Doboviczki Attila T.

Ha nem látom, nem fáj

Mi a baj a Zsolnay Negyed galériájával?

  • Doboviczki Attila T.
  • 2016. május 28.

Képzőművészet

A pécsi Zsolnay Negyed m21 nevű galériájának programjairól vitát kezdeményezni eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnhet. Most mégis teszek egy kísérletet.

Márta István igazgató közel egy éve nyugdíjaztatta magát, az új vezetőség működése, az új irányok még nemigen látszódnak a Zsolnay Negyed életében. A kiállítótér korábbi szakmai vezetője, Gamus Árpád májustól nyugdíjba vonul, munkáját már bő egy éve Komor István, a negyed működési igazgatója vette át. Márta még tavaly tavasszal megpróbált embert találni a kiállítótér művészeti vezetésére, de egy elvetélt pályázatnál messzebb ő sem jutott.

Pedig a Zsolnay Negyed 2010-es átadásával országosan is jelentős méretű kiállítótér jött létre Pécsen. A közel 1000 négyzetméteren azóta számos, a hazai képzőművészeti szcénában meghatározó művész állított ki: Pinczehelyi Sándor, Komoróczky Tamás, Szirtes János, vagy most Ilona Keserü Ilona. A fiatal festőművész, Herman Levente első nagy léptékű önálló tárlata vagy a Privát nacionalizmus c. kiállítássorozat pécsi állomása egyértelműen innovatív kezdeményezések. Akár abban az értelemben, hogy az m21 a legfiatalabb művészgeneráció bemutatkozásának legyen a terepe, vagy a befogadói, projektalapú művészeti kezdeményezéseknek biztosítson helyszínt.

Ugyanakkor a galéria működése botrányoktól sem volt mentes, csak ezek alig szivárogtak ki a szűkebb szakmai körökön kívülre. Ami nem is csoda, hiszen a kiállítótér látogatottsága elképesztően alacsony, a látogatók létszámát jószerivel a helyi művészetoktatási intézmények hallgatói csoportjai tartják szinten. A kiállítótérbe rendszeresen szerveznek fogadásokat, zenés-táncos rendezvényeket, és ilyenkor megesett már, hogy a holokauszt témájú festményeket egész egyszerűen letakarták. Egy másik esetben a művész jogos felháborodására ideiglenesen levették nagy méretű grafikáit, így mentve meg azokat a netán rájuk spriccelő pörköltszafttól. Ekkor az irodákból szedtek össze sebtében festményeket, hogy a falakon legyen legalább „valami művészet”.

A koncepciótlanság azonban nem elsősorban a létesítmény működtetésében jelenik meg, hanem a legalapvetőbb szakmai kérdésekben. Az intézmény mintha direkt kerülné azokat a kortárs múzeumi gyakorlatokat, amelyek a vizuális kultúra közvetítésében nélkülözhetetlenek. A galéria szakmai programjai jószerével kimerülnek a kiállítások létrehozásában, ezenfelül szinte semminemű érdemi munka nem zajlik. Az egyes kiállításokról hiányzik az a szellemi, kurátori többlet, amely a műveket segítené értelmezni; a legutóbbi két kiállításon például a címeken kívül semmilyen szöveges leírás sem volt, a közönséget magára hagyták a műalkotásokkal. Semmiféle brosúra, sorvezető, katalógus nem készül már jó ideje egyetlen tárlathoz sem. A kiállítók eseti tárlatvezetésén túl szinte semmilyen közönségprogramot nem szerveznek; az iskolai és egyetemi művészetoktatók spontán hoznak el egy-egy csoportot. Hasonlóan fájó a hiátus az egyes események marketingjében. A Zsolnay Negyed programkínálatán belül a galéria rendezvényei nem képviselnek önálló karaktert. Felesleges számon kérni bármiféle művészetkutatói, szellemi tevékenységet is, ez gyakorlatilag kikopott a pécsi kiállítóterekből. Pedig a „jogelőd intézmény”, a Pécsi Galéria bekebelezésével a Zsolnay Negyed menedzsmentje nagy lehetőséget kapott – most úgy tűnik, meg sem próbálnak élni vele.

A galériát most irányító, közgazdász végzettségű üzemeltetési igazgatót, Komor Istvánt pár hete tüntette ki a város szakmai munkájáért. Komor kulcsszerepet játszott a Zsolnay Negyed létrehozásában, de a kiállítótér feladatával mintha nem tudna megküzdeni. Bár szakmailag nívós kiállítókat tudott meghívni az elmúlt időszakban – Aknay János, Ilona Keserü Ilona, Finta József –, a kiállítótér szakmai víziójával mindmáig adós. A koncepciótlanságot pedig valamiféle helyi népfrontos szakmai testülettel igyekszik leplezni. Az általa felkért szakértői tanács tagjai önálló jogkörrel nem rendelkeznek, szerepük inkább az ötletgazdáé. Nem egy progresszív, felelősséggel dolgozó szakmai stábot állítanak fel, hanem egy informális testületet, amibe egyetlen külföldi szakember sem kapott meghívást, jóllehet ez Pécs sokat hangoztatott transzkulturális szerepe, a „Balkán kapuja” koncepciót életre hívó topográfiai adottsága miatt alapvető kívánalom lenne. A testületbe jellemzően a helyi szcéna prominenseit invitálták, akik közül a Magyar Művészeti Akadémia „delegáltja” lóg ki; ő vélhetően a jelenlegi vezetés intézménypolitikájának, illetve az MMA expanziójának következtében került ide. Tegyük hozzá: természetesen nem az egyes tagok szakmaiságával van probléma, ők jellemzően a maguk területén elismert szakembereknek számítanak. Mégis, a testület felállásával a provincializmusnak olyan lenyomatát sikerült előállítani, amellyel nemigen lehet azonosulni.

A kultúrfővárosi készülődés éveiben számos szakmai vita zajlott Pécs jövőképéről. Ezekben nemcsak a helyi, elsősorban civil szféra vett részt, hanem a legkülönbözőbb hazai és külföldi szereplők is igyekeztek segíteni tapasztalataikkal, javaslataikkal. Ennek egy pozitív eredménye már látható: a központi finanszírozásnak köszönhetően Pécs kezd magára találni mint kulturális decentrum. Nagyon kínos lenne, ha a térség prominens kortárs galériája továbbra is megmaradna a sajnálatra méltó, vidéki rokon szerepében.

A szerző médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”