Kiállítás

Nem csak horvát problémák

Lighting out for the Territories

  • Kürti Emese
  • 2013. május 11.

Képzőművészet

Amióta megjelent a lengyel Piotr Piotrowski In the shadow of Yalta (2009) című kötete, amely a régió 1989 előtti vizuális kultúráját nem a korábban érvényes kelet-nyugati paradigmában helyezte el, a kortárs művészet értelmezésében is egyre tudatosabbá vált az értékelés önreflexív módja.

A teoretikusok és kurátorok egyik legtöbb fejtörést okozó dilemmája az, hogyan lehet a lokális jellegzetességek figyelembevételével a globális művészet egészén belül biztosítani a régió művészetének autonóm interpretálását. Hogyan lehet megkonstruálni a régió művészetelméletét úgy, hogy benne is legyünk a kánonban, amelyet nem feltétlenül ránk szabtak, érvényesítsük is a helyi specifikumokat, ugyanakkor ne vegyük magunkra a margináliáknak szánt másodrendű szerepet.

A Trafó lefordíthatatlan című kiállításának horvát kurátora, Leila Topic kis léptékben ugyan, de meggyőző módon kísérletezik azzal, hogy a specifikumok és az univerzáliák egyesíthetők legyenek a régió művészetének esettanulmányként felfogható prezentációján belül. A kurátor tudatosnak és ambiciózusnak tűnik, paradigmaváltásról beszél, ami ha kicsit talán túlzottnak tűnik is, összhangban van a kelet-európai autonómiavágyakkal, és jól kezeli a művészeti pozíciók heterogenitását. A dokumentarista, archivista, kutatói művészszerepek által eredményezett, rejtetten vagy nyilvánvalóbban kritikus művek a politikai realizmustól a poétikus-szürreális esztétikumig terjednek. Így végül egy teoretikusan jól körülhatárolt, mégis gördülékenyen befogadható kiállítás jön létre, amely még a horvát tengerparton elkényelmesedett magyar turistának sem okoz gondot, és még az is előfordulhat, hogy kétszer meggondolja legközelebb, melyik ronda apartmant veszi ki.

A kurátor által modellként említett "apró gesztusok" esztétikája a fölvezetésben a kortárs művészet globális nyelvébe jól illeszkedő festmény- és rajzinstalláció vegyesével indul, amelyet a horvát dokumentumok korlátozott nyelvi megfejthetősége miatt nyitottan lehet értelmezni. Ezt követően gyorsan nagyobb léptékbe vált át Igor Grubic videoművével, amely a Milosevic-rezsim végét jelentő bányásztüntetések archív felvételein alapszik. Mivel a felvételek önmagukban kevéssé teremtenek történelmi távolságot, a politikai cselekvés igazán hatékony módját könnyedén átélhetővé teszik a jelenben. Ehhez nem szükséges különösképpen a feliratozás: a lángoló autók látványa, az óriási tömeg ünneplése és a hétköznapi hősök öröme egyértelművé teszi, milyen is az, amikor átszakad a gát. A tisztára mosott képű, üldögélő bányászok Wim Wenderstől inspirált módon fehér angyalszárnyat kaptak ipari környezetükben.

A ritmus ezután erőteljesebben fordul a köznapok békésebb esztétikája felé, a mélyben húzódó nyugtalansággal és patológiákkal. Jasenko Rasol lakótelepek végében húzódó téli hobbikertjeit ábrázoló fotósorozata a régió képzőművészeinek egyik kedvelt témáját dolgozza fel. Ennél individuálisabb (és kicsit horrorisztikus) Vlasta Zanic zselatinba áztatott önarckép-sorozata (képünkön). Renata Poljak narratív dokumentumfilmje a háború utáni Horvátország lázas építkezéseit a megállíthatatlan kulturális hanyatlás kétségbeejtő jelének tekinti. Családjának önleleplező mikrotörténeti példáján keresztül szépen elbeszéli, hogyan tesznek tönkre gazdag nagybácsik falvakat brutálisan aránytalan, turistákat kiszolgáló házak felépítésével a tengerparton, a leplezetlen gazdasági haszon érdekében. Jellemző képe a filmnek a szomszéd ház teraszára kilépő szerző, aki előtt a teljes horizonton kitakar minden látványt az elébe épített másik ház teteje. Közben a családtagok cinizmusától végső soron bátorított lelkes futballszurkoló unokaöcs a rivális csapatok szurkolóinak fölgyújtásában vesz részt.

Ebből a már szinte bántóan közérthető narratívából könnyedén kielemezhető, mennyire nem egyediek a horvát társadalom problémái, és nyilvánvalóan van egy kézenfekvő referenciális olvasatuk a hasonlóan nem finomkodó magyarországi csoportokra vonatkozóan. Damir Ocko műve a kiállítás végére - mint valami jó nagy súly - visszabillenti az egész konstrukciót az értelmezés kevéssé kézenfekvő területére. A fiú csodakürttel című (wagneri referenciájú) videó a hetvenes években megkezdett, majd befejezetlenül hagyott egyik legnagyobb horvátországi építkezés, a zágrábi egyetemi kór-ház szürreális területén zajlik. Különösebb cselekményre nem kell számítani, de a hatalmas, üres fém-üveg csarnokokban furcsa, abszurd lények interakciója zajlik. Fejükön - talán az épület struktúrájára visszautaló - épületmakett-szerű papírszerkezeteket viselnek, mint valami valóságon és civilizáción túli szellemlények, egy lokalizálhatatlan birodalom megfejthetetlen természetű lakói. Damir Ocko műveiért érdemes fölkeresni a még nagyon fiatal Trapéz galériát (április 30-ig - a szerk.), mert olyasféle tehetségnek tűnik, mint a román Mircea Cantor, és még szobát sem kell kivenni.

Trafó Galéria, Bp. IX., Liliom u. 41., nyitva május 5-ig

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.