Kiállítás

Pergő képek

Aj Vej-vej: New York 1983-1993

  • Dékei Kriszta
  • 2012.09.30 12:08

Képzőművészet

Az ArtReview folyóirat szerint 2011-ben a korábban 81 napig börtönben, jelenleg ismét házi őrizetben lévő világhírű kínai művész volt a legnagyobb hatással a kortárs képzőművészetre. Most éppen mindegy is, hogy ezen elismerést műalkotásaival - köztük a Madárfészek néven elhíresült pekingi olimpiai stadion koncepciójával vagy a 2010-ben a Tate Modernben bemutatott monumentális installációjával, az ezerhatszáz ember által, kézzel festett, százmillió porcelán szotyolamagból összeálló szőnyeggel - vagy 2008-tól induló ellenzéki kultúrpolitikai tevékenységével érdemelte ki.

(Ez utóbbi kiváltója a több tucat tibeti felkelő meggyilkolása mellett a szecsuáni földrengés okozta sokk, a katasztrófát elősegítő korrupció elmismásolása és az iskolás áldozatok számának eltitkolása volt. A több mint ötezer gyermek emlékére 2009-ben készített munkája a müncheni Haus der Kunst homlokzatára készült: színes iskolatáskák ezreivel egyetlen fiatal áldozat nevét rajzolta ki.) Az Ernst Múzeum kiállítása ugyanis jóval korábbi munkáit, a művész huszonhat és harminchat éves kora között készült fotóit mutatja be.


Fotó: Sióréti Gábor

A New Yorkban született több mint tízezer felvételből maga a művész válogatott ki 226-ot. Bár az anyagot korábban már New Yorkban, a berlini Martin Gropius Bauban és Moszkvában is bemutatták, az adott kiállítóhelyek - kivéve a fotók kötött sorrendjét - bizonyos szabadságot is élveznek. A kiállítás magyarországi plakátján például a meztelen nőként (transzvesztitaként?) pózoló fiatal művész szerepel - ezt ellenpontozza az a tárlat elején elhelyezett, nagyméretű nagyítás, melyen a már koros Aj Vej-vej hegekkel borított fejét látjuk. (2009-ben politikai aktivitása már annyira irritálta a hatóságot, hogy egy liftben a kínai rendőrök agyba-főbe verték: a művész csak azért maradt életben, mert közvetlenül az eset után éppen Münchenbe utazott, s ott azonnal elvégeztek rajta egy koponyaműtétet.)

Vej-vej nem sokkal azután érkezett az Egyesült Államokba, hogy szüleivel együtt kiengedték az internálótáborból - talán ezért is érzékelhető annyira a fényképeken átsütő szabadság. No meg egyfajta megszállottság is: a művész mintegy meghosszabbított szemként mindenhová magával hurcolta analóg fényképezőgépét, és "céltalan csellengései" közben gyakorlatilag mindent dokumentált maga körül. A fekete-fehér fényképek installálása, a majdnem azonos méretűre nagyított, több esetben a negatív kontaktcsíkját és a rajta lévő számokat is megőrző képek időrend szerinti bemutatása miatt mintha egy pergő képkockákból összeálló filmet látnánk: egy nagyon is személyes és közeli képet New York titkos világáról.

A fényképsorozaton három tematikus egység ismerhető fel: láthatjuk a művészszerep konceptuális felépítésének pillanatait, a kínai művészkolónia életének rejtett életképeit és Manhattan ezernyi rejtett arcát is.

Vej-vej nagy reményekkel érkezett New Yorkba, ezért művészi nagyságát is a világhírű művészekhez mérte - így szerepel a művek közt Duchamp-parafrázis (a mester hajlítható vállfából kirajzolódó arcéle tökmagokkal megszórva), Warhol-idézet (Vej-Vej Brillo-dobozokkal vagy Warhol önarcképének beállítását megismétlő pózban) és több tucat elmosódó, tükröződő, kedvenc hobbija közben (azaz profi black jack játékosként) felvett vagy éppen vécén ülés közben készített önarckép. Az önarcképek többsége a barátaival közösen bérelt és az East 3rd Streeten található aprócska és lepattant, de számos avantgárd művel díszített lakásban készült, ahol - a fényképek szerint - már-már kommunaszerűen éltek. A nevetgélő, boldog vagy vidáman heverésző, több esetben mélyen alvó lakók közt feltűnik felesége, Lu Qing vagy olyan, később ismertté váló művészek is, mint Chen Kaige filmrendező, Tan Dun zeneszerző, a szobrász Wang Keping, a festőművész Xu Bing, nem beszélve Allen Ginsbergről, akivel láthatóan szoros barátságot ápolt. Háttal állva ugyan, de őt magát is láthatjuk vizelés közben, és képet kaphatunk pedánsan berendezett, akkurátus rendszeretetről árulkodó lakásáról. Aj Vej-vej elkísérte őt számos felolvasóestre, de készített felvételeket a Metropolitan Opera színfalai mögött sminkelő statisztákról, a Tomkins Square Parkban zajló tüntetésekről, transzvesztitákról és hajléktalanokról is.

1990 körül a képek "témája" egyre komorabb lesz; vérző fejű tüntetőket, megvert emberjogi aktivistákat, brutális rendőröket, megalázott feketéket, porban és koszban acsarkodó kutyahordákat, szeméttel ellepett kapualjakat, verekedő punkokat látunk. A "lehetőségek városa" egyre kellemetlenebbé vált számára: talán ez is okozta, hogy amikor 1993-ban apja betegsége miatt visszatért Kínába, egy ideig nem is kívánt visszatérni (később pedig már nem is engedték).

A néhol beállított, de többségükben az elröppenő pillanatot megragadó fényképek önmagukban nem feltétlenül "jók", inkább az egymásmellettiségükből, illetve a pergő képek egységéből alakul ki egy igazán izgalmas és megkapó, New York alulnézeti közelmúltját bemutató, felejthetetlen látkép. A filmszerű látványt pedig átitatja valamiféle szomorkás és egyben kedves melankólia: nem csupán a kínai fiatalok, hanem mi is milyen helyesek voltunk egykor!

Ernst Múzeum, nyitva október 21-ig. (Alson Klayman 2012-ben készült és a Sundance fesztivál különdíját elnyerő, Vej-vejről készült dokumentumfilmjét - Never Sorry - a magyarországi bemutató előtt, októberben vetítik az Ernst Múzeumban.)

Neked ajánljuk