Kiállítás

Műteremszemét és műalkotás

Csernus Tibor grafikái

  • Kürti Emese
  • 2012.03.05 00:02

Képzőművészet

2009-ben a Kogart megvásárolta a két évvel korábban elhunyt Csernus Tibor festőművész hagyatékát mint "élő műtermet", és szögesdróttal övezett Andrássy úti palotájában helyezte el.

Kivételes szerencse kell ahhoz, hogy egy magángyűjtő-befektető ilyen nagy mennyiségben, közvetlenül a műteremből jusson hozzá a művészettörténet valamely jelentős személyiségének objektumaihoz, majd ezt követően még mindig ott a várakozás, hogy mihez kezd vele. A Kogart kiállítási produkcióit nehéz elfogulatlanul értékelni, miután a leghullámzóbb minőségű objektumokat viszik be a volt FMK épületébe, azt azonban el kell ismerni, hogy az 1964-ben disszidált Csernus "repatriálása", művészettörténeti értékelésének megteremtése az ő munkájuk nélkül lehetetlen volna. Az 1989-es műcsarnoki kiállítás óta csak a Kogart jelentetett meg katalógust és rendezett kiállítást a műveiből.

A grafikákból válogatott legújabb kiállításuk koncepciókeretét a művészettörténeti háttérmunka jelenti, azok a feladatok, amelyeket a kutatónak el kell végeznie a hagyatéki állapotfelmérés, rendszerezés, katalogizálás során. Talán nem volna érdektelen tudni, kik végzik ezt a munkát, de a kiállításban csak a restaurátorok nevét lehet megtalálni, a kutatókét, művészettörténészekét nem. A "mi" anonimitásának takarásában a munka komolysága erodálódik, míg a saját név fölvállalása erősítette volna ugyanezt. A cím - Feldolgozás alatt - ugyanakkor korrektül jelzi, hogy a látogató nem a lezárt kutatás eredményében, hanem a folyamat egyik szegmensében részesül, vagyis tudatják a nézővel, hogy nem várhat el mindent.

Lássuk, meddig jutott a Kogart a műteremszemét, a másodlagos, nehezen kategorizálható objektumok és a műalkotások szétválogatásában. Alapvető eredmény, hogy a grafikákat, amelyeket Csernus, más művészekhez hasonlóan, nem tárolt múzeumi körülmények között, hanem érthető módon spontán elhelyezésben részesítette őket, tehát a grafikákat a Szépművészeti Múzeum restaurátorai rendbe hozták és saválló paszpartuba, majd egyszerű keretbe helyezték, hogy egyáltalán kiállítható állapotban legyenek. A restaurálás körülményeiről, Csernus munkamódszeréről, papír- és anyaghasználatáról érdekes adalékokkal szolgál a munkafilm, amelyben végiglapozzák a még mappában lévő rajzokat, és egyenként elemzik az állapotukat. Ebből kiderül, hogy mivel a festő nem fixálta a szén- és pasztellrajzokat, sokszor elkenődtek, így először a tisztítást és a fixálást kellett megoldani.

Összességükben azonban jó állapotúak a művek, csak azzal van zavarban a látogató, hogy melyik sarokban kezdje megtekinteni őket. Ennek két oka van. Az egyik, hogy az 1980 és 1990 között készült grafikákat a művész a legritkább esetben datálta, a kutatás pedig még nem jutott abba a fázisba, hogy kiderítse, melyik rajz mikor készült. Ennek megfelelően képcédulák sincsenek, és kronológia helyett tematikus csoportok kialakításával oldották meg a rendezést, tehát bárhol fejest lehet ugrani a kiállításba. Túlnyomó többségben aktokat lehet látni, a háttér teljes mellőzésével vagy éppenséggel perfekcionista háttérkidolgozással, egy-egy ismertebb olaj-vászon képhez (mint a nagyméretű, kiállított Minüasz lányai, 1990) kapcsolva őket mint előtanulmányt - de legtöbbször a tanulmányi minőséget meghaladó grafikákról van szó. Csernus minden egyes grafikája az időtlen festészeti produktum realizálása, a kortársi utalásokat, a jellemrajzot, a személyiséget, de még az erotikát is háttérbe szorító tiszta festészet, amely tagad minden kétséget vagy gyanakvást a médium létjogosultságát illetően. A redők kialakításának, a fény-árnyék viszonylatoknak, a test dinamikájának ugyanakkora jelentősége van, mint a barokk korszakában. Nem Csernus hozott létre festészetet, hanem a festészet saját magát, amelyhez a festő csupán eszköz volt. Bravúrja a festészet önbeteljesítő, technikai perfekcionizmusa, óriási, mindent elsöprő önbizalma, a művész egyéniségét is megsemmisítő totalitása. Csernussal elszaladt a festészet lova. Ezért nincs akkora jelentősége a datálásnak, mint sok más művész esetében, itt rejlik a második ok, a szűkebb korszakolás értelmetlenségével összefüggésben.

A festészet totális hatalma magyarázza Csernus egyéb médiumokhoz való viszonyát, amelyre találunk utalást a kiállításban. Közismert, hogy a művész fényképeket, saját felvételeit és színes magazinok, akár erotikus lapok képeit használta föl, műtermében nagy mennyiségben találtak belőlük. A kiállítás egyik szakaszában a saját diákból vetítenek műtermi aktfelvételeket, a festmények ismerős melegsárga, barna színvilágát megelőlegező kocsmai és bolti jeleneteket. A fénykép jelentősége az emlékezés eszközévé zsugorodik, semmilyen más szerepe nincs a képalkotásban, Csernus nem reflektál a médiumok közötti viszonyra, nem foglalkoztatja az a fajta realizmus, amely a fotográfiai áttétellel volna létrehozható, hanem kizárólag a belőle kinyerhető valóság festészetté való átformálása érdekli. Az újságkivágások megjelennek ugyan - kollázsszerűen beépítve egy-két tanulmányrajzba, ahogy a nagy üveglap alatt összeállított montázson megfigyelhető -, de nem annyira képi elemként vagy valamilyen szervesen beépített, koherens konstrukcióként, hanem mint a végső rajzi formát behelyettesítő, alkalmi előzményként tűnnek föl. A művész munkamódszeréről többet is megtudhatunk általuk, de a grafikák entitását mégsem érinti ez a tapasztalat: ahogy Edward Lucie Smith "franko-magyar posztmodern festő" kategóriája sem visz közelebb a csernusi jelenség megértéséhez, úgy a legprecízebb kutatómunka eredménye is közömbösen hagyja ezt az életművet.

Kogart, Bp. VI., Andrássy út 112., nyitva február 26-ig

Neked ajánljuk