Tábori levelezőlap (XX. JAK-műfordítótábor, Gödöllő, 2001. július 1-11.)

  • Peer Krisztián
  • 2001. július 12.

Képzőművészet

A közkeletű vélekedés szerint Verlaine írt ´szi sanzon című verset, és hogy a fordítóé mennyire hálátlan munka, már ebből kiderül, Verlaine ugyanis nem tudott magyarul. Illő tehát, hogy megtáboroztassák fordítóikat a mai magyar Verlaine-ek.
A közkeletű vélekedés szerint Verlaine írt ´szi sanzon című verset, és hogy a fordítóé mennyire hálátlan munka, már ebből kiderül, Verlaine ugyanis nem tudott magyarul. Illő tehát, hogy megtáboroztassák fordítóikat a mai magyar Verlaine-ek.Ha az ember töksötétben leszáll a vonatról a baljós elnevezésű Állami Telepek állomáson, és találomra átvág a műút felé, mert nem leli az ösvényt, ami a bozóton átvezet, még nem sejtheti, hogy hamarosan azt sem tartja majd lehetetlennek, hogy a fakutya szó valójában a jégen tolt szék és az azt toló ember együttesét jelöli. Igaz, ezzel sem jut közelebb annak megfejtéséhez, hogy Karafiáth Orsolya miért nevet úgy, ahogy. Persze, míg a fenti etimológiai kérdést nekiszegezik, még sétálnia kell néhány percet a műút mentén, hogy eljusson a Silver panzióba, a huszadik JAK-műfordítótábor helyszínére, ahol, mint már kiderült, éjszaka is lázas munka folyik,

metaforák töretnek föl,

mellékjelentések bújnak elő a homályból, négy-öt magyar vitatkozik egy-egy szó használati módján, a fordító meg a maga rém egyszerű kérdésére kap legalább két egymásnak ellentmondó választ. Soha nem láttam még ennyire tisztán, hogy a nyelv, a mi magyar nyelvünk, meg az összes többi nyilván, attól szép, hogy bonyolult és lefordíthatatlan. Ám ez már a nappali beszélgetések egyik főszólama, megannyi alkalom szülte teória közös kiindulópontja és végkövetkeztetése, hogy a műfordítás elvi lehetetlenség, úgyhogy beszéljünk a gyakorlati kérdésekről inkább. Ami szintén lehetetlenség, a műfordításról való beszéd szinte kiprovokálja a beszélőből az aranyköpéseket és paradoxonokat. Vers az, ami lefordíthatatlan. A prózafordító rabszolga, a versfordító ellenség. Vagy hogy író az, aki egy mondat öt lehetséges variációjának ismeretében megalkotja a hatodikat, a műfordító ellenben, ha jó, az öt lehetséges variáció közül választja ki az eredetinek leginkább megfelelőt. (Ez utóbbit ugyan Esterházy mondta, de ott is idéztem, úgyhogy idézhetem itt is.) Az a Petri-sor, hogy: "Jó volna Mallarmét fordítani" - lefordítható-e franciára? Legizgalmasabbnak Wilhelm Droste metaforája tűnt (ő az a negyvenhetes lábú ember, aki az Eckermann kávézót és a Három Holló című, saját fordítói csapattal rendelkező német nyelvű magyar irodalmi lapot üzemelteti):

