Doboviczki Attila T.

Ha nem látom, nem fáj

Mi a baj a Zsolnay Negyed galériájával?

  • Doboviczki Attila T.
  • 2016. május 28.

Képzőművészet

A pécsi Zsolnay Negyed m21 nevű galériájának programjairól vitát kezdeményezni eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnhet. Most mégis teszek egy kísérletet.

Márta István igazgató közel egy éve nyugdíjaztatta magát, az új vezetőség működése, az új irányok még nemigen látszódnak a Zsolnay Negyed életében. A kiállítótér korábbi szakmai vezetője, Gamus Árpád májustól nyugdíjba vonul, munkáját már bő egy éve Komor István, a negyed működési igazgatója vette át. Márta még tavaly tavasszal megpróbált embert találni a kiállítótér művészeti vezetésére, de egy elvetélt pályázatnál messzebb ő sem jutott.

Pedig a Zsolnay Negyed 2010-es átadásával országosan is jelentős méretű kiállítótér jött létre Pécsen. A közel 1000 négyzetméteren azóta számos, a hazai képzőművészeti szcénában meghatározó művész állított ki: Pinczehelyi Sándor, Komoróczky Tamás, Szirtes János, vagy most Ilona Keserü Ilona. A fiatal festőművész, Herman Levente első nagy léptékű önálló tárlata vagy a Privát nacionalizmus c. kiállítássorozat pécsi állomása egyértelműen innovatív kezdeményezések. Akár abban az értelemben, hogy az m21 a legfiatalabb művészgeneráció bemutatkozásának legyen a terepe, vagy a befogadói, projektalapú művészeti kezdeményezéseknek biztosítson helyszínt.

Ugyanakkor a galéria működése botrányoktól sem volt mentes, csak ezek alig szivárogtak ki a szűkebb szakmai körökön kívülre. Ami nem is csoda, hiszen a kiállítótér látogatottsága elképesztően alacsony, a látogatók létszámát jószerivel a helyi művészetoktatási intézmények hallgatói csoportjai tartják szinten. A kiállítótérbe rendszeresen szerveznek fogadásokat, zenés-táncos rendezvényeket, és ilyenkor megesett már, hogy a holokauszt témájú festményeket egész egyszerűen letakarták. Egy másik esetben a művész jogos felháborodására ideiglenesen levették nagy méretű grafikáit, így mentve meg azokat a netán rájuk spriccelő pörköltszafttól. Ekkor az irodákból szedtek össze sebtében festményeket, hogy a falakon legyen legalább „valami művészet”.

A koncepciótlanság azonban nem elsősorban a létesítmény működtetésében jelenik meg, hanem a legalapvetőbb szakmai kérdésekben. Az intézmény mintha direkt kerülné azokat a kortárs múzeumi gyakorlatokat, amelyek a vizuális kultúra közvetítésében nélkülözhetetlenek. A galéria szakmai programjai jószerével kimerülnek a kiállítások létrehozásában, ezenfelül szinte semminemű érdemi munka nem zajlik. Az egyes kiállításokról hiányzik az a szellemi, kurátori többlet, amely a műveket segítené értelmezni; a legutóbbi két kiállításon például a címeken kívül semmilyen szöveges leírás sem volt, a közönséget magára hagyták a műalkotásokkal. Semmiféle brosúra, sorvezető, katalógus nem készül már jó ideje egyetlen tárlathoz sem. A kiállítók eseti tárlatvezetésén túl szinte semmilyen közönségprogramot nem szerveznek; az iskolai és egyetemi művészetoktatók spontán hoznak el egy-egy csoportot. Hasonlóan fájó a hiátus az egyes események marketingjében. A Zsolnay Negyed programkínálatán belül a galéria rendezvényei nem képviselnek önálló karaktert. Felesleges számon kérni bármiféle művészetkutatói, szellemi tevékenységet is, ez gyakorlatilag kikopott a pécsi kiállítóterekből. Pedig a „jogelőd intézmény”, a Pécsi Galéria bekebelezésével a Zsolnay Negyed menedzsmentje nagy lehetőséget kapott – most úgy tűnik, meg sem próbálnak élni vele.

A galériát most irányító, közgazdász végzettségű üzemeltetési igazgatót, Komor Istvánt pár hete tüntette ki a város szakmai munkájáért. Komor kulcsszerepet játszott a Zsolnay Negyed létrehozásában, de a kiállítótér feladatával mintha nem tudna megküzdeni. Bár szakmailag nívós kiállítókat tudott meghívni az elmúlt időszakban – Aknay János, Ilona Keserü Ilona, Finta József –, a kiállítótér szakmai víziójával mindmáig adós. A koncepciótlanságot pedig valamiféle helyi népfrontos szakmai testülettel igyekszik leplezni. Az általa felkért szakértői tanács tagjai önálló jogkörrel nem rendelkeznek, szerepük inkább az ötletgazdáé. Nem egy progresszív, felelősséggel dolgozó szakmai stábot állítanak fel, hanem egy informális testületet, amibe egyetlen külföldi szakember sem kapott meghívást, jóllehet ez Pécs sokat hangoztatott transzkulturális szerepe, a „Balkán kapuja” koncepciót életre hívó topográfiai adottsága miatt alapvető kívánalom lenne. A testületbe jellemzően a helyi szcéna prominenseit invitálták, akik közül a Magyar Művészeti Akadémia „delegáltja” lóg ki; ő vélhetően a jelenlegi vezetés intézménypolitikájának, illetve az MMA expanziójának következtében került ide. Tegyük hozzá: természetesen nem az egyes tagok szakmaiságával van probléma, ők jellemzően a maguk területén elismert szakembereknek számítanak. Mégis, a testület felállásával a provincializmusnak olyan lenyomatát sikerült előállítani, amellyel nemigen lehet azonosulni.

A kultúrfővárosi készülődés éveiben számos szakmai vita zajlott Pécs jövőképéről. Ezekben nemcsak a helyi, elsősorban civil szféra vett részt, hanem a legkülönbözőbb hazai és külföldi szereplők is igyekeztek segíteni tapasztalataikkal, javaslataikkal. Ennek egy pozitív eredménye már látható: a központi finanszírozásnak köszönhetően Pécs kezd magára találni mint kulturális decentrum. Nagyon kínos lenne, ha a térség prominens kortárs galériája továbbra is megmaradna a sajnálatra méltó, vidéki rokon szerepében.

A szerző médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.

Figyelmébe ajánljuk

Népszavazást tartanának Pest megyében a Samsung megfékezésére

"Egyetért-e azzal, hogy a gödi különleges gazdasági övezet területén változtatási tilalom lépjen életbe?" Ebben a kérdésben tartanának Pest megyére kiterjedő helyi népszavazást a megyei közgyűlés DK-s, momentumos képviselői. Céljuk, hogy ne bővíthesse tovább a Samsung Gödön elterülő bázisát, ahol már a harmadik csarnokát helyezné el mielőbb.