Képzőművészet

Exit

Nem valószínű, hogy a Liget Galéria az idei kiállításain csupa olyan művészt mutat be, aki majd’ tíz éve kimaradt a művészeti élet körforgásából, azaz nem volt egyéni kiállítása, és nem szerepelt csoportos tárlaton sem. (Bár ha mégis ez a koncepció, akkor érdeklődve várjuk.) A januárban megrendezett Uglár Csaba-kiállítás után ugyanis most megint olyan művészt láthatunk, aki évekre teljesen eltűnt a színről.

Kalapos férfi a labirintusban

Ujházi hetvenes évek elején induló, közel ötvenéves pályafutása során mit sem vesztett frissességéből és humorából, és jellegzetes képi világa is megmaradt, pár nem tipikus műcsoportot (lombképek, New York-i tájképek) leszámítva.

Koronczi Endre: „Eltűnnek a lelkeim”

Szálldogáló fóliák, repkedő zacskók, egy kísérlet, mely tanulmányozása során költői lélekjelenségekkel szembesülhetünk. A művész alkotta saját világ épp a kihalás stációjában van, ahogy eltűnik az egyszer használatos műanyag a közhasználatból. A Ploubuter Park radikális transzformáción esik át.

Otthontalanul

A galéria földszintjén egy csoportos kiállítás – Hazaúttalan –, míg az emeleten Szász Lilla egyéni tárlata látható, a kurátorok Erőss Nikolett, illetve Szegedy-Maszák Zsuzsanna. S bár a kiállítások koncepciója eltérő, mégis összeköti a kettőt, hogy problémafelvetéseik és kérdéseik hasonlók. Továbbá az is, hogy bár a néző bőven talál a kurátori szövegekben értelmezési kulcsokat, mégis sokszor támadhat hiányérzete.

„A szarvasbogárhoz képest”

Antropocén, lapos ontológia, spekulatív realizmus, kollektivitás: az Extrodæsia enciklopédiában az emberközpontúságot meghaladó filozófiai gondolkodás kulcsfogalmai sorakoznak prózaversek és digitális tájképek mellett. A könyv egyik szerkesztőjével, Zilahi Annával arról beszélgettünk, mi köze mindennek a klímaválsághoz.
  • Kránicz Bence
  • 2020. március 20.

A történet beárnyékolja a művet

A mindenkori művészet dúskál tragikus sorsú alkotókban, de még ebben a kétes gazdagságban is különösen szomorú Farkas István életútja. A Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása egyértelműen bizonyítja, hogy ő a két világháború közötti hazai képzőművészet egyik leg­eredetibb alkotója.

A modernizmus műemlékei

Veszprém lesz 2023-ban Európa kulturális fővárosa. A Paradigma Ariadné építészstúdió ennek keretében szervezett építészeti témájú kulturális eseményeket a városban.
  • Borenich Levente
  • 2020. március 6.