Gyermekpiac
Sokan meglátták az itt sejlő üzleti lehetőséget, és mostanában mintha boldog-boldogtalan ebből akarna megélni. A veszély nagyobb, mint gondolnánk, hiszen a gyerekek még nem (feltétlenül) látják/hallják a különbséget a selypegő, hamis, primitív előadás és az igazi zenei élmény között. Megelégszenek azzal, ha felismerik valamelyik otthon, óvodában, iskolában tanult dalt.
Bár a megnőtt választék alaposan megnehezíti a döntésünket, az első pillanatban még átláthatatlannak tűnő kínálat némi rutinnal már könnyen osztályokba sorolható.
Első kategóriának tekinthetjük a kimondottan kisgyerekeknek készült, nemritkán bevallottan pedagógiai szándékkal megjelentetett hanghordozókat. Ezek többnyire a legegyszerűbb mondókákat, egy-két hangú dallamokat tartalmazzák. A kivitelezés minősége itt a legkritikusabb.
Vannak professzionális előadók; ilyen a Kecskeméti Kodály Iskola alsósaival felvett Süss fel Nap!... (Origo Stúdió). Az anyagot hozzáértő szakemberek válogatták, szerkesztették. Egyetlen negatívumként talán az mondható el, hogy némileg száraz az anyag. Több hangszeres betét, kíséret izgalmasabbá tehetné.
Más szerkesztési elvet követ a Fortuna Records Tanuljunk játszva! sorozata. A többnyire népköltészeti mondókákat, dalokat tematikusan rendezik el. Így jött létre az Erdő, mező állatai, a Ház körüli állatok vagy a Hónapsoroló című válogatás. A kiadványok gyengéje a zenei megvalósítás. Míg az énekhanggal különösebb probléma nincsen, addig a hangszerelésről szinte csak rossz mondható. A szintetizátoros kíséret csapnivaló. Ráadásul vagy playback technikával vették rá az éneket, vagy élőben voltak ennyire slendriánok, de tény, hogy énekszólam és kíséret gyakran elhagyják egymást.
Elrettentő példaképpen mutatom be Kovács Barbara "munkáját", mely az Idesüss című könyv mellékleteként jelent meg (Novum Kiadó). A kazettán hallható dalokat a hölgy szerzőként is jegyzi, s mivel a borítóból más nem derül ki, kénytelen vagyok feltételezni, hogy a zenei megvalósítás - szintetizátor - is az ő érdeme. Azon lehet vitatkozni, hogy egy-egy gyerekdalt ki adjon elő - felnőtt, szép hangú gyermek, kórus, kisiskolások, esetleg mindezek vegyesen -, de nem lehet vita tárgya, hogy TILOS beszédhibás, hamisan intonáló kisgyerekekkel példálózni. Mint ahogy nem gügyögünk a beszélni még nem vagy csak alig tudó kisbabával sem. A tiszta artikuláció, a hibátlan beszéd, a tökéletes intonáció alapfeltétel kell legyen, minden esetben. Egy gyermekeknek szóló "pedagógiai" kiadvány esetében pedig hatványozottan. Egy kisgyereknél természetes és bájos a gügyögés. Egy kazettán megengedhetetlen.
Második és kevésbé problematikus csoport a versmegzenésítés. Ebben a kategóriában léteznek hagyományosabb és különlegesebb próbálkozások. Ilyen a Gágogó együttes saját kiadásban megjelent Madárijesztője vagy a Kaláka, illetve Gryllus Vilmos (szintén saját) kiadványai. A hangszerelés változatos, az énekhang - ha a Gágogó esetében nem is mindig, de többnyire - tiszta, a versek értékesek, szépek, könnyen megtanulhatóak. Állíthatom, nem csak a gyerekek szeretik.
