Interjú

„Szakrális burleszk”

Kicsiny Balázs képzőművész

  • Sirbik Attila
  • 2020. december 18.

Képzőművészet

Alkotásaiban a legkülönfélébb emberi helyzeteket vizsgálja allegorikus dimenziókban. Eltérő időrétegeket sűrít össze egy-egy műben, így mutat rá az idő- és térbeli távolságok törékenységére, illetve arra, ahogy a különböző korok egymásra épülve párbeszédben állnak egymással. Életmű-kiállítása okán beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: Az Időhúzás az első olyan tárlat, amely az életműve valamennyi korszakának átfogó bemutatására vállalkozik: a 80-as évek szenes munkáitól a 2019-es Végső vágás a képek birodalmában című művéig vezetve a befogadót. Egyben szemlélve kiadtak valamiféle korszakolást mindezek?

Kicsiny Balázs: Nehezen tudnám korszakokra bontani alkotói tevékenységemet, de talán valóban lehet bizonyos motívumok vagy anyaghasználat szerint csoportosítani a munkáimat. Ezeket korszakok helyett a kiállítás mellett megjelenő monográfiában Bódi Kinga művészettörténésszel inkább tematikus fejezetekbe rendeztük, olyan fejezetcímekkel, mint Szabató gyakorlat, Egy szemtanú vallomása vagy Folyamatos földet érés. Mindegyik fejezetben stilárisan ugyancsak eltérő alkotások kerültek egy csoportba. A tematikus rendszerezés mellett egy fejezet társadalmi, történeti összefüggésbe helyezi munkásságom korai időszakát, a Földalatti sziget című fejezet pedig az 1995 és 2004 között Angliában készült munkáimat dolgozza fel. A művek korszakolásával, hierarchiájával szemben én inkább a művek létrejöttének történetét szeretem felidézni, amely legalább annyira fontos számomra, mint a kész alkotás. De ez a keletkezéstörténet is teljesen eltérő lehet, van, amikor szerteágazó kutatómunka eredményeként jön létre a mű, de az is megtörtént, hogy a véletlen vagy egy félreértés következtében született meg egy-egy munkám. A korszakolást az is nehezíti, hogy több olyan alkotásom van, amely számtalan változatban jelent meg különböző terekben, a gótikus katedrálistól a bevásárlóközpontig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.