„Nagy Imre sorsa ma ismét a nemzet kezében van...” – tiltakozás a miniszterelnök szülőhelyén, Kaposváron

  • Huszka Imre
  • 2019. január 11.

Kis-Magyarország

1989-ben vele és mártírtársaival kezdődött a rendszerváltás.

A mártír miniszterelnök szülővárosában emelték fel szavukat a budapesti Nagy Imre-szobor eltávolítása miatt csütörtök este. Mintegy nyolcvanan gyűltek össze csütörtök este a somogyi megyeszékhelyen Nagy Imre szobránál, a róla elnevezett téren, hogy tiltakozzanak az Orbán-kormány „éj leple alatt elkövetett aljas tette”, a Vértanúk terén álló szobor eltávolítása miatt. A kaposvári Nagy Imre-szobor sorsáról korábban itt írtunk.

A megmozdulást a kaposvári Polgári Szabadság Platform szervezte az MSZP, DK, a Momentum-TizenX, a Magyar Panda és a Nagy Imre Társaság helyi szervezeteinek támogatásával. A mostanában együtt mozgó helyi ellenzékből a Jobbik és az LMP maradt távol a rendezvénytől – nem okozva ezzel különösebb meglepetést. A radikáljobb ebben az ügyben ragaszkodik saját történelmi legendáriumához, a zöld párt szerint a szobor ügye „gumicsont”, csak figyelemelterelésre szolgál. A szervezők ezzel szemben úgy gondolták, ha a szimbolikus tetteknek általában megvan a maguk helye a politikában, olcsó kifogás, de inkább súlyos hiba eltekinteni egy ilyen provokációtól.

false

 

Fotó: Huszka Imre

 

Vele kezdődött a rendszerváltás

A budapesti Nagy Imre-szobor eltávolítása ugyanis – amint ez Jánosi Katalinnak, a miniszterelnök unokájának a megmozdulás résztvevőihez írt üdvözlő leveléből is kitetszik – nem tekinthető másnak. 1989-ben vele és mártírtársaival kezdődött a rendszerváltás, s nem mellesleg egy fiatal, igyekvő politikus karrierje is. Most, emlékművének eltávolításával viszont a Fidesz és Orbán Viktor megtagadja a rendszerváltás értékeit, szellemiségét.

Idézet a levélből (lásd: http://www.pszp.hu/letoltesek.php), amely a szervezők honlapján megtalálható: „Nagy Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke koncepciós perében, az utolsó szó jogán mondott beszédében kijelentette: „Sorsomat a nemzet kezébe teszem.” A mai kaposvári gyertyagyújtáson Önök képviselik ezt a nemzetet, amely szülővárosában a mártír miniszterelnök emlékét, tiszteletét fenntartja, őrzi – hálás személyes köszönetem ezért!”

false

 

Fotó: Huszka Imre

 

A forradalom valódi vezetője volt

Szántó László történész a Nagy Imre Társaság képviseletében szólt. Méltatta a miniszterelnök életútját, annak sokat vitatott fordulatait is igyekezett árnyaltan és a kor összefüggéseiben értelmezni. Úgy fogalmazott: habár a felkelések általában spontán események, és csak később öltenek határozott alakot, Nagy Imrét kétszázezer ember kiáltotta ki a forradalom vezetőjének október 23-án este a Kossuth téren, közel ahhoz a ponthoz, ahol eddig a szobra állt.

A szervezők végül megkérték a résztvevőket, hogy gyújtsanak mécseseket, és állják körül a szobrot, így fejezve ki a szülőváros szolidaritását.

false

 

Fotó: Huszka Imre

Figyelmébe ajánljuk