rés a présen: Emlékszünk az újságpapírból készült szobraidra a nyolcvanas évek legvégéről. Képzőművésznek indultál?
Schopp Ildikó: Ez jó emlék, igen, az FMK-ban, talán 1989-ben Baranyai Leventével és Fuchs Tamással közösen állítottam ki A férfi és A nő címmel a héjszerű papírmasé szobraimat, amelyek függtek a térben. Kovács Imre (akkor még nem Para) volt a helyi szervező. Abban az időben sok mindennek csak az adott pillanatban tulajdonítottam értelmet, ezért is szerettem a napilapokból létrehozni a munkákat, rövid ideig voltak aktuálisak. Addig volt érdekes, amíg a nézők elé került, utána már nem nagyon törődtem vele. A legszebb példája ennek az volt, amikor a Bercsényi utcában egyszerűen kisöpörték a kiállítás végén a munkát, mert nem értem oda időben, és nem tudták, hogy a több köbméternyi gyűrött újságlapok közül melyik volt a szobor, a helyiség végében pedig ott pompázott Molnár Béla óriásképe. A szállításban Garaczi Laci író segített, az egyetlen ismerősöm, akinek volt autója akkoriban, egy Trabant. A helyszínen meg a ma már sajnos nem élő Nagy Attila Kristóf író igyekezett elmagyarázni, miért is fontos az alkotásom, miközben gyűrtük a papírt, hogy beborítsa a termet. Inspiráló közeg volt, sok alkotó emberrel, világmegváltással, koncertekkel és szerelemmel, ami el is vitt Párizsba, majd Belgiumba egy hűvös hajnalon 1990 végén.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
