"Ez egy régi felvétel - tesz helyre Krulik Zoltán -, egészen szűz állapotot tükröz. Régóta készültünk a kiadására, de az eddigi lemezeinket mindig valamilyen tematika mögé rendeztük, ez pedig túl heterogénnek tűnt. Hónapokon át variálgattam a szerkesztésével, igyekeztem dramaturgiát vinni bele; a címekkel is ilyen asszociációs lehetőségeket próbáltam teremteni. Egy virtuális falu zenéje, valahol a Távol-Kelet és Afrika között vagy az éterben. Némely darab nagyobb kompozícióvá érett az idő során, ezek csírák, de önmagukban is érdekesek. A Peti euforikusan hallgatta, amikor megmutattam neki - ebben a sorrendben most hallja először a zenekar."
*
A Makám gyökere a Kreatív Stúdióból - népiesen: CSÕ - bontakozott ki, együtt játszott abban a gitáros Krulik, a tablás Szalai Péter és a bőgős Bencze Zoltán, de az utolsó koncertek magasságában fel-feltünedezett az oboás Juhász Endre és a gadulkás Szőke Szabolcs is. Amúgy megfordult a környékén még vagy tizenöt muzsikus, köztük a 180-as Csoportból ismerős Kálnai János, a vasmalmos Reöthy Gábor vagy a kolindás Zsigmondi Ágnes és Lantos Iván. Nagyjából 1975-től ´80-ig működött e csoport - anyag is van, ki kéne adni -, akkor Krulik, Szőke és Juhász összeállt a Kolindát újjászervező Dabasi Péterrel, így jött létre közvetlen ősként a Makám & Kolinda. "Dabasi olyan vehemenciával szervezte a zenekart - emlékszik Krulik -, hogy úgy éreztem, nem szabad kimaradni belőle. Nagyon intenzív és termékeny évek voltak azok, begyűjtöttünk egy csomó hatást. Péter határozta meg a hangzást, de nekem is szép számmal voltak szerzeményeim, nem volt diktatúra. Aztán amikor ´84-ben szétváltunk, valahogy evidens volt, hogy a régi CSÕ-ből tovább folytatjuk mind az öten, ezután szállt be a marimbás, kavalos Thurnay Balázs, így alakult ki a kilencvenes évek közepéig fennálló formáció."
Míg a Makám & Kolinda két albumából (Szélcsend után, Úton) az utóbbi nem került forgalomba Magyarországon, a Makám első tíz évének - a most megjelent album mellett - azóta is maradandó lenyomata a ´88-as Közelítések. Ehhez képest zsákutcának, de legalábbis kitérőnek tűnhet az elektronika és a rockosabb hangzás mentén tett kör; végül az akkor készült DiverTimento után újra az akusztikus hangzás felé fordult a zenekar, immár a szaxofonos Grencsó István társaságában. "Mindazok a hívószavak - balkáni és ázsiai gyökerű szerkezetek, repetitív muzsika, egymásba fonódó népzenék -, amelyek korábban körülhatárolták a Makám zenéjét, érvényesek most is, ám aki feltétlenül ezeket a fákat akarja megmászni, szem elől veszítheti az erdőt - írhattam tavaly a Café Babel albumról. - Pedig ez az erdő szokatlan kalandot ígér: hátborzongatóbbak a mélységei, magasabb a csúcsa, és meztelenebb benne a hang. Azt gondolom, hogy valami nagyon-nagyon komoly dolgon kellett átmennie Kruliknak, hogy ehhez a lemezhez érjen."
Hát így.
*
És most?
Most három dolog is kavarog Krulik fejében: egy nagyobb, tíz-tizenkét tagú zenekarra íródó vokális darab, sok népzenével; egy új Makám-anyag a jelenlegi felállásban, aztán egy elvontabb, a kortárs zene felé kacsintó dolog is, de ehhez még emberek kellenek - cimbalom, szaxofon, zongora.
- És az miért van, hogy míg a nyolcvanas évek derekán a HVDSZ klub egy kultikus zenekar kultikus helye volt, most legfeljebb elcsíphető egy-egy Makám-koncert itt-ott; már nincs olyan erőteljes kapcsolat a zenekar és a közönsége között?
"Az egy felívelő és forradalmi időszaka volt az életünknek - így Krulik -, de más időszak volt, minden szempontból. Akkor vagy volt család, vagy nem volt, ha volt, akkor éppen induló. Azóta megöregedtünk, súlyosabbak lettek a megélhetési gondok, ma már nem tudjuk azt megtenni, hogy kizárólag a zenéből, sőt kizárólag a Makámból éljünk, jóllehet a nagyobb fesztiválokon jelen vagyunk. Az elmúlt három évben jártunk Lipcsében, Veronában, Koppenhágában, Prágában, Bécsben, a klubélet azonban megszűnt számunkra, kivitelezhetetlen. Mindenki beállt, már nem nagyon lehet nap mint nap próbálgatni."
Marton László Távolodó
Fonó Records, 1998
