Ipolytarnóc

Áder segítségét várják az árvízkárosultak

  • Matkovich Ilona
  • 2013. február 28.

Kis-Magyarország

Újra megáradt a falu melletti Ipoly, így fél tucat tarnóci családnak ismét költöznie kellett otthonából. Pedig nem kéne nekik: korábban 50 millió forint volt elkülönítve helyzetük rendezésére, ám a pénzt egyszer csak zárolták.

Bár a hétvégén még fogadkoztak, hogy idén nem mennek sehová, hétfőre tarthatatlanná vált a helyzete annak a hat családnak, amelynek tagjai az apró nógrádi falu Ipolyhoz közeli szakaszán élnek (a róluk szóló korábbi riportunkat itt olvashatja), miután az utóbbi napok esőzése miatt több észak-magyarországi folyó is megáradt. Ipolytarnócon a katasztrófavédelem segítségével 35 főt költöztettek ki a hét eleje óta – ezeknek a családoknak az otthonát már hetedik alkalommal öntötte el a falu melletti folyó 2009 óta.

Kedd délelőtti ottjártunkkor a helyi iskolaépület egyik tantermébe kitelepített lakók épp azt latolgatják, hogyan oldják meg az étkezést, hiszen az épületben nincs főzésre alkalmas hely. (Ebben is, mint más egyébben, a katasztrófavédelem segítségére számítanak majd).

Így lehet közlekedni


Így lehet közlekedni

Fotó: A szerző felvétele

A Bada család már rutinos költöző: amikor jön a víz, ölbe kapják a gyerekeket, és irány a régi iskola, ahol matracokon alszanak az ár levonultáig. A bútorokat most is időben „feltéglázták”, de az utolsó pillanatig maradtak a házban, mert ilyenkor mindenük szabad prédává válik. „A katasztrófavédelem és a rendőrség minden segítséget megad, de ez nem megoldás. A házunkba már nem merünk visszaköltözni, olyan állapotban van.”

Évek óta tartó kálvária

Amint korábbi cikkünkben megírtuk: a szóban forgó településrészt évek óta elönti az Ipoly. Ezért szeretett volna a település korábban gátat építeni, ehhez azonban nem kapták meg a szükséges engedélyeket. Ezután az akkori polgármester, Szabó Tibor Illés Zoltán államtitkárral és Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnökkel egyeztetve végül arra jutott, hogy az állam kisajátíthatná az érintett nyolc „árvízi” házat. A 2011 decemberében beadott, 50 milliós költségmódosítási javaslatot meg is szavazta az Országgyűlés, a salgótarjáni kormányhivatal elkészítette az értékbecslést, az érintettek pedig kiválasztották az ingatlanokat, és készülődtek a költözéshez.

Utcafront


Utcafront

Fotó: A szerző felvétele

Csaknem egy év múlva, 2012 novemberében jött a hír, hogy a Belügyminisztérium az Országgyűlés korábbi határozata dacára, költségtakarékossági okokból, zárolta az ipolytarnóci árvízkárosultak elköltöztetésére megszavazott 50 millió forintot, amelyből nemcsak a házak megvásárlására, hanem a költöztetésre és a tereprendezésre is futotta volna. Ezután mondott le a település polgármestere, Szabó Tibor.

Talán majd Áder

A továbbra is nehéz helyzetben lévő tulajdonosok helyzetükről nemrég levelet írtak Áder Jánosnak. Választ eddig ugyan még nem kaptak, de remélik, a köztársasági elnök ügyükben közbenjár, és a belügyminiszter – vagy aki ezt megteheti – végül felszabadítja az Országgyűlés által korábban már megszavazott pénzt. Badáék például egy salgótarjáni lakást néztek ki: nekik a költözéshez és a nyugodt élethez hárommillió forint segítségre lenne szükségük.

 

Az átmeneti szállás


Az átmeneti szállás

Fotó: A szerző felvétele

 

Az érintett nyolc, Ipoly által rendszeresen veszélyeztetett házból egyébként kettő már régóta üresen áll. A legszélső teteje korábban leégett, a második, még a századfordulón épült, impozáns porta nyugdíjas tulajdonosa az állandó árvízveszély miatt nem mer kiköltözni a szüleitől örökölt házba a balassagyarmati panellakásából. Azt mondja, nyugdíjas éveiben gazdálkodni szeretett volna itt, de amióta a nyolcvanas évek végén az Ipoly folyó túlsó, szlovák oldalán megépült a gát, a Rákóczi utca utolsó házait, így az övét is rendszeresen elönti a víz, és a homokkő épületen életveszélyes repedések keletkeztek. Szerinte az államnak azért kellene legalább valamilyen szinten kárpótolnia őt, mert az építkezés idején még nem állt a gát a szlovák oldalon. A gát megépülése után viszont volt olyan év, amikor tízszer öntött ki a folyó a védtelenül hagyott magyar oldalon, ilyenkor pedig ömlik be a víz a házakba, ahol csak tud.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.