Übü papa múltja - és most (A Modern Dance-től a Pennsylvaniáig)

  • 1998. október 8.

Képzőművészet

"Cleveland zavaró lehet azoknak, akik nem ipari településen élnek. De számunkra az égnek zöld és narancs a színe, csodálatos naplemente tündököl a gyárak felett, és erő érződik a levegőben. Számunkra Cleveland nem az Átokföldje, hanem az a hely, ami tele van aktivitással, ahol különleges képek, hangok, színek érződnek. Ezért részesítem előnyben New Yorkkal vagy Londonnal szemben, mert olyan szépen összevágható a természetes világgal." - A legfőbb Übü, David Thomas nyilatkozott így valamikor arról az ohiói városról, amelyben New York és Detroit után gyökeret eresztett az underground. "Tonnányi energia, de semmi mozgás. Körülbelül száz ember, aki ismerte egymást, közülük nyolc játszott valamilyen zenekarban. Csupán mi voltunk a közönsége annak, amit csináltunk."

"Cleveland zavaró lehet azoknak, akik nem ipari településen élnek. De számunkra az égnek zöld és narancs a színe, csodálatos naplemente tündököl a gyárak felett, és erő érződik a levegőben. Számunkra Cleveland nem az Átokföldje, hanem az a hely, ami tele van aktivitással, ahol különleges képek, hangok, színek érződnek. Ezért részesítem előnyben New Yorkkal vagy Londonnal szemben, mert olyan szépen összevágható a természetes világgal." - A legfőbb Übü, David Thomas nyilatkozott így valamikor arról az ohiói városról, amelyben New York és Detroit után gyökeret eresztett az underground. "Tonnányi energia, de semmi mozgás. Körülbelül száz ember, aki ismerte egymást, közülük nyolc játszott valamilyen zenekarban. Csupán mi voltunk a közönsége annak, amit csináltunk."

Ennek a félálmos színtérnek a hetvenes évek elején nem volt karakteres hangja, az jellemezte inkább, ahogyan átmenteni próbálta a Velvet Underground, az MC 5 vagy a Stooges törekvéseit. Jobbára átiratokat játszott a legnépszerűbbnek számító Rocket From The Tombs is, visszanyúlva az ötvenes-hatvanas évekig, a Hey Joe-t Hey Punkra formálva. A zenekar két vezéregyénisége, a gitáros Peter Laughner és az énekes David Thomas egyébként zenekritikusként dolgozott, és más-más befolyásnak engedett (Laughner ki nem állta, Thomas istenítette Zappát), így ez a Rakéta - egyéves működés után - anélkül fulladt ki ´75 nyarán, hogy megjelentetett volna bármit. Pedig időközben összegyűlt egy albumnyi saját száma is.

S mert Laughner és Thomas legalább a 30 Seconds Over Tokyo és a Final Solution címűből egy normális kislemezt akart kihozni, újra összeálltak - az eredeti elképzelés szerint kimondottan csak e stúdiómunkára - Pere Ubu néven, megnyerve az addig hangosító Tim Wrightot basszusgitárosnak, illetve Tom Herman gitárost, Scott Krauss dobost és Allen Ravenstine szintetizátorost. (A legenda szerint David tanár apukája javasolta név gyanánt Alfred Jarry dadaista drámáját. A Rockettől már szegény papa megkapta a magáét: egy koncerten, miközben az I Wanna Be Your Dogot nyomták, David fejbe dobta kutyatápszerrel.) Ki is jött a kislemez - igaz, közben a Final Solution helyére Tim darabja, a Heart Of Darkness került -, és akkorát durrant, hogy utána nem lehetett csak úgy leállni. Ez persze felvetett egy csomó kínos kérdést is.