a műfordítás szerelmeskedés,

a lefordított mű pedig nem az (elnézést, ultrafeministák!) apa klónja, hanem közös gyerek. Kétfelől örököl, sőt még az apja fejére is nőhet. De mielőtt ezen a nyomvonalon túl messzire kalandoznánk, ebédlőbe szólít az előrehaladott idő, ahol is - míg Gamboldot, aki mongolra fordít, arról faggatjuk, hogy akkor hogy is volt ez a tatárjárás valójában - ráeszmélek, hogy a cézársaláta is egyfajta fordítói bravúr, hisz az étlap rokfortos öntetet ígér az eredetiben szereplő ajókás alap helyett, ráadásul a rokfortos öntet valójában majonéz, a parmezán trappista, pirított kenyérkocka sehol - de azért finom. Aztán az ebédlőből kiszállingózunk a festői tájba, melyen épp most masírozik keresztül a násznép. Este ugyanis lakodalom lesz két faházzal odébb, száznál abbahagyjuk a torták számolását. Vajon Kovács András Ferenc versének francia verziójából tényleg kilúgozódtak az adoniszi kolónok (tátititátá - pl. annyira mindegy), vagy csak a dübörgő kombiné-kombiné nyomja el őket? Felmerül, hogy Karafiáth egy kisebb összegért hajlandó lenne-e csobbanni egyet - amúgy ruhástól - a terített asztaloktól ölelt medencében, hogy aztán az egyetlen startkőre feltornázva magát előadjon egy saját költésű, szomorú, szerelmes verset. Addig kacag az ajánlaton, míg valaki meg nem jegyzi, hogy valahol a fiatal Balla Zsófia és a mostani Bárdos Deák Ági között van az ő helye, onnantól nem kacag tovább. Jobb is, mert a fordítói kerekasztal-beszélgetésen (melynek origója Karádi Éva, a Magyar Lettre Internationale főszerkesztője) olyan cseppet sem vicces kérdéseket boncolgatunk, mint hogy

érdemes-e

múzeumba fordítani,

az Ady-költészet kilencven évvel ezelőtti radikalitásából érezhet-e valamit a mai német olvasó. Hogy a fordítók sztárírókért folytatott harcából mindig a legjobb fordítás kerül-e ki győztesen. Hogy ha már a vers lefordíthatatlan, mit fordítsunk le a versből, mi fontosabb, a versforma vagy a grammatikai építkezés, mit gondol a saját verseiről az, aki általában a versekről beszél. És hogy: magyarul fordításnak az aszúszemek újrafelhasználásával készült desszertbort nevezzük, de ez nem jelent semmit.

Gerevich András és Kiss Noémi, a tábor szervezői tíz nyelv huszonnégy fordítóját eresztették össze a fordítottakkal és fordítandókkal, hogy növeljék egymás fontosság-tudatát, fogyasszák Buda György hűtőjének kimeríthetetlen olajbogyókészletét, ha már minden más bezárt, és hogy beszélgessenek. És egy ilyen találkozásból kisülhet bármi: Zilahy Péter angol fordítójáról kiderül, hogy bár külsőre a mester hasonmása, valójában annyira különböznek egymástól, mint két boldog nyelvcsalád. Egy kellemes beszélgetőtársról kiderül, hogy nem elégszik meg a felszínességgel, beránt valahova, egy másikról meg az, hogy a kerti locsoló dialógustechnikáját követve, az óramutató járása szerint időről időre ugrik egyet, és már másnak mondja ugyanazt.

Mikor fél órára kifeküdtem a napra, megannyi zsebrádiót hallgató horgász közé, és utóbb jellegzetes mozdulattal, alkart az alkarhoz tolva, demonstrálni próbáltam, hogy ennyi idő alatt is mennyi színt szereztem, valaki elfogadta a feajánlott kart, és várta, hogy az asztalhoz vezessem. Félrefordította a mozdulatot, és az így, ettől lett szép. Gyakorlati megoldást kínálva arra az elméleti problémára, hogy bronzos árnyalatú vagy épp pipacspiros.

Indulás előtt megkért Szveta, a bolgár fordítólány, hogy ezt a cikket ne "narancsosra" írjam, derüljön ki belőle, hogy ez a tábor fontos: a fordítók itt tudnak tájékozódni, hisz boldog-boldogtalan ajánl jobbnál jobb könyveket nekik (én a Marnót), itt érzik, hogy értelme van annak, amit csinálnak, itt találkoznak olyan nagy öregekkel, mint Tar Sándor vagy Oravecz Imre, és olyan elsőkötetesekkel, mint Nagy Gergely. Egyáltalán, ami itt készül: országimázs, nem ámítás. A létező magyar és a készülő világirodalom találkozása egy halastó partján, fenyőfák között, ahol a teliholddal csak Kukorelly Endre koponyája konkurál.

Peer Krisztián

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.