Interjú

„Nincs menekülési útvonal”

Bánki Ákos képzőművész

  • Sirbik Attila
  • 2021. február 24.

Képzőművészet

Az absztrakt festészet kereteit folyamatosan új anyagok, technikák és formák alkalmazásával igyekszik tágítani. A legújabb kiállításán két sorozatát mutatja be, amelyek bár két külön világot jelenítenek meg, a forrásuk mégis közös.

Magyar Narancs: A Barcelonában készült sorozatod központi eleme a víz, illetve a vízneműség. Mindez – főként az erőteljes színeivel – nagy váltást jelez a korábbi anyagaidhoz képest. Miért mentél Barcelonába?

Bánki Ákos: Elfogyott körülöttem a levegő itthon, úgy éreztem, hogy vákuumba kerültem. Kusza, zavaros beszédet érzékeltem magam körül, fontos volt, hogy egy időre kiszakadjak mindebből. Tíz hónapot töltöttem kint végül. Előtte fehér képeket festettem, krétával beporozott kézzel dolgoztam, hatalmas vásznakon. Ezáltal kiüresedett körülöttem minden szín, szinte elnyelt, magába szippantott ez a fehér tér. Innen kellett újrakezdenem és visszatalálnom a festészetem régi erejéhez, és Barcelonában új energiáim támadtak. Lett időm arra, hogy erőimet, valamint a körülöttem lévő világot elrendezzem magamban, és ez a figyelem az új alkotásaimban is megmutatkozik. Kicsi, sűrű és rendkívül koncentrált képeket készítettem ott, amelyeken úgy játszom a színekkel, az anyaggal, tehát magukkal az érzékekkel, mint még soha ezelőtt. Kint ki tudtam zárni a zajt, azaz a sok fölösleges információt, ami Budapesten megállíthatatlanul, kontrollálatlanul zúdul rám. Hazatérve azonban szép lassan visszarendeződtem ugyanabba az állapotba, mint amelyikből elmenekültem. Mégis: új élményekkel töltekezve új kiindulópontról tudtam folytatni az alkotást.

MN: A Budapest Art Factoryban készültek a legújabb műveid. A két anyag mintha az eltávolodásodnak és a visszatérésnek a passióját járná körül. A közös cím, a Flūmen (folyó, folyam) mit szimbolizál, megnyugvást, esetleg átmenetiséget?

BÁ: Épp ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy nincs menekülési útvonal, a két város koordinátái nem jelölhetnek ki semmiféle nyugvópontot. A mozgás, a tapasztalás és az élmény folyamatos, az élet, akár egy folyam, hatalmas energiákkal teli áradat, amelyet olykor uralhatsz ugyan, de maga alá is tud gyűrni. És a váltás néha nagyon rövid időn belül is bekövetkezhet. A képeken ennek a viszonynak a változása követhető le.

MN: A tér mintha kísérleti terep lenne számodra.

BÁ: A kettő elválaszthatatlan. Nem véletlen, hogy a legnagyobb élményem Mark Rothko festészete, aki az anyagtól elválaszthatatlan színnel és felületekkel hozta létre vásznain a szubjektív teret. Alkotás közben én is a szubjektív tér megalkotására törekszem, amivel a befogadó felé sugározhatom a saját, belső élményeimet. A barcelonai sorozatom horizontális tagoltsága talán még párbeszédben is állhat a mester képeivel. Rothko is önmagát, az életet, a szubjektumot kereste, amíg fel nem adta ezt a lehetetlen vállalkozást.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.