Meghalt Hermann Nitsch világhírű osztrák akcióművész

Képzőművészet

83 éves volt.

Hermann Nitsch, a bécsi akcionizmus legismertebb és egyben legvitatottabb képviselője 1938-ban született Bécsben. Főként vallási és mitológiai kérdésekkel foglalkozott. 1957-ben fogalmazódott meg benne az orgia-misztérium-színház, egy 6 napig tartó ünnepi játék ötlete; a festészetből akció, állati tetemekkel, vérrel és anonim szereplőkkel végrehajtott, az ösztönök és agressziók kiélésének teret nyitó színház nőtt ki.

1960-66 között Bécsben több akciót és kiállítást rendezett, amelyek botrányt, bírósági eljárásokat és börtönbüntetést vontak maguk után. 1984-ben szervezte 80., 72 órás akcióját Prinzendorfban, 1999-ben pedig a budapesti Kiscelli Múzeumban nagy botrányt kavaró, egyházi és politikai vitát kiváltó tárlatot állított össze Orgia-misztérium-színház címmel.

Kiállított egyebek mellett Nápolyban, Bécsben, Isztambulban, Pekingben, Tokióban és Párizsban is. 2008-ban Nápolyban megnyílt a Museo Archivio Labotatorio Hermann Nitsch, a két ausztriai után a harmadik közgyűjtemény, amelyet kifejezetten a művész munkásságának szenteltek.

Hetvenedik születésnapja alkalmából 2008-ban ismét kiállítása nyílt Budapesten, akkor csorgatott festményeiből mutattak be nagy érdeklődést kiváltó válogatást a Falk Miksa utcai Galéria White-ban. Nitsch akkor azt mondta, hogy nem az 1999-es tiltakozás tartotta vissza sokáig attól, hogy kiállítson Magyarországon; természetesnek nevezte, hogy művészetét negatív reakciók is fogadják.

A 2008-as budapesti tárlaton a pirossal, feketével csorgatott festmények mellett megtekinthető volt egyebek mellett egy vérrel leöntött szertartási ruha fakeretbe helyezett installációja is, és egy, a művész által használt festőkötény is.

Feleségét 2017-ben adócsalás miatt 290 ezer euró pénzbüntetésre ítélték, miután egy betörés után könnyelműen kifecsegte az általa felfogadott magándetektívnek, hogy feketén adta el férje műveinek egy részét 2006 és 2010 között. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy Rita Nitsch teljes együttműködést tanúsított az ügyben, és a botrány kipattanása után haladéktalanul és maradéktalanul kiegyenlítette az adóhivatallal szembeni közel egymillió eurós tartozását.

Hermann Nitsch az egyik legjelentősebb kortárs osztrák képzőművésznek számított. Halálára reagálva Alexander Van der Bellen osztrák államfő azt írta Twitter-üzenetében, hogy Nitsch „újradefiniálta az osztrák művészetet, amely nemzetközileg is egyik legjelentősebb személyiségét veszítette el”.

Családjának keddi közleménye szerint súlyos betegség után, az alsó-ausztriai Mistelbach kórházában halt meg hétfőn, 83 évesen.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.