Interjú

„Vettem egy diktafont”

Gát János író, galerista Reigl Juditról

Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent címmel jelent meg Gát János Reigl Judittal folytatott beszélgetéseiből írt könyve, amelyet a világhírű festő utolsó rajzaival illusztrált. Ez adta az alkalmat, hogy Reigl New York-i galeristájával és jó barátjával a nemrég elhunyt művészre emlékezzünk.

Magyar Narancs: Reigl Judit életének utolsó tíz évében rengeteg időt töltöttek együtt. Hogyan jött létre ez a kapcsolat?

Gát János: Budapesti galeristája, Makláry Kálmán 2006-ban vitt el hozzá először, de meglepő, hogy nem találkoztunk már az 1970-es években, amikor én is Párizsban éltem. Ám azt is mondhatnám, hogy igazán mindkettőnk nagy kedvence, Heinrich Schütz, a 17. századi német barokk zeneszerző hozott össze minket. Amikor beléptem hozzá, Judit épp az ő egyik művét hallgatta. Hamar kiderült, hogy több közös ismerősünk, sőt, egy nagy közös barátunk is van: Pilinszky János. Korábban nem mélyedtem el Reigl munkásságában, de a találkozásunk pillanatában biztos voltam abban, hogy egyedülálló zsenivel van dolgom. Rögtön megszerveztük első New York-i kiállítását. Mindennél fontosabb lett számomra, hogy az amerikai közönség megismerhesse a Reigl-életművet. Őt sehová sem lehet besorolni, de ő a New York-i iskolához érezte magát legközelebb, mindig is úgy képzelte, hogy Amerikában fogják igazán megérteni.

MN: Hogyan születtek a rögzített beszélgetéseik?

GJ: Bár Reigl nem tudott elutazni New Yorkba, minden kiállítását együtt rendeztük. Galériám alaprajza és néhány fénykép elég volt ahhoz, hogy milliméter pontossággal megmondja, hová kell tennem a képeit. Reigl nem használt számítógépet, ezért gyakran kellett beszélnünk telefonon. Az az igazság, hogy alig vártam, hogy felhívhassam technikai kérdéseimmel, amelyekre majdhogynem költőien válaszolt. Reigl annyira részletesen emlékezett a festményeire, hogy kár lett volna nem rögzíteni szavait. Vettem egy diktafont.

MN: Hogyan lett ezekből a technikai jellegű beszélgetéseikből egy izgalmas életrajzi regény?

GJ: Mindennap hívtuk egymást, azután egyre gyakrabban találkoztunk, hogy személyesen is beszélhessünk festészetéről. Reiglnek nem voltak műhelytitkai, csodálatosan írt több sorozatáról, ezért először azokról a művekről kérdeztem, amelyekhez ő maga nem fűzött még kommentárokat. Több kiállítási katalógust írtunk így együtt. Reigl élete a festészet volt, és ő mindig az életét festette, mintha naplót vezetett volna. Az ő esetében az absztrakt mindig konkrét, minden képhez tartozik egy valós esemény. Vagyis ahogy a képeiről beszélt, az életéről mesélt. A beszélgetéseink alatt nekem ugyanannyit kellett elárulnom magamról, mint amennyit ő elárult nekem. Annyi mondanivalója volt, szinte magától adódott, hogy egy évtizeden keresztül havonta egy hetet nála töltök. Így is majdnem kifutottunk az időből. Utolsó leheletéig szerkesztette velem a könyvet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.