Rá sem hederítenek Kubatov moralizáló előírásaira a békési fideszesek

Kis-Magyarország

Vagy tudatosan megszegik, vagy nem tudnak róla, vagy nem veszik komolyan a helyiek a pártigazgató előírását, hogy kikezdhetetlen vezetőt válasszanak maguknak. A békésiek azt a Mokán Istvánt választották meg a választmánya alelnökének, akit a bíróság jogerősen elmarasztalt költségvetési csalásért.

Csak „feddhetetlen előéletű, erkölcsi-etikai szempontból kikezdhetetlen, közösség megbecsült tagjaiként” számon tartott jelöltek indíthatók a Fidesz színeiben az őszi önkormányzati választáson” – áll abban a levélben, amelyet Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke küldött ki még az EP-választás előtt a választókerületi elnököknek. Minderről elsőként a Narancs.hu számolt be.

A Kubatov jegyezte levél sorvezető kíván lenni, amelyben az ügyvezető alelnök útmutatást ad a tagságnak és a helyi kádereknek, mire figyeljenek, hogyan készítsék elő az októberi önkormányzati voksolást. Kubatov szigorú elveket határoz meg, amelyek viszont sok esetben szöges ellentétben állnak a valósággal, hiszen a Fidesz számos helyi politikusa került már összetűzésbe a társadalmi együttélés írott vagy íratlan normáival. Elég csak Simonka Györgyre vagy Farkas Flóriánra gondolni.

Feljelentették a sarkadi polgármestert

Ha igaz az, hogy az októberi önkormányzati választáson a Fidesz saját jelöltjeivel szemben ilyen magas erkölcsi, etikai és igazságszolgáltatási mércét állít, akkor érdemes arra figyelni, hogy mi történt a múlt héten a Fidesz Békés megyei területi választmányi ülésén.

Kubatov bevetésen

Kubatov bevetésen

 

Itt elveszítette legfőbb pártfunkcióját a mentelmi jogától megfosztott és bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással meggyanúsított Simonka György. De egyben a viharsarki Fidesz választmányának egyik alelnöke Mokán István sarkadi polgármester lett, akinek nem is olyan régen meggyűlt a baja a törvénnyel.

Elsőként 2012 szeptemberében a Narancs.hu számolt be arról, hogy feljelentés érkezett a Gyulai Városi Ügyészségre, amely szerint élettársa, Mokán István akkori fideszes sarkadi alpolgármester segítségével, jogtalanul vett fel lakásfenntartási és gyermekvédelmi támogatást. Az ügyészséghez eljutatott feljelentés akkor eljutott a Narancs.hu-hoz, amelyet akkori cikkükben részletesen ismertettünk.

Pedig egy fedél alatt éltek…

Az ügy lényege, hogy Mokán István élettársa 2007. október elsejétől 2011 márciusáig összesen több mint 200 ezer forint normatív lakásfenntartási támogatásban részesült. Emellett 2010. október elsejétől egy év időtartamra rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot is megállapított az első házasságából született kislányára az önkormányzat.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megadásának indoklásában szerepelt, hogy a benyújtott igazolások és nyilatkozatok alapján megállapítást nyert: a kérelmező egyedülálló, és a családban a havi egy főre jutó nettó jövedelem a kérelem benyújtását megelőző hónapban nem érte el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 140 százalékát, azaz a 39 ezer 900 forintot.

Mokán jogtalanul kedvezett az élettársának

Mokán jogtalanul kedvezett az élettársának

Fotó: www.sarkad.hu

A névtelen feljelentés szerint mindezt úgy kérelmezte az alpolgármester élettársa, hogy Sarkadon sokan tudták: a pár egy fedél alatt, közös háztartásban él jó ideje. Ahogy az is köztudomású, hogy a második számú városvezető havi illetménye több százezer forint. A feljelentés alapján megindított nyomozás kiderítette, a lakásfenntartási támogatást és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt jogtalanul vette fel a Mokán alpolgármesterrel egy háztartásban élő társa.

A Gyulai Törvényszék 2015 áprilisában költségvetési csalás miatt jogerősen hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte Mokán Istvánt, aki akkor már Sarkad fideszes polgármestere volt. Ugyanis 2014-ben annak ellenére választották meg a 10 ezres Békés megyei városban Mokánt településvezetőnek, hogy 2014 májusában az első fokú elmarasztaló ítélet megszületett ellene.

Mokánt korábban kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a Gyulai Járásbíróság. Ezt az összeget emelte föl a Gyulai Törvényszék 3 millió forintra. Élettársát korábban 1 év felfüggesztett börtönre ítélték, ezt a büntetést 6 hónapra mérsékelte a Gyulai Törvényszék. Az ítélet mindkét vádlott esetében jogerős.

Nem volt, aki méltatlansági eljárást kezdeményezzen

Súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy Mokán a közmegbízatását felhasználva követte el a költségvetési csalást, ám nem tiltotta el őt a polgármesteri cím betöltésétől. A sarkadi képviselő-testületnek lett volna lehetősége, hogy méltatlansági eljárást kezdeményezzen költségvetési csalás miatt jogerősen elítélt polgármestere ellen. De nem volt egyetlen képviselő sem, aki ilyen indítványt tett volna.

Pedig Lázár János megmondta!

Pedig Lázár János megmondta!

Fotó: Lázár János/Facebook.com

Holott 2015 márciusában Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter egy képviselő kérdésére válaszolva azt mondta, hogy akit költségvetési csalás miatt elítélnek, az méltatlan a tisztségére, s nincs más lehetősége, mint hogy lemondjon.

Ekkor a pusztaföldvári fideszes polgármester, Baranyi István ügyéről volt szó, akit ugyancsak költségvetési csalás miatt ítéltek el. Baranyit 2 milliós pénzbírsággal sújtották, ám ő nem mondott le posztjáról, inkább kilépett Fideszből. Ma is Baranyi a kis Békés megyei település első számú vezetője.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.