiállításának anyagát állítja ki. Régi és új utakról, hatásokról és illúziókról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Mindig hangoztatod, hogy nem vagy nosztalgikus alkat. Egy 1968-as tárlatot újrarendezni mi, ha nem nosztalgia?

Kemény György: Nem az én ötletem volt, de végül is örülök a megkeresésnek, most fedezem fel ezeket a régi munkáimat újra. És milyen más itt! Mintha felébredtek volna a Csipkerózsika-álmukból. A Fészek Klubban egy kis szobácskában zsúfolódott össze az egész. Egyébként is érzékelem, hogy a nemzedékem iránt megújult a figyelem. De hozzáteszem, ez számomra tényleg a múlt. Sokan jönnek azzal, hogy jaj, miért nem festesz olyan szép színes csíkosokat, azokat úgy szerettem! Miért nem csinálsz lemeztasakokat megint, hisz jönnek vissza a vinylek megint! Pár éve az Ivan & The Parazol frontemberében, Vitáris Ivánban – aki állítólag nagyon hasonlít a fiatalkori önmagamra – merült fel, hogy nekik is készítsek el egy hasonló borítót, mint a Bummm! az LGT-től. De hát az egy másik ember műve! Másban gondolkodom, más érdekel, mintha azt nem is én készítettem volna. Közben meg az a meglepő, hogy annyira frissnek tűnik most mindez a falakon, magam is meg vagyok döbbenve.

MN: Hogy lettél a „plakátos Gyurika”?

KGY: Nem vettek fel rögtön a főiskolára, így egy évre Gábor Pálhoz, a legkiválóbb plakáttervezőhöz kerültem, tanulni – a felesége távoli rokona volt apámnak. Ő megtanított temperával, tuskihúzóval dolgozni, második apámnak tekintem. Később, már a főiskola elvégzése után két évvel a tüneményes Duka Margit, a Bartók Gyermekszínház igazgatója, ki tudja miért, odahívott magukhoz dolgozni. Korábban a Magyar Hirdetőnél, ahová mindenkinek be kellett jelentkeznie munkára, már jeleztem, hogy a plakát felé orientálódnék, de azt mondták, ne legyenek nagy álmaim, végig kell járjam a plakátos szamárlétrát, ami egy több mint tízéves processzus, kezdhetem is egy gyufacímkével! Ez így nem nagyon hozott lázba. Ám a gyermekszínház után kézről kézre adtak. Előtte a főiskolán, mivel akkoriban gyenge volt a tervezőgrafika szak, a sokszorosító grafika osztályba jelentkeztem. Rézkarccal, litográfiával foglakoztunk, de kötelező volt másodévesként egy olajképet is festeni. Kiderült, a szagát sem bírom, azt meg pláne nem, hogy félórákat kell kezet mosni utána. Másfelől a matt színeket szerettem már akkor is, ahogy Giottóék, így jött a Wallkyd. Ez olcsó is volt, és ma már látom, hogy döbbenetesen tartós is.

MN: Ezzel készült Kőszeg Ferenc lakásának falán a híres 1971-es szekkó is, amelyet 2016-tól másfél éven át renováltak a Képzőművészeti Egyetem növendékei. 

KGY: Éles, egyértelmű színekkel dolgoztam, csak a testszínt kellett keverni. Minden rákerült a képre, ami ott volt a levegőben, a demokratikus ellenzék tagjai hozták a témákat. A felújítás kapcsán voltak előadások és beszélgetések, ott derült ki számomra is, milyen komoly viták előzték meg, hogy ki kerüljön a képre. Ilyen vitatott alak volt a hatvanas évek nagy sztárja, Angela Davis is, aki a szekkó készítése idején épp Hruscsovnál vizitelt. Én magam egy Schaár Erzsi-szobrot és Duchamp csokoládégépét tettem csak hozzá. Ki legyen, ki ne, ezek politikai szempontok, félbal, féljobb, ezekhez már akkor sem értettem, most sem.

MN: De hát ott látlak minden tüntetésen.

KGY: Mert most nincs kérdés. Amikor letaposnak egyetemet, akadémiát, amikor minden létező kultúrát lerombolnak, egyértelmű hová kell állni. Ismerem a diktatúrák működését, párat már végigéltem, most is ugyanaz megy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.