Ide kapcsolódik - részben a Kaláka révén - a népzenei gyerekkazetták sorozata. A legtöbb esetben mondókákkal, hosszabb-rövidebb mesékkel megszakított népzenei blokk új színt hoz a gyerekszobába. Nagyon jó a Kalamajka együttes Aprók Táncházában (Hungaroton MK14170), a Kőketánc (Etnofon ER-MK 063), Szvorák Katalin és a Téka Iglice szívem (Hungaroton MK18166) és a Kolompos együttes Furulyás Palkó (Fonó Records), illetve Egyszer egy királyfi (szerzői kiadás) kazettája. Ez utóbbitól a jó ízlésű zenei humor sem idegen.
Létezik a gyerekkazettáknak még egy ága. Itt már szó sincs a népzenei gyökerekről, a mondókák, gyerekversek világáról. Ezek a kazetták valahol ott foglalnak helyet a műfajban, ahol az ifjúsági irodalom. A mesék és a felnőttek világa között. A zenék erősen popzenei hatásúak, a szövegek gyakran poénosak (vagy annak szántak). A kivitelezés többnyire korrekt, a nagyobb baj a szövegek, versek minőségével van. Nem örül a szülői szív, ha olyan veretes szövegeket hall, mint: "lassan befagy a tyaffogóm, / úgyhogy most abba is hagyom!" (Nagylaki József: Erdőháza dalai). Mármint az éneket. Elviseljük.
Mikola Péter kazettái már nagyobbaknak szólnak. A versek általában bőven megütik az elvárható szintet, a zenék átlagon felüli kivitelezése ifj. Rátonyi Róbertet dicsérik. És akkor még nem szóltunk egy szót sem a ma már klasszikusnak számító Halász Judit-lemezekről, melyek költőisége, színvonala etalon (lehetne) a szakmában.
Gyerekkoncertek
Ha elég bátrak vagyunk, hangversenyre is vihetjük szemünk fényét. Az egykori MOM kultúrház, a Pesti Vigadó vagy a Marczibányi Téri Művelődési Központ rendszeresen helyt ad a legapróbbakat megcélzó "Tücsökzene" típusú előadásoknak. Természetesen ebből a műfajból is létezik jobb és rosszabb. A hangszerbemutatóként is aposztrofált zenés-mesés előadások - szó szerint - zajos sikert szoktak aratni. Akik ott voltak/voltunk egykor a Lukin Laci bácsi vezette zeneakadémiai matinékon, tudjuk, micsoda izgalmat rejt egy "igazi" hangverseny. Erre az üzleti vállalkozásnak sem utolsó ötletre jöhettek rá zenekaraink igazgatói/menedzserei is. A Fesztiválzenekar Kakaókoncertjét már egy kicsit nagyobb korosztálynak (öt évtől felfelé) szánja szombat délutánonként. A kb. 45 perces hangversenyen 4-5 perces szóló- vagy kamaraművek hangzanak el, rövid felkonferálás után. A Matáv zenekarának hasonló vállalkozásán - tapasztalataim szerint - sokkal több a gyerekeket alig-alig lekötő (főleg keleti) irodalom, mint maga a muzsika. Bár idén ők is új vállalkozásba kezdtek, hiszen a cirkusztól a vonatparkon át a Planetáriumig szinte mindenhol tartanak gyerekkoncerteket. Kisiskolásokat már nyugodtan elvihetünk az Operába is. Na nem feltétlenül az obligát Diótörőre - velem például évekre megutáltatták a balettet ezek az élmények -, de a királyi lépcsőházba, ahol hihetetlenül szép környezetben, kimondottan gyerekek számára, zanzásított változatban szólalnak meg az operairodalom gyöngyszemei.
Ebből a néhány bemutatott példából is kiderül, hogy a kínálat színvonala nagyon vegyes. Döntésünket nehezíti, hogy vásárláskor még egy CD-be is nehezen tudunk belehallgatni, egy kazettába pedig gyakorlatilag lehetetlen. Sokszor még a biztonsági műanyag tok is eltakarja az olyan információkat, mint a dalok címe - isten ne adja, szerzője. De amíg a kazetták, CD-k ára egy bizonyos összeg körül stagnál, addig a hangversenyjegyek ára között két-háromszoros különbség is lehet. És nem biztos, hogy a minőség javára. De ezt csak utólag tudjuk majd meg.
Tóth Péter
