Kiállítás

Műteremszemét és műalkotás

Csernus Tibor grafikái

  • Kürti Emese
  • 2012. március 5.

Képzőművészet

2009-ben a Kogart megvásárolta a két évvel korábban elhunyt Csernus Tibor festőművész hagyatékát mint "élő műtermet", és szögesdróttal övezett Andrássy úti palotájában helyezte el.

Kivételes szerencse kell ahhoz, hogy egy magángyűjtő-befektető ilyen nagy mennyiségben, közvetlenül a műteremből jusson hozzá a művészettörténet valamely jelentős személyiségének objektumaihoz, majd ezt követően még mindig ott a várakozás, hogy mihez kezd vele. A Kogart kiállítási produkcióit nehéz elfogulatlanul értékelni, miután a leghullámzóbb minőségű objektumokat viszik be a volt FMK épületébe, azt azonban el kell ismerni, hogy az 1964-ben disszidált Csernus "repatriálása", művészettörténeti értékelésének megteremtése az ő munkájuk nélkül lehetetlen volna. Az 1989-es műcsarnoki kiállítás óta csak a Kogart jelentetett meg katalógust és rendezett kiállítást a műveiből.

A grafikákból válogatott legújabb kiállításuk koncepciókeretét a művészettörténeti háttérmunka jelenti, azok a feladatok, amelyeket a kutatónak el kell végeznie a hagyatéki állapotfelmérés, rendszerezés, katalogizálás során. Talán nem volna érdektelen tudni, kik végzik ezt a munkát, de a kiállításban csak a restaurátorok nevét lehet megtalálni, a kutatókét, művészettörténészekét nem. A "mi" anonimitásának takarásában a munka komolysága erodálódik, míg a saját név fölvállalása erősítette volna ugyanezt. A cím - Feldolgozás alatt - ugyanakkor korrektül jelzi, hogy a látogató nem a lezárt kutatás eredményében, hanem a folyamat egyik szegmensében részesül, vagyis tudatják a nézővel, hogy nem várhat el mindent.

Lássuk, meddig jutott a Kogart a műteremszemét, a másodlagos, nehezen kategorizálható objektumok és a műalkotások szétválogatásában. Alapvető eredmény, hogy a grafikákat, amelyeket Csernus, más művészekhez hasonlóan, nem tárolt múzeumi körülmények között, hanem érthető módon spontán elhelyezésben részesítette őket, tehát a grafikákat a Szépművészeti Múzeum restaurátorai rendbe hozták és saválló paszpartuba, majd egyszerű keretbe helyezték, hogy egyáltalán kiállítható állapotban legyenek. A restaurálás körülményeiről, Csernus munkamódszeréről, papír- és anyaghasználatáról érdekes adalékokkal szolgál a munkafilm, amelyben végiglapozzák a még mappában lévő rajzokat, és egyenként elemzik az állapotukat. Ebből kiderül, hogy mivel a festő nem fixálta a szén- és pasztellrajzokat, sokszor elkenődtek, így először a tisztítást és a fixálást kellett megoldani.

Összességükben azonban jó állapotúak a művek, csak azzal van zavarban a látogató, hogy melyik sarokban kezdje megtekinteni őket. Ennek két oka van. Az egyik, hogy az 1980 és 1990 között készült grafikákat a művész a legritkább esetben datálta, a kutatás pedig még nem jutott abba a fázisba, hogy kiderítse, melyik rajz mikor készült. Ennek megfelelően képcédulák sincsenek, és kronológia helyett tematikus csoportok kialakításával oldották meg a rendezést, tehát bárhol fejest lehet ugrani a kiállításba. Túlnyomó többségben aktokat lehet látni, a háttér teljes mellőzésével vagy éppenséggel perfekcionista háttérkidolgozással, egy-egy ismertebb olaj-vászon képhez (mint a nagyméretű, kiállított Minüasz lányai, 1990) kapcsolva őket mint előtanulmányt - de legtöbbször a tanulmányi minőséget meghaladó grafikákról van szó. Csernus minden egyes grafikája az időtlen festészeti produktum realizálása, a kortársi utalásokat, a jellemrajzot, a személyiséget, de még az erotikát is háttérbe szorító tiszta festészet, amely tagad minden kétséget vagy gyanakvást a médium létjogosultságát illetően. A redők kialakításának, a fény-árnyék viszonylatoknak, a test dinamikájának ugyanakkora jelentősége van, mint a barokk korszakában. Nem Csernus hozott létre festészetet, hanem a festészet saját magát, amelyhez a festő csupán eszköz volt. Bravúrja a festészet önbeteljesítő, technikai perfekcionizmusa, óriási, mindent elsöprő önbizalma, a művész egyéniségét is megsemmisítő totalitása. Csernussal elszaladt a festészet lova. Ezért nincs akkora jelentősége a datálásnak, mint sok más művész esetében, itt rejlik a második ok, a szűkebb korszakolás értelmetlenségével összefüggésben.

A festészet totális hatalma magyarázza Csernus egyéb médiumokhoz való viszonyát, amelyre találunk utalást a kiállításban. Közismert, hogy a művész fényképeket, saját felvételeit és színes magazinok, akár erotikus lapok képeit használta föl, műtermében nagy mennyiségben találtak belőlük. A kiállítás egyik szakaszában a saját diákból vetítenek műtermi aktfelvételeket, a festmények ismerős melegsárga, barna színvilágát megelőlegező kocsmai és bolti jeleneteket. A fénykép jelentősége az emlékezés eszközévé zsugorodik, semmilyen más szerepe nincs a képalkotásban, Csernus nem reflektál a médiumok közötti viszonyra, nem foglalkoztatja az a fajta realizmus, amely a fotográfiai áttétellel volna létrehozható, hanem kizárólag a belőle kinyerhető valóság festészetté való átformálása érdekli. Az újságkivágások megjelennek ugyan - kollázsszerűen beépítve egy-két tanulmányrajzba, ahogy a nagy üveglap alatt összeállított montázson megfigyelhető -, de nem annyira képi elemként vagy valamilyen szervesen beépített, koherens konstrukcióként, hanem mint a végső rajzi formát behelyettesítő, alkalmi előzményként tűnnek föl. A művész munkamódszeréről többet is megtudhatunk általuk, de a grafikák entitását mégsem érinti ez a tapasztalat: ahogy Edward Lucie Smith "franko-magyar posztmodern festő" kategóriája sem visz közelebb a csernusi jelenség megértéséhez, úgy a legprecízebb kutatómunka eredménye is közömbösen hagyja ezt az életművet.

Kogart, Bp. VI., Andrássy út 112., nyitva február 26-ig

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."