Kiállítás

Hősök voltak mindannyian

  • - legát -
  • 2012. február 13.

Képzőművészet

Ha Szolnok nevezetességeit soroljuk, a megyei levéltár nem tartozik a felkapott helyek közé. Csak úgy, az utcáról nem esik be a látogató - és nem csupán azért, mert a város kevésbé izgalmas, lakótelep és családi házak ölelte övezetében található. Pedig érdemes betérni.

Február végéig látható a bemutató, amit a levéltár munkatársai a környék I. világháborús tragikus kalandjai kapcsán állítottak össze, és nem túlzás kijelenteni, hogy e kiállítás a "vérbeli" múzeumok anyagával is versenyre kelhet.

A helyszín ellenére nem "levéltárlat" a Hősök voltak mindannyian címet viselő időutazás (és az ehhez kapcsolódó hosokvoltak.blog.hu). Egy komplett lövészárkot építettek fel az épület folyosóján, zsákokkal, deszkákkal, sőt egy korabeli Maxim géppuska is befigyel - belegondolni, hogy a korabeli honvédek ilyen tákolmányokban töltöttek olykor hónapokat is, önmagában felér egy hidegrázással.

Kétségtelen, hogy a '14-es háborút sokan afféle bátorságpróbának, archaikus hadijátéknak tekintik a másodikhoz képest. Ám a kiállított fegyverek, súlyos egyenruhák, nyomorult tábori szettek, a gyászjelentések és a hosszú névsorral dekorált emlékművek figyelmeztetnek, hogy a kiállítás címében szereplő "mindannyi hős" nem dicső harci cselekmény, derekas helytállás vagy "forró" ütközet miatt érdemel elismerést, hiszen a végösszeg négy nyomorult év, nem beszélve a következményekről.

A megyei levéltár kiállítása nem próbálja élénk színekkel eltakarni e nyomort, nem gyárt mítoszokat, nincsenek sóhajtozások. Főleg azokra emlékezik - többnyire névvel és fényképpel -, akiket egyszerű Jász-Nagykun-Szolnok megyei polgárként vittek a pokolba. És mivel az első világháború kitörése a századik évfordulójához közelít, csak remélni tudjuk, hogy a leendő centenáriumi kiállítások rendezői sem veszítik realitásérzéküket e XX. századi borzalom kapcsán.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, február 28-ig


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.