Kiállítás

Törd a kerítést!

Az ember mértéke

Képzőművészet

Az Orfeo csoport (1969-78) tagjainak akkori és későbbi alkotásaiból összeálló kiállítást nem érthetjük meg anélkül, hogy ne ismernénk a szocializmus működési mechanizmusait, ezen belül a művészekkel kapcsolatos elvárásrendszerét, illetve azokat a (túl)élési stratégiákat, melyeket a manapság csak "nagy generációnak" nevezett, akkor még igen fiatal nemzedék alkalmazott a rendszerrel, a minden oldalról lecövekelt, áttörhetetlennek tűnő falakkal és kerítésekkel szemben.

Az ismeretek szűkös volta önképző köröket hívott életre, 1968 és a hippimozgalom hatása pedig a különféle zárt vagy lazább kommunális kisközösségeket vagy olyan művészeti helyszíneket, melyeket elvileg nem tudott ellenőrizni a hatalom. A "besúgók és provokátorok" persze mindenhol ott voltak. A Kassák Színház egyik produkcióját 1972-ben tiltották be - a csoport egy Dohány utcai lakásban folytatta tevékenységét, míg 1976-ban emigrálásra kényszerítették őket. A balatonboglári kápolnatárlatok 1973-ban egy újságcikk nyomán szűntek meg: a később Kék fény címen futó, a magyar bűnözésről sajátos szempontok szerint beszámoló tv-műsor vezetője, Szabó László "a kormány ökleként" tömegszexszel és közrendi vétségekkel vádolta a résztvevőket a Népszabadságban. ("A fél falu látta, hogy itt a művészet megcsúfolása folyik, hogy többről van szó, mint hóbortról: erkölcstelenségről, ízlésrombolásról, ellenséges magatartásról. Tiltani kell!")

Ebben a közegben jött létre az Orfeo csoport, ráadásul politikai szempontból jóval támadhatóbb alapokról. Egyrészt az alapító (és a csoportot a mai napig megosztó) Malgot István "részt vett" a Pór György és társai néven futó maoista "összeesküvésben" (ennek folyományaként szabadságvesztésre is ítélték 1968-ban), másrészt a csoport a politikai szempontból semleges vagy éppen a parlamenti demokrácia hívének tekinthető ellenzéki csoportokkal szemben kifejezetten radikális baloldalinak számított. Nem fogadták el a létező szocializmus álságos voltát, hittek a nép (a munkásság) hatalmában, és nyíltan rokonszenveztek a (nyugati és harmadik világbeli) baloldali és függetlenségi mozgalmakkal. Erre utal már a csoport neve is: első bábjátékos produkciójuk 1970-ben Györe Imre költeményén, azOrfeo szerelmén alapult, amely Ernesto Che Guevarának állított emléket. Ebbe az újbaloldali vonulatba tartozik a kiállításon két példányban is látható plakát, aSzabadságot Angela Davisnek (Davis nemcsak az amerikai kommunista párt tagja és antirasszista politikai aktivista, hanem egy rosszul sikerült börtönszöktetési akció miatt bűnszövetségben elkövetett emberölés vádlottja is volt, akit aztán a nemzetközi tiltakozás nyomán felmentettek). Az Orfeo csoport tégláról téglára felépített Piliscsabán egy kommunális házat (amely ma is áll, megőrizve néhány alkotó művét is), továbbá báb-, majd később színházi előadásokat mutatott be, koncerteket adott, művelődési házakban és ifjúsági klubokban nyilvános vitákat szervezett. Tevékenységük nemcsak az értelmiségi körökben tette ismertté őket, veszélyessé váltak a regnáló politikai rendszer számára is - a szocializmus ideológusai ugyanis leginkább és paradox módon a baloldali "elhajlásoktól" rettegtek. Talán egyfajta naivitásra utal, hogy az 1972 kezdetén induló, több óráig tartó rendőrségi kihallgatások, majd a Magyar Ifjúságban megjelent dehonesztáló cikkek miatt Aczél Györgyhöz fordultak segítségért - sikertelenül. Egyedül egy volt illegális kommunista vállalt felelősséget értük, és engedélyezte fellépéseiket a Duna Cipőgyár művelődési házában, de ez sem gátolta meg a csoport erodálódását. Ennek egyik oka a zárt közösségekre jellemző (egyes tagok kizárásáig elmenő) szektásodás volt, illetve az, hogy a bábosok/színészek egy része betagozódott a Fodor Tamás vezette Stúdió K-ba, a "polbeat" hagyományait, a latin-amerikai dalokat és magyar népzenét "remixelő" zenészek 1972-től Vízöntő, később Kolinda néven folytatták tevékenységüket (s akiknek olyan dalai égtek bele a szocializmusban felnövő nemzedék tudatába, mint a Föld és víz vagy A két kakas).

Az Orfeo csoportnak azonban volt egy kevéssé ismert képzőművészeti szekciója is - az ő munkáik bemutatására koncentrál a 2B Galéria kiállítása. A figuratív ábrázolásra "esküdött" társaság vezetője a nemrégiben elhunyt, akkoriban fiatal KISZ-titkár, Bálványos Huba volt: a Kerítés című erőteljes, szimbólumokkal telített grafikája vezeti be a tárlatot. A tárlókban látható, a résztvevőket ábrázoló dokumentumfotók mellett rajzok és szobrok mutatják be ezt a vonulatot, mintegy fel is vetve a kérdést: volt és van-e immanens értékük ezeknek a művészettörténet által alig ismert munkáknak? Még ha el is fogadjuk, hogy a műveket 17-20 éves, fiatal művészek készítették, a ma már szintén elhunyt Englert Judit vagy Szalma János hetvenes évekbeli kisplasztikái megkerülhetetlennek tűnnek. Ahogy az Orfeo csoport keretén belül készült szociofotók is: igen erős válogatást láthatunk Szilágyi Anna Moszkvában és Budapesten készült felvételeiből vagy Fábry Péter portréiból.

A kiállítást egy furcsa, spontán polémia egészíti ki a falakon: Forgács Péter és Komjáthy Anna utólagos vitája rámutat arra, hogy az eltérő életutak inkább erősítették az évtizedek során a tagok közé épült falakat. Így öregszünk, s vesznek el a hitek és remények. Egy akkori daluk viszont újra aktuális lett, s akár (politikai) szlogenné is válhat: Törd a kerítést, törd a falakat át!


2B Galéria, Budapest, IX. Ráday utca 47. Nyitva február 9-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.