Interjú

„Papucsállatkák”

Attalai Zita cipőszobrász, cipőtervező

A cipőszobor kisplasztika, térelem, falra akasztható vagy kirakható a nappaliba díszként. A műfaj úttörőjét magas rüsztű nőkről, a papucsuniverzum lényeiről és az erotikus cipőkről is kérdeztük.

Magyar Narancs: Hosszú idő után sikerült hordható cipőszobrokat tervezned. Rátaláltál a kaptafára?

Attalai Zita: Igen, pontosan. Egy cipődizájnernek ismernie kell az adott országra jellemző női lábméreteket, azt a speciális lábkarakterisztikát, amely szerint elkészítheti a megfelelő kaptafát, mert egy modell sikere ezen a sokszor mérnöki pontosságot igénylő összetett tervezői munkán múlik.

MN: A magyar nőkre mi jellemző?

AZ: Sokuknak magas a rüsztjük, és szerencsére kevés közöttük a lúdtalpas. Magyarországon sok szép lábú nő van, inkább erőteljes, izmos alkatúak, és a lábméretük is nagyobb. De az emberek egyébként is egyre magasabbak, és míg húsz évvel ezelőtt többnyire 36-os vagy 37-es méretű cipőket hordtak a nők, manapság két, három számmal nagyobb az átlagméret.

MN: Neked a cipő mindig műtárgy volt?

AZ: Egyfajta kisplasztikának látom. Olyan nekem, mint egy kocka vagy egy stilizált téglatest, ugyanúgy hat oldala is van. És abszolút alkalmas arra, hogy a felületeit külön-külön is megdolgozzam. Van eleje, hátulja, belső és külső oldala, alulról és felülről anyag veszi körbe, sőt még a bélésre is külön kell figyelni.

MN: Az új kollekciódat geometriai formakísérleteknek nevezed. Magas sarkú kis papucsok ezek: fürtökkel, op-art mintás díszítőkkel. De a korábbi cipőid is többnyire ilyen papucsszerű topánkák voltak. Miért vonzanak a papucsok?

AZ: Utálom, amikor egy cipőnek a sarka bántja a lábat. Ezt a kéregrészt egyébként is nagyon nehéz úgy megcsinálni, hogy ne legyen túl magas vagy túl alacsony. Mindenkinek más formájú a sarokcsontja, máshogyan feszül az Achilles-ina. Én, ha tehetem, sarok nélküli, nyitott kérgű cipőket tervezek. Egy felnőtt lábnak nincs már annyira szüksége a szoros tartásra sem.

MN: Cipőszobrokat az Iparművészeti Főiskola befejezése után kezdtél el tervezni. Ez egyfajta menekülés volt, miután felszámolták a hazai cipőgyártást?

AZ: A rendszerváltás után fokozatosan szűntek meg a különböző szövetkezetek, néhány év alatt felszámolták a hazai könnyűipart, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nincsenek megrendelések, megbízások, megszűnt a gyári tervezőmunka. Ekkor ismertem meg Roger Vivier francia divattervező extravagáns tűsarkúit. Pont jókor talált rám az ő világa. Az ötvenes évektől a Dior háznak dolgozott és kifejezetten sokkoló, merészen kifelé és befelé hajló cipősarkakat tervezett. Az emberek a cipői láttán kétségesnek találták nemcsak a járást, de az állást is bennük. Teljesen padlót fogtam tőle; és beindította kreativitásom. Hamarosan lett is egy saját műtermem, ahol elkezdtem tervezni a cipőszobraimat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.