„Addig nem nyugszunk, amíg el nem veszti hatalmát a Fidesz” – Újabb tüntetés Békéscsabán

Kis-Magyarország

Mind a részvétel, mind az összefogás szempontjából kivételes volt a szombati viharsarki tüntetés.

A rabszolgatörvényt alkalmazó cégek és a NER-ből meggazdagodottak „B”-listázását helyezte kilátásba a szombat esti békéscsabai tüntetés egyik szónoka, Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP elnökségi tagja. A tüntetés után a magyarnarancs.hu kérdésére a kiskunfélegyházi politikus elmondta: nyilvánvalóan erős bejelentésről van szó, ezért ő is kíváncsian várja, mi lesz beszédének a visszhangja.

Miklós Attila, a helyi MSZP elnöke azzal kezdte mondandóját a mikrofonba kiabálva, amit akkor már nagyon sokan hallani akartak: „Orbán egy geci!” Ehhez a békéscsabai közgyűlés baloldali képviselője hozzátette: elkészült az a határozati javaslatuk, amelyet a január 31-i testületi ülésre nyújtanak be, miszerint a békési megyeszékhelyen se lehessen alkalmazni a rabszolgatörvény rendelkezéseit. Javasolta azt is, hogy a NER főszereplői menjenek vissza eredeti szakmájukba, mert ezzel az ország is jobban jár: Mészáros Lőrinc gázszerelőnek, Andy Vajna fodrásznak és parókakészítőnek, Habony Árpád pedig díszítőszobrásznak. Orbánnál viszont bajban volt, mert a miniszterelnöknek soha nem volt civil foglalkozása.

false

 

Fotó: Bod Tamás

Hol a pénz?

A tavaly december közepén kezdődött békéscsabai tüntetési szezonban a mostani, a negyedik volt a legnagyobb, közel nyolcszáz ember jelent meg – ez itteni viszonylatban igen nagy szám. Ráadásul a politikai összefogás ezúttal lefedte a teljes ellenzéki oldalt. A viharsarki tüntetésnek egyéni színt adott, hogy Orbán és a NER mellett a térség szimbolikus alakját, a súlyos bűncselekményekkel meggyanúsított Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt is minduntalan megidézték.

„Hol a pénz?” – ezt kérdezte Simonkára utalva Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, amikor a minden kritikán aluli Békés megyei utakról beszélt. Egyben bejelentette,

az Európai Ügyészséghez csatlakozás érdekében megindított aláírásgyűjtésben elérték a 400 ezres határt.

false

 

Fotó: Bod Tamás

Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője a közelgő uniós választást az új rendszerváltás első fejezetének nevezte.

A békéscsabai tüntetésre sokan érkeztek Békés megye más településeiről. A demonstrálók a Munkácsy téren gyülekeztek, majd a belváros főutcáján, az Andrássy úton vonulva jutottak el a Szent István térre. A közel nyolcszáz fős tömeg közben hangos rigmusokat ismételt, az „Orbán, takarodj!” mellett felhangzott a „Simonkát a börtönbe!” is.

Sok demonstrálóval beszélgettünk a vonulás közben. Többen mondták, hogy sokakban annak ellenére megvan még a félelem a nyílt demonstrációtól, hogy látják, nagyon rossz irányba mennek a dolgok az országban, s az embereknek nincs már hova hátrálniuk. A tömegre mutatva azt mondta egyikük, hogy még mindig többen ülnek a fotelben és a számítógép mellett tüntetés helyett, pedig ez nem vezet sehova.

A Szent István téren a DK-s Vadai Ágnes arra biztatta a jelenlévőket, hogy merjenek kérdezni. A térség leghírhedtebb politikusára terelve a szót azt kiemelte, hogy „a Simonkák pártja a Fidesz”. „Tégláról téglára kell szétverni a NER-t” – ezt már Donáth Anna, a Momentum elnökségi tagja mondta. Míg Tordai Bence az Orbán-rendszerrel szembeni legerősebb fegyverként a sztrájkot említette és azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéknek igenis van médiuma, mert mindegyikünk kezében ott van a telefonja (ezzel nyilván a decemberi akcióik élő közvetítésre utalt). Bősz Anett a Liberálisok részéről a demokrácia legfőbb parancsáról, a félelemnélküliségről beszélt.

false

 

Fotó: Bod Tamás

Piros lap, kiállítás

A tüntetésen megjelentek többször piros lapot mutattak fel a kormánynak és Orbánnak, jelezve, az ország ellenében politizálva a kiállításra sorsára kell jutniuk. Végül abban maradtak, hogy egy hét múlva, január 19-én Békéscsabán és megyeszerte a mainál is többen fognak demonstrálni. A szombati békéscsabai tüntetés szervezője, Körömi János azzal zárta a rendezvényt, hogy addig nem nyugszanak, ameddig el nem veszti hatalmát a Fidesz.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.