Kiállítás

Weiler Péter: Pop New York

  • Tóth Béla István
  • 2016. július 9.

Képzőművészet

Olcsó vagy! – olvasható e harsány és ellentmondást nem tűrő kritikai verdikt Weiler Péter Mikro vakáció című festményén. Nem, félreértés ne essék, a narancssárga festékszóróval ráfújt otromba betűk, melyek valójában a műalkotáson kezdődnek és a kiállításra szolgáló falfelületen végződnek, nem a művész keze nyomát dicsérik. Talán egy frusztrált konkurens vagy egy dühödt műkritikus követhette el. Mindez persze csupán feltéte­lezés. Az viszont köztudott, hogy Weiler szereti a feltűnést, a botrányt és a provokációt. Gondoljunk csak a komoly visszhangot keltő, társadalmi-politikai jelenségekre reagáló műveire: a „Személyes Határvédelmi Eszközre”, a „Minden magyar szobrára vagy a „Vasárnap is nyitva” című festményre. Mindezeket figyelembe véve aligha lehet megorrolni a kétkedők szavára, melyek tudatosan megtervezett PR-akciót sejtenek a képrongálás mögött. Igaz, mindezt a galéria több ízben cáfolta, a szkeptikusok mégis sikerrel ültettek bogarat a fülünkbe, az alkotás értékét ugyanis igencsak felsrófolta az akció: a műgyűjtők immár jelen állapotában, a felirat eltávolítása nélkül szeretnék birtokolni a képet.

A kiállítás a rongálási ügy nélkül is nagy hírverést kapott, mégis, sajnos meglehetősen vérszegény. Se társadalmi üzenet, se egyéb mögöttes gondolatiság nem terheli a kiállított műveket, ami önmagában nem lenne baj, ha a vizuális hatás a falhoz szegezne.

A művész emblematikus New York-i helyszíneken, többek közt a Guggenheim Múzeumnál és a Central Parkban megforduló, tökéletes formában lévő trendi hölgyeket és fiatalembereket ábrázol meglehetősen közhelyes beállításokkal és harsány színű homogén felületekkel, ahogy azt a (poszt)pop-art megköveteli. A férfiak egyetlen képet leszámítva csupán mellékszereplők vagy jelen sincsenek. Egy unalmas, kiüresedett világ urbánus tereit és magányos lakóit vehetjük szemügyre.

Godot Galéria, nyitva június 11-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.