Übü papa múltja - és most (A Modern Dance-től a Pennsylvaniáig)

publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Cleveland zavaró lehet azoknak, akik nem ipari településen élnek. De számunkra az égnek zöld és narancs a színe, csodálatos naplemente tündököl a gyárak felett, és erő érződik a levegőben. Számunkra Cleveland nem az Átokföldje, hanem az a hely, ami tele van aktivitással, ahol különleges képek, hangok, színek érződnek. Ezért részesítem előnyben New Yorkkal vagy Londonnal szemben, mert olyan szépen összevágható a természetes világgal." - A legfőbb Übü, David Thomas nyilatkozott így valamikor arról az ohiói városról, amelyben New York és Detroit után gyökeret eresztett az underground. "Tonnányi energia, de semmi mozgás. Körülbelül száz ember, aki ismerte egymást, közülük nyolc játszott valamilyen zenekarban. Csupán mi voltunk a közönsége annak, amit csináltunk."

"Cleveland zavaró lehet azoknak, akik nem ipari településen élnek. De számunkra az égnek zöld és narancs a színe, csodálatos naplemente tündököl a gyárak felett, és erő érződik a levegőben. Számunkra Cleveland nem az Átokföldje, hanem az a hely, ami tele van aktivitással, ahol különleges képek, hangok, színek érződnek. Ezért részesítem előnyben New Yorkkal vagy Londonnal szemben, mert olyan szépen összevágható a természetes világgal." - A legfőbb Übü, David Thomas nyilatkozott így valamikor arról az ohiói városról, amelyben New York és Detroit után gyökeret eresztett az underground. "Tonnányi energia, de semmi mozgás. Körülbelül száz ember, aki ismerte egymást, közülük nyolc játszott valamilyen zenekarban. Csupán mi voltunk a közönsége annak, amit csináltunk."

Ennek a félálmos színtérnek a hetvenes évek elején nem volt karakteres hangja, az jellemezte inkább, ahogyan átmenteni próbálta a Velvet Underground, az MC 5 vagy a Stooges törekvéseit. Jobbára átiratokat játszott a legnépszerűbbnek számító Rocket From The Tombs is, visszanyúlva az ötvenes-hatvanas évekig, a Hey Joe-t Hey Punkra formálva. A zenekar két vezéregyénisége, a gitáros Peter Laughner és az énekes David Thomas egyébként zenekritikusként dolgozott, és más-más befolyásnak engedett (Laughner ki nem állta, Thomas istenítette Zappát), így ez a Rakéta - egyéves működés után - anélkül fulladt ki ´75 nyarán, hogy megjelentetett volna bármit. Pedig időközben összegyűlt egy albumnyi saját száma is.

S mert Laughner és Thomas legalább a 30 Seconds Over Tokyo és a Final Solution címűből egy normális kislemezt akart kihozni, újra összeálltak - az eredeti elképzelés szerint kimondottan csak e stúdiómunkára - Pere Ubu néven, megnyerve az addig hangosító Tim Wrightot basszusgitárosnak, illetve Tom Herman gitárost, Scott Krauss dobost és Allen Ravenstine szintetizátorost. (A legenda szerint David tanár apukája javasolta név gyanánt Alfred Jarry dadaista drámáját. A Rockettől már szegény papa megkapta a magáét: egy koncerten, miközben az I Wanna Be Your Dogot nyomták, David fejbe dobta kutyatápszerrel.) Ki is jött a kislemez - igaz, közben a Final Solution helyére Tim darabja, a Heart Of Darkness került -, és akkorát durrant, hogy utána nem lehetett csak úgy leállni. Ez persze felvetett egy csomó kínos kérdést is.

A Pere Ubu sorsában és tagságában kezdetben az volt a vízválasztó, hogy mennyiben enged elődje punkos ihletettségű, dekadens fílingjének. Ráadásul Laughner és Wright állandóan New York felé kacsingatott, míg a többiek maradni akartak a fenekükön. A folyamatos cseszkődés miatt jelentős mozgás volt a zenekarban; amikor végre rögzítették a Final Solutiont, átmenetileg Ravenstine volt távol, majd kiszállt Laughner és Wright, akinek a helyére Tony Maimone került. Így állt össze 1977 nyarára a Modern Dance című album, melyen természetesen Laughner és Wright szelleme éppúgy érződik, mint Thomas és Ravenstine fordulata egy szürreálisabb, mókásabb, optimistább hangvétel felé. Viták persze ekkor és ezután is voltak, ahogy Maimone mondta, Allenből és Davidből állt az "art", a többiekből a "rock". Akárhogy is, a Pere Ubu zenéjére innentől David "Ornette Coleman műanyag szaxofonját idéző hangja" és mindenféle gyakorlatnak ellentmondó előadásmódja, valamint Allen hangfestő zörejei nyomtak bélyeget: a Modern Dance szalagját vissza is küldték a lemezgyárból, hogy nézzék már meg, nem hibásodott-e meg útközben... Erről az albumról még annyit, hogy amikor zenei lapok listázni szokták "minden idők legjobb lemezeit", még véletlenül sem feledkeznek meg róla (az NME-nél a harminckettedik volt ´86-ban, a SPIN-nél az ötvenegyedik ´95-ben, s természetesen a Narancsfül is számba vette ´94-ben (az egy alfabetikus összeállítás volt, sorszámoktól mentesen). (Illetve még annyit, hogy most a kislemezeket összegyűjtő Terminal Towerrel együtt végre megjelent és nálunk is hozzáférhető CD-n.)

1982-re kimerültek Übü papa tartalékai. Túl volt már öt albumon (a Modern Dance után: Dub Housing, New Picnic Time, The Art Of Walking, Song Of The Bailing Man), de csak nem enyhültek a viták, Tom besokallt közben, ráadásul csak Angliában volt kedvező visszhangja, az Egyesült Államokat átszelhette akárhányszor, nem maradt utána nyom. (Csak így zárójelben: Laughner Übü utáni pályafutása sem volt egy karriersztori; az lehetett a csúcsa, hogy három napig a Televisionben játszhatott, aztán ´77-ben végzett vele a sok narkó.) David feloszlatta a zenekart, és Angliában szólópályára lépett: Wooden Birds nevű kísérőzenekarával ´87 tavaszán Szentendréig is eljutott. Ezt az öt évet most nem akarnám Übü történetébe belemosni, talán csak annyit, hogy a Wooden Birdsben az új erők (Chris Cutler és Jim Jones) mellett Ravenstine és Maimone is feltűnt. Egyre több szó esett Übü feltámasztásáról - egy év se kellett, és Thomas már vele érkezett a HungaroCarrotra. "A Pere Ubu visszatért avant-garage-ába" - örvendezett a frissiben készült - és egészen kiváló - The Tenement Year album turnéja mentén a média, ugyan Übüt már éppúgy elkerülte a garázs-, mint az avant-rock. Pedig Scott Krauss is jelentkezett az újrakezdés lázában. Ebben a régi-új Pere Ububen Chris Cutler hangszerelt, és az eddigieknél jóval markánsabb ritmusalappal operált. Semmi soundtrack, semmi zörej, semmi dili - mégsem moccant rá a piac. "Úgy éreztük - így David -, ezután olyasmit kell csinálnunk, amivel gyökereset lépünk. Olyat akartunk produkálni, ami még mindig Übü, de az embereket nem taszítja." Ebben a "előrelépésben" Allennek nem juthatott vállalható szerep, hamarosan odébbállt. Aztán Maimone meg Krauss is... és bizony kellett pár év, kellett pár lemez (Cloudland, Worlds In Collision, Story Of My Life), hogy pótolhatónak tűnjék ez a vérveszteség.

Pere Ubu - ha szabad így mondanom - az 1995-ös Raygun Suitcase óta van megint, úgy igazán. Thomas mellett Jim Jones (gitár), Michele Temple (basszus), Robert Wheeler (szintetizátor) és Steve Mehlman (dob) - így néz ki a felállás. Van hozzá új kiadó, és maga Thomas a producer. Legújabban Tom Herman is velük tart, ugye, emlékszünk, még legrégebbről.

Hát így. David nem győzi szajkózni, hogy mainstream stadionrockot játszik a zenekara, persze ezt csak fenntartással érdemes elhinni neki. Abban nincsen ennyi fordulat és próbatétel, és nem jellemző - mint most a Pennsylvania album végén - egy számba három perc tök néma csendet applikálni. A borítón kipufogódob, alatta a cím, és az alatt egy nyíl látható. "Ha el akarsz valahová jutni, Pennsylvánián keresztül kell hajtanod" - magyarázza egy Visions-interjúban David, de én ezt nem értem pontosan. Odáig tiszta, hogy (zenei) nyelvként kezelik a földrajzot. Maradjunk is ennyiben: ezt a clevelandi Übü papát nem tanácsos megkerülni.

Marton László Távolodó

Cooking Vinyl/HMK, 1998

publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...