Kiállítás

Hirdetmények

Végképp eltörölni...?

  • - kovácsy -
  • 2013. augusztus 4.

Képzőművészet

"Nem plakátkiállítás" - szögezi le az első és második ránézésre kifejezetten plakátkiállítás benyomását keltő összkép előterében álló hirdetőoszlopon (vagyis kifejezetten plakátok kihelyezésére szolgáló tárgyon) olvasható szöveg.

Analógiák felmutatásáról van szó, olyanokéról, amelyek meglétét egyre többször érezzük háborogva egyrészt a különféle hivatalos döntések, másrészt a hol útmutatásnak, hol önigazoló ideológiateremtésnek szánt kormánypárti megnyilatkozások hallatán. Ráadásul az állampárti múlt teljessége sejlik fel, ahogy egész foglalkozási, társadalmi csoportok fokozott kiszolgáltatottságának, a hivatalostól eltérő nézetek miatti állásvesztéseknek, az emiatt mélyülő félelemnek, az alkalmazkodás, a törleszkedés korábbról már ismert gyakorlatának vesszük hírét.

Jogos volna tehát az analógiák felmutatása, ha ez nem oldódna fel túl tágas általánosságokban, máskor meg épp ellenkezőleg, szűkre vett felszíni társításokban. A hivatalos ideológia, a Nenyi (a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata - az álságos és bombasztikus elnevezés önmagában is fájdalmat okoz a jó ízlésnek) és a Nehi (Nemzeti hitvallás, az Alaptörvény preambuluma) múltat eltörölni óhajtó, nagyhangúan híg állításai szolgálnak az összevetés jelenbeli oldalaként, az 1945 és 1989 közötti plakátok pedig a kiiktatni vágyott közelmúlt megjelenítésére hivatottak.

Idejében megtudjuk ugyan, hogy az utóbbiak ezúttal nem vizuális dokumentumként vannak jelen - csak hát szemlélődés közben nehéz nem ebben a minőségükben látni őket, hiszen múltidéző funkciójuk szerint mégiscsak dokumentumok. Keletkezési idejük - nyilván szándékos - elhallgatását is a dokumentumjelleg hangsúlyos háttérbe szorítása indokolja. Az viszont, hogy kortalan egyvelegben kavarognak a korai állam-(Béke-)kölcsön-hirdetések film-, politikai, életvitel-javaslatokkal (Mosd meg a gyümölcsöt!, Jöjjön Sztálinvárosba!, Borban az egészség!) előálló és például cirkuszplakátokkal, a letűnt rendszer belső mozgásainak, változásainak elmosása felé sodorja a látogatót, aki ezáltal máris tett egy lépést a múlt eltörlése, vagyis a jelen megértésének szűkítése felé.

Mintha túlfeszült volna tehát a koncepció, amely Nenyi- és Nehi-fordulatokat asszociál egykori filmcímekhez, de mélyebb kapcsolatot nem létesít - hogy is létesíthetne! - a vadonatúj, emelkedett giccs és mondjuk a fél évszázaddal ezelőtti, kalap, sportzakó vagy házicipő vásárlására buzdító plakátok között, amelyek persze kétségkívül sugallnak valami hasonló fensőbbséges magabiztosságot, bratyizni kész pöffeszkedést. A kiegészítők (egy ősrégi Orion tévén futó emblematikus, 1970-es dokumentumfilm, kivetített - alig látható - képsorok az 1949-es népköztársasági Alkotmány elfogadásáról) nem nyitnak új dimenziókat. A kiállítás fő erénye tehát, hogy negatívba fordítja a múlt vizuális felsejdítése által ébresztett nosztalgiát, ahonnan túlságosan is sima az út az egyre nyomasztóbb jelenbe.

Centrális Galéria, Bp. V., Arany J. u. 32., július 28-ig

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.