Interjú

„Nem volt terv”

Aatoth Franyo képzőművész

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

Magyar Narancs: A legelső – nem hivatalos – kiállításod egy Nárcisz utcai lépcsőházban volt.

Aatoth Franyo: Tizenöt éves koromban kezdtem el aktívan festeni. Kenneth Roberts könyvét, az Északnyugati átjárót olvastam akkoriban, és mélyen megindított, ahogy a hős Kanadán végigutazva rajzolta az indiánokat. Ennek hatására vettem egy pasztellkészletet, és annyira beindultam, hogy minden időmet kitöltötte az alkotás. Egy, a házunkban élő orosz barátom, a 14 éves Göller Lóri elhivatottságomat látva felvetette, hogy szervez nekem egy kiállítást a házban, azaz a gyönyörű lépcsőházban. Átadtam neki a képeket. „A kiállításokon a képek be vannak keretezve” – nézett rám csalódottan. „Honnan szerezzek kereteket?” – kérdeztem én. Megoldottuk: egy másik haverral vasárnap bementek a Németvölgyi úti általános iskolába, leszedték a címereket és a Lenin-képeket, hoztak vagy negyven keretet. 1970-ben jártunk, nagy szerencsénk volt, hogy nem kaptak el. Betörés, a népi demokrácia szimbólumainak megtiprása: simán kimerítették a huliganizmus és a szovjetellenesség kategóriáit. Sajnos ezek a képek már nincsenek meg, egy padláson megsemmisültek. Festettem, ami eszembe jutott, elképesztő lendülettel, ám egy ponton ráébredtem, hogy el kell mennem tanulni. Az V. kerületben, a Magyar Néphadsereg Képzőművészeti Alkotókörében kezdtem, ahol Matzon Frigyes tanított, olykor bejött Barcsay Jenő is segíteni, korrigálta a munkáinkat. Később átmentem a Dési Huber Körbe, ahol sok barátommal dolgoztunk együtt, Mata Attilával, Soós Tamással, Pálfi Gyurival a közös műteremben, Tamás Ervin irányításával. Ám egy idő után nehezen viseltem az ország szűk levegőjét.

MN: Párizsba azzal a tervvel mentél, hogy vissza sem jössz?

AF: Nem volt terv. Önként jelentkeztem katonai szolgálatra, mivel akkor ez volt az egyetlen módja annak, hogy útlevelet kapjak az akkor még szokásos harmincnapos kint tartózkodásra. Egy észak-afrikai csavargás után már négy hónapja voltam Franciaországban, amikor egy barátom bemutatott egy magyar művésznek, hátha találunk együtt valami megoldást. A művész Vásárhelyi Győző volt, ismertebb nevén Victor Vasarely. Októberben jártunk, Győző úr azt javasolta, menjek haza, mert szenvedni fogok a honvágytól. Ajánlotta, hogy ő január végéig elintézi a visszatérésemet magyarországi kapcsolatai révén. Természetesen Hegyeshalomnál rögtön elvették az útlevelemet, és a Maros utcai rendőrségre irányítottak, ahol tájékoztattak arról, hogy többé nem hagyhatom el az országot. Később, január 5-én megjelent nálam egy motoros futár a Művelődési Minisztérium részéről, és kedvesen közölte, hogy befáradhatok az útlevelemért. Az ügyintézőm – máig emlékszem a nevére, Hivatal Ervinnek hívták – ferdén nézett rám, úgy kérdezte: „Maga milyen kapcsolatban van Vasarelyvel? Mert ő minden felelősséget vállalt magáért.” Azt feleltem, baráti a kapcsolatunk. És az évek folyamán valóban azzá is vált. A folyosó végén pedig megkaptam az úti okmányt, a szokásos egy helyett öt kiutazási ablakkal. Ezzel az útlevéllel kétszer utaztam, majd egy nap megjelent egy barátom, aki segítséget kért közös ismerőseinkre hivatkozva – kiknek a letartóztatás réme lebegett a fejük felett –, végül az én útlevelemmel segítették ki őket Magyarországról. Teltek a napok, majd húsvétkor Győző úr megkérdezte, nem mennék-e haza. Karácsonykor rákérdezett megint. Végül elmondtam neki a történteket, amire csak ennyit mondott: „Franyókám, most már én mondom, hogy ne menj haza.” Tíz évig nem is jöttem, csak miután megkaptam a francia állampolgárságot.

MN: Az első komolyabb, azaz immár hivatalos kiállításod már Párizsban volt, Cziffra György, a nagyszerű zenész és művészettámogató szervezte.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk