Kiállítás

ŽILVINAS KEMPINAS: ÖTÖDIK FAL

  • - dck -
  • 2014. november 3.

Képzőművészet

A negyvenöt éves, Litvániában született és New Yorkban élő képzőművész 2007 óta számít igazi sztárnak ­ – ekkor nyerte el a rangos Calder-díjat. A szakma és a műkereskedelem elismerésén túl (munkáit ma négy nemzetközi galéria képviseli), a 2009-es velencei biennálén, a litván pavilonban bemutatott monumentális installációja után ráadásul a közönség egyik kedvencévé vált. Művei ugyanis egyszerre reflektáltak és látványosak – s ebben nem kivétel a Műcsarnok előterében, illetve M0-nak nevezett projekttermében látható két munka sem.

Kempinas egyéni kézjegyét a VHS kazettákból kiemelt mágnesszalagok kreatív alkalmazása jellemzi. A kezdetben használt mikrofilmeket és 35 mm-es filmtekercseket (és ezzel a kép a képben problémáját) azért hagyta el, mert jobban érdekelte a térbe írt rajz, azaz a vonal kérdése ­ – ehhez pedig jobban illeszkedik egy flexibilis, vékony és fényesen sötét anyag.

A művész 2004 óta készít kinetikus szobrokat; leghíresebb műve a 2008-as Double 0, amely két venti­látor által lebegtetett, izgő-mozgó mágnesszalagkörből és az általa vetett árnyékrajzból áll. Hasonlóan híres és sokat fotózott munkája a most a bejáratnál, a padlón elhelyezett Forrás. A kissé már az op art tartományába átbillenő, kör alakú mű valójában egy vékony, mágnesszalagokból álló felület, amelyet egy fekete ventilátor tart folyamatosan hullámzó mozgásban: akár egy olajjal szennyezett víz tükrét a szél vagy a felbugyogó forrásvíz.

Az M0-ban kiállított helyspecifikus (igaz, már harmadik alkalommal elkészített) installáció illeszkedik a térbe feszített s így a tér szerkezetét is felülíró munkái sorába. Az elanyagtalanított, áttetsző, átlósan s egyben ívesen futó Ötödik fal a kiállítóteret kettészelő, padlótól a mennyezetig érő mágnesszalagsorból áll össze. Ez az izgalmas minimalizmus kicsit túl szépnek tűnik – bár kétségkívül igaz.

Műcsarnok, nyitva november 2-ig

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.