A negyvenöt éves, Litvániában született és New Yorkban élő képzőművész 2007 óta számít igazi sztárnak – ekkor nyerte el a rangos Calder-díjat. A szakma és a műkereskedelem elismerésén túl (munkáit ma négy nemzetközi galéria képviseli), a 2009-es velencei biennálén, a litván pavilonban bemutatott monumentális installációja után ráadásul a közönség egyik kedvencévé vált. Művei ugyanis egyszerre reflektáltak és látványosak – s ebben nem kivétel a Műcsarnok előterében, illetve M0-nak nevezett projekttermében látható két munka sem.
Kempinas egyéni kézjegyét a VHS kazettákból kiemelt mágnesszalagok kreatív alkalmazása jellemzi. A kezdetben használt mikrofilmeket és 35 mm-es filmtekercseket (és ezzel a kép a képben problémáját) azért hagyta el, mert jobban érdekelte a térbe írt rajz, azaz a vonal kérdése – ehhez pedig jobban illeszkedik egy flexibilis, vékony és fényesen sötét anyag.
A művész 2004 óta készít kinetikus szobrokat; leghíresebb műve a 2008-as Double 0, amely két ventilátor által lebegtetett, izgő-mozgó mágnesszalagkörből és az általa vetett árnyékrajzból áll. Hasonlóan híres és sokat fotózott munkája a most a bejáratnál, a padlón elhelyezett Forrás. A kissé már az op art tartományába átbillenő, kör alakú mű valójában egy vékony, mágnesszalagokból álló felület, amelyet egy fekete ventilátor tart folyamatosan hullámzó mozgásban: akár egy olajjal szennyezett víz tükrét a szél vagy a felbugyogó forrásvíz.
Az M0-ban kiállított helyspecifikus (igaz, már harmadik alkalommal elkészített) installáció illeszkedik a térbe feszített s így a tér szerkezetét is felülíró munkái sorába. Az elanyagtalanított, áttetsző, átlósan s egyben ívesen futó Ötödik fal a kiállítóteret kettészelő, padlótól a mennyezetig érő mágnesszalagsorból áll össze. Ez az izgalmas minimalizmus kicsit túl szépnek tűnik – bár kétségkívül igaz.
Műcsarnok, nyitva november 2-ig
