Kiállítás

Ferenc Jóska és a pisilő kisfiú

A felejtés emlékei – Fotó/Modell 2.
szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen látható kiállítás a 2016-ban ugyanitt megrendezett Fotó/Modell folytatásának tekinthető; most az egyetem könyvtárából, levéltárából és művészeti gyűjteményéből válogatott anyag az 1860-as évektől az 1910-es évek közepéig tartó időszakra fókuszál.

Elsődleges célja, hogy bemutassa: „Kik használtak, készítettek vagy készíttettek fényképeket, mikor, hogyan és miért?” Ezért „olyan történetek elmondására teszünk kísérletet, melyek (…) a felejtés homályából kiemelve vagy a megmaradt emlékek újraértelmezéséből (…) kibontva mutatják egy ismertnek vélt időszak (…) történéseit”. Mégpedig úgy, hogy az eddig nem vagy alig kiállított alkotásokat olyan tematikus blokkokba rendezték, amelyekben az eredeti művek/dokumentumok nemcsak reprodukálva, hanem a korabeli méreteket is (nyilván a nézhetőség miatt) felülírva szerepelnek; mindehhez pedig olyan, a kiállított anyagra reflektáló munkákat párosítottak, amelyeket az egyetem doktori iskolájának hallgatói készítettek.

Ebből is kitűnik, hogy nagyrészt egy, az első pillantásra talán nem túl izgalmasnak tűnő téma, az 1874–1875-ben a Sugár úton felépített Mintarajztanoda és a Régi Műcsarnok (1875–1877) épületéből, illetve az Epreskertből álló intézmény története áll a kiállítás középpontjában – ennek ellenére számos érdekes és izgalmas dolgot is láthatunk.

A művészeti oktatás egyik alapja a régi mesterek munkáinak tanulmányozása – ehhez akkoriban ókori szobrok másolatait, metszeteket (Piranesi) és a régi mesterek leghíresebb alkotásait (például: Sixtusi Madonna) tartalmazó albumokat vagy fényképmásolatokat használtak. A fénykép elsődleges célja viszont a dokumentáció volt; így rögzítették az évenkénti bemutatókat, a szakmai és világkiállításokat, illetve az iskola „életét”. Láthatjuk – természetesen beállított fotókon – a női főiskola hallgatóit (nevüket Anyakönyvben rögzítették), és fényképeket a kőszobrászathoz használt anyag forrásáról, a „ruszkiczai Márványbányáról”. A legfontosabb dokumentátor kétségkívül Morelli Gusztáv („a magyar kszilografia [harántdúcmetszés] géniusza”, a reprodukálás mestere) volt; fényképeiről készített, a Vasárnapi Újságban megjelent metszeteiből képet kaphatunk arról, hogy miként nézett ki a könyvtár, a fafaragó tanterem vagy az építményes rajz és festés terme. De ugyanő dokumentálta Huszár Adolf műtermét (1881) – szépen követhető, hogy miért és miként változtatta meg a metszeten Morelli az eredeti fotó kompozícióját és részleteit (bónusz: „Huszár ravatala a Bajza utcai műtermében, háttérben a Deák-szobor nagy gipszmintájával”). Maga Lotz Károly (aki az egyetemnek is készített freskókat) fényképeken örökítette meg a freskóihoz készített vázlatokat; így egyszerűbb volt a megrendelőnek bemutatni elképzeléseit – kicsit úgy, ahogy a Lotz-album számára fényképeket készítő
Weinwurm Antal, aki úgynevezett mintalapokkal hirdette fényképészeti műintézetét.

A kiállítás legjobb része a korszak úgynevezett új képfajtáival foglalkozik. Természetesen nem maradhatott ki a népszórakoztatásra készített panorámaképek leghíresebbje, a Magyarok bejövetelének emléket állító Feszty-körkép (a síkmásolat Morelli munkája), vagy a Bem–Petőfi körkép (fénykép: Weinwurm), vagy Gárdonyi Géza elvetélt próbálkozása, az Isteni színjátékon alapuló, 1896-os Pokol körkép – amelyből Barnaföldi Anna készített egy virtuális (speciális VR-sisakkal nézhető) rekonstrukcióit.

Egy másik új, de csak egyedül befogadható képformát a sztereoképek képviseltek; Strobl Alajosné Kratochwill Alojzia igen tekintélyes anyagát (illetve ezen képek másolatait) magunk is megnézhetjük a kézi (műanyag) sztereonézőn. A képek hátoldalán olvasható felirat egyben értelmezi a fotót (a Strobl Alajos által készített Mechwart-emlékszobor mellékalakja, az ún. „Pospisil” bácsi), másrészt regénybe illő fordulattal kecsegtet („Izlandi nő”. Leuvey Asmusen dán diáklány és szüfrazsett mint modell, Strobl Alajos műtermében). Az 1913-ban a Nők Kongresszusára Magyarországra érkező Asmusen félaktjáról készült kútszobor melleiből víz csordogált, szemei, szája és haja festett volt, ráadásul belülről világított is. A szobor mára nyomtalanul eltűnt; cserébe viszont láthatjuk a fiatal Stroblt aktmodellként (Hermain Heid: Aktfelvételek szobrászoknak és festőknek, 1876).

A kiállítás időbeli végpontja az első világháború; ekkor az egyetem épületei hadikórházként működtek (Weinwurm felvételei rögzítik a könyvtárban kialakított tiszti kórtermet, a műtőt vagy az Epreskertben ingyen ebédre várakozó szegény gyermekek csoportját). Nem különösebben megrázó, inkább semleges képek – Pettendi Szabó Péter munkája (Lassú nézés) viszont életre kelti őket. De nemcsak ezen fotókat, hanem a tárlat sok-sok művét; az alkotó ugyanis olyan részleteket emelt ki a munkákból, amelyek valahogy elsikkadnak a kép tárgya/témája mellett: két gipszszobor (Ferenc József és egy pisilő kisfiú) különös együttállása, a betegterem lámpasora, sarokban álldogáló csontváz, kőoroszlán farakással, takaró alól kikandikáló, begipszelt láb. Emberi történetek kis darabkái – az újra felfedezett múlt emlékei.

 

Magyar Képzőművészeti Egyetem, nyitva: március 25-ig

szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...