A Pere Ubu sorsában és tagságában kezdetben az volt a vízválasztó, hogy mennyiben enged elődje punkos ihletettségű, dekadens fílingjének. Ráadásul Laughner és Wright állandóan New York felé kacsingatott, míg a többiek maradni akartak a fenekükön. A folyamatos cseszkődés miatt jelentős mozgás volt a zenekarban; amikor végre rögzítették a Final Solutiont, átmenetileg Ravenstine volt távol, majd kiszállt Laughner és Wright, akinek a helyére Tony Maimone került. Így állt össze 1977 nyarára a Modern Dance című album, melyen természetesen Laughner és Wright szelleme éppúgy érződik, mint Thomas és Ravenstine fordulata egy szürreálisabb, mókásabb, optimistább hangvétel felé. Viták persze ekkor és ezután is voltak, ahogy Maimone mondta, Allenből és Davidből állt az "art", a többiekből a "rock". Akárhogy is, a Pere Ubu zenéjére innentől David "Ornette Coleman műanyag szaxofonját idéző hangja" és mindenféle gyakorlatnak ellentmondó előadásmódja, valamint Allen hangfestő zörejei nyomtak bélyeget: a Modern Dance szalagját vissza is küldték a lemezgyárból, hogy nézzék már meg, nem hibásodott-e meg útközben... Erről az albumról még annyit, hogy amikor zenei lapok listázni szokták "minden idők legjobb lemezeit", még véletlenül sem feledkeznek meg róla (az NME-nél a harminckettedik volt ´86-ban, a SPIN-nél az ötvenegyedik ´95-ben, s természetesen a Narancsfül is számba vette ´94-ben (az egy alfabetikus összeállítás volt, sorszámoktól mentesen). (Illetve még annyit, hogy most a kislemezeket összegyűjtő Terminal Towerrel együtt végre megjelent és nálunk is hozzáférhető CD-n.)

1982-re kimerültek Übü papa tartalékai. Túl volt már öt albumon (a Modern Dance után: Dub Housing, New Picnic Time, The Art Of Walking, Song Of The Bailing Man), de csak nem enyhültek a viták, Tom besokallt közben, ráadásul csak Angliában volt kedvező visszhangja, az Egyesült Államokat átszelhette akárhányszor, nem maradt utána nyom. (Csak így zárójelben: Laughner Übü utáni pályafutása sem volt egy karriersztori; az lehetett a csúcsa, hogy három napig a Televisionben játszhatott, aztán ´77-ben végzett vele a sok narkó.) David feloszlatta a zenekart, és Angliában szólópályára lépett: Wooden Birds nevű kísérőzenekarával ´87 tavaszán Szentendréig is eljutott. Ezt az öt évet most nem akarnám Übü történetébe belemosni, talán csak annyit, hogy a Wooden Birdsben az új erők (Chris Cutler és Jim Jones) mellett Ravenstine és Maimone is feltűnt. Egyre több szó esett Übü feltámasztásáról - egy év se kellett, és Thomas már vele érkezett a HungaroCarrotra. "A Pere Ubu visszatért avant-garage-ába" - örvendezett a frissiben készült - és egészen kiváló - The Tenement Year album turnéja mentén a média, ugyan Übüt már éppúgy elkerülte a garázs-, mint az avant-rock. Pedig Scott Krauss is jelentkezett az újrakezdés lázában. Ebben a régi-új Pere Ububen Chris Cutler hangszerelt, és az eddigieknél jóval markánsabb ritmusalappal operált. Semmi soundtrack, semmi zörej, semmi dili - mégsem moccant rá a piac. "Úgy éreztük - így David -, ezután olyasmit kell csinálnunk, amivel gyökereset lépünk. Olyat akartunk produkálni, ami még mindig Übü, de az embereket nem taszítja." Ebben a "előrelépésben" Allennek nem juthatott vállalható szerep, hamarosan odébbállt. Aztán Maimone meg Krauss is... és bizony kellett pár év, kellett pár lemez (Cloudland, Worlds In Collision, Story Of My Life), hogy pótolhatónak tűnjék ez a vérveszteség.

Pere Ubu - ha szabad így mondanom - az 1995-ös Raygun Suitcase óta van megint, úgy igazán. Thomas mellett Jim Jones (gitár), Michele Temple (basszus), Robert Wheeler (szintetizátor) és Steve Mehlman (dob) - így néz ki a felállás. Van hozzá új kiadó, és maga Thomas a producer. Legújabban Tom Herman is velük tart, ugye, emlékszünk, még legrégebbről.

Hát így. David nem győzi szajkózni, hogy mainstream stadionrockot játszik a zenekara, persze ezt csak fenntartással érdemes elhinni neki. Abban nincsen ennyi fordulat és próbatétel, és nem jellemző - mint most a Pennsylvania album végén - egy számba három perc tök néma csendet applikálni. A borítón kipufogódob, alatta a cím, és az alatt egy nyíl látható. "Ha el akarsz valahová jutni, Pennsylvánián keresztül kell hajtanod" - magyarázza egy Visions-interjúban David, de én ezt nem értem pontosan. Odáig tiszta, hogy (zenei) nyelvként kezelik a földrajzot. Maradjunk is ennyiben: ezt a clevelandi Übü papát nem tanácsos megkerülni.

Marton László Távolodó

Cooking Vinyl/HMK, 1998

